Három éjszaka 3. rész

Utolsó éjszakájukon Lucien először a szalonban, a pamlagon tette magáévá a lányt, olyan hévvel, mely mindkettejüket meglepte. Amikor feleszméltek, Aveline elcsodálkozott, miként lehetséges, hogy a finom bútordarab nem tört össze alattuk.
Később Lucien karjába vette, és felvitte a hálószobába – milyen szenzációs érzés, amikor úgy viszik az embert, mintha semmi súlya nem lenne – s ott folytatták, ahol odalenn abbahagyták.
Végül elnyúltak az ágyon, Aveline puha bőre forrón sütötte Lucien oldalát. A földszinti óra elütötte az éjfélt.

Alig néhány óra, és Aveline elmegy, ezúttal örökre.
Luciennek nagyon nem tetszett a lelkében eluralkodó gyengeség. Miért bántja annyira, hogy szerelmi légyottjainak hamarosan vége szakad? Azelőtt, régebbi kapcsolatai során nem érdekelte egyéb, csupán, hogy aktuális szeretője kielégítse az ágyban és ne okozzon felesleges bonyodalmat azon kívül. Persze Aveline nem a szeretője. Csak az egyezség köti őket össze.
Az egyezség, ami alig néhány óra múlva lejár.
A lány megmozdult ölelő karjában, selymes haja végigsimította testét, miközben szembefordult vele. Zöld szemében még ott csillogott az iménti beteljesülés gyönyöre, s miközben összekapcsolódott a tekintetük, elpirult.
Lucien úgy gondolta, minden oka meglehetne arra, hogy elégedett legyen. Egyezségük sikeres és élvezetes kalandnak bizonyult, egyikük sem bánta meg, amit tett. Aveline becsületesebbnek bizonyult, mint a legtöbb általa ismert férfi és Lucien nagyra tartotta ezért. Nem akarta, hogy elmenjen. A lány iránt érzett vonzalom egészen különös érzése komor kifejezést varázsolt arcára.

Könnyű ujjainak érintése hozta vissza merengéseiből a valóságba. Aveline rámosolygott, lágyan, incselkedően.
– Talán megbántottam valamivel, hogy ennyire elkomorult?
– Ó, egyáltalán nem. – Lucien elővette megszokott elbűvölő modorát, s visszamosolygott Aveline-re azzal az ellenállhatatlan vigyorral, mely annyi ártatlan leánykát levett már a lábáról. – Nagyon is kellemesen érzem magam az ön társaságában. Rendkívül sikeresnek értékelem a megegyezésünket.
Aveline arcán végigfutott valami, de a mosolya töretlen maradt.
– Valóban.
Valami összeszorította Lucien szívét. Nem akarta, hogy a lány szomorkodjék utolsó együtt töltött éjszakájukon. Fel akarta vidítani.
Karjába kapta és nekidörzsölte borostás állát a lány hófehér nyakának.
– Lucien! – kiáltott fel az áldozat – Ez csiklandoz!