Maya álmok: Rosario

A Mendelson Hallnak mindössze egy előadóterme volt, de kisebb csoportokkal néha a földszinti kis könyvtárszobát is igénybe vették. Az igazi tanterem a Mendelson Gép néven vált ismertté. Akik nem filozófia szakra jártak, idejük nagy részében ennek okain gondolkodtak. 1) A teremben MINDIG túl meleg van, és 2) az egész intézmény legzseniálisabb gondolatai itt fogalmazódtak meg, olyan játszi könnyedséggel, ahogy a kés áthatol a vajon. A meleg pedig csak fokozza az élvezetet.

Erre a félévre felvettem az etikát, egyrészt mert kötelező tárgy volt, de azért is, mert nagyon érdekel. Amibe nem gondoltam bele, az az, hogy egy hatalmas tömeg alsóbb éves diák is felveszi az órát, mert jó időpontban is van meghirdetve, ráadásul az általános filozófiai képzés része, ami a diplomához amúgy is kell.

Mi lehet nehéz az etikában? – gondolják, és remélik, hogy végigalhatnak egy egész szemesztert, egy olyan órán, ami abból áll, hogy problémás eseteket beszélnek meg, és a tanár – elragadtatva tehetségüktől – nyilván azt fogja mondani nekik, hogy igen, önök a legetikusabban viselkedő tanulók a csoportban, gratulálok!

A félév már négy hete elkezdődött, mi pedig minden órán, megszokásból, ugyanarra a helyre ülünk. A terem félkör alakú, én a bal szélen legelöl vagyok, a tanárhoz legközelebb. Valahány óránk csak volt a Gépben, itt ültem, ami kizárta azt, hogy valami idióta közém és a fiatal, tehetséges professzor közé telepedjen. Néhányan már felfogták az etika lényegét, hogy mit is tanulnak, és mit várnak el tőlük, de még mindig vannak, akik minden kérdésre "mert ezt mondja a Biblia"-val felelnek. Mindig is próbáltam leplezni a felháborodásomat ilyenkor, de néha tudtam, hogy sikertelenül. Volt egy nagyon helyes kolumbiai lány, a félkör másik oldalán, velem szemben ült, és kb. ugyanazt érezhette a szentfazekakkal kapcsolatban, mert mindig, amikor valamelyikük beszélni kezdett, rám nézett és mosolygott, én pedig észrevettem, hogy ha rá figyelek, és nem a beszélőre, akkor nyugodtabb maradok, és könnyebben elviselem ezt az agyrémet.

Néha megvártuk egymást óra után, és együtt sétáltunk hazafelé, közben rengeteget beszélgettünk, órákig állva a jeges, téli szélben, ami meg-megrázta a fák csupasz koronáját.