Nős

Elképesztő. Elképesztő az a vágyakozás, ahogy a lány egy ideje, amióta ráismert saját érzéseire, a főnökére nézett. Az elején egészséges munkakapcsolat volt, sőt, hivatalosan most is az, csodálta és ámulta hozzáértését és profizmusát és ez a nagy szakmai csodálat egyszer csak átcsapott valami mássá. Továbbra is csodálta – de egy nap rájött, hogy ezt a csodálatot akár már szerelemnek is lehet nevezni. De hát ugyan már, hiszen nős! És különben sem gondoltam soha úgy rá... ó, igen, azok az állandó belső harcok... a józan ész kontra érzelmek... és attól a naptól a lányban minden megváltozott: a belső harcai egyre aktívabbak és agresszívebbek lettek a férfi jelenlétében, a tudatos énje próbált figyelni a meetingeken, de az a bizonyos másik én valahogy mindig elterelte a gondolatait... vajon milyen lenne megcsókolni...? vajon mit csinál otthon a feleségével...? és különben is: vajon milyen a felesége...? Aztán az a nap is eljött, bár nem számított rá és így kissé felkészületlenül is érte, amikor bizony megismerte a feleségét. Gyerünk, gyorsan, mondj rá véleményt, gyorsan, valami rossz tulajdonságot találjunk már – de semmi... talán hogy túl átlagos, annyira semmilyen. De még ez sem eléggé igaz...

És milyen idegesítő, mennyire boldogok együtt...! Ó, ha az a mosoly neki szólna...! Ó, ha őt ölelné...! Na hát ezt nem lehet tovább így bírni, a tudatos én már rég valahol eltemetve, főleg egy vállalati bulin, kinek jut eszébe a tudatos, józan eszét használni, ez az eleresztésről szól... nincs más lehetőség: vagy nagyon be kell , vagy lelépni, de nagyon gyorsan... Sokáig emésztehetlen élmény ez a találkozás, bemutatás, de talán legalább ad egy pofont a vágyaknak és egy kis segítséget a józan észnek... Hát nem, az álmokat bizony nem lehet józan ésszel kicselezni, durvábbnál durvább, vagy inkább szenvedélyesnél szenvedélyesebb álmok napról napra, izzadtságban fetrengve ébredés minden reggel – és legalább valaki ebben az országban, aki alig várja, hogy dolgozni mehessen és láthassa a főnökét.

Ezen a napon a csillagok valahogy máshogy álltak... Már hónapok óta tartott a reménytelen – és józanésszel bevállalt és csitított – sóvárgás, álmodozás, hányszor kívánta meetingeken, hogy bárcsak tudná, miről beszél, mert ő épp egész máshol járt.