A megcsalt asszony

Amikor bemutatták, az arca fogott meg. Vörös haj, zöld szem, harmonikus vonások. Teljesen lenyűgözött. A kedves mosoly, a nőies hang, az érdeklődő tekintet. Húúú...!
Úgy elvarázsolt az arca, hogy ha egy perccel később megkérdezik, milyen volt az alakja, fogalmam sem lett volna. Talán még annyi maradt meg bennem, hogy az átlagnál alacsonyabb.
Aztán néhány hétig nem láttam, de a hónap végén, amikor zártuk a havi munkát, rendszeresen megjelent, s el-elbeszélgettünk. Ekkor már nem tátottam a szám, s mindenét jól megnéztem. A teste kicsit aránytalan volt: a termetéhez képest vastag lábak, s kicsi mellek... De azok a szemek... Mindenért kárpótoltak, ha rám pillantott.
Hosszú ideig duplán is féloldalas maradt a kapcsolatunk. Csak a hónap vége felé találkoztunk, s csak én gyönyörködtem benne, ő – bár roppant kedves és udvarias volt – teljesen közömbösnek mutatkozott.

Eltelt talán három év is, s bennem is csökkent az ifjonti lelkesedés. Mindig jól elbeszélgettünk, de semmi különös nem történt. Annyi mindenesetre kiderült, hogy három évvel idősebb nálam, s van egy nagy fia. Miután időközben a munkahely új helyre költözött, fizikailag is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Csak két ajtót kellett a folyosón menni, s máris az irodájukban voltam. Így egyre gyakrabban beszélgettünk, s szinte észre sem vettük, de már egészen bizalmas dolgokat is megbeszéltünk egymással. Sőt, ekkor már ő is egyre inkább igényelte és értékelte társaságomat.

Aztán jött egy időszak, amikor láttam, valami komoly gondja van. Nem mondott semmit, csak nézett. De olyan fájdalmasan, hogy többet mondott, mintha órákig panaszkodott volna. Hiába igyekeztem, nem nagyon akart beszélni, de láttam, nagyon jól esik neki, ha vele vagyok. Végül hosszas unszolás után elmondta, hogy a férje megcsalja, s még csak nem is titkolja. Különösen az fájt neki, hogy a nő idősebb és csúnyább. Próbáltam ugyan vigasztalni, de tudtam, hogy ez nem nagyon segít a dolgon. A helyzet csak nem változott, s ő egyre szomorúbb lett. Ekkor vetődött föl először bennem, hogy ha most nem, akkor soha nem tudok igazán közel kerülni hozzá.

Aztán egyszer csak minden a kezemre, kezünkre játszott. Már korábban is előfordult, hogy a hóvégi munka föltorlódott, s valakiknek tovább bent kellett maradni, hogy időben elkészüljünk.