Cseles ruha

Régóta olvasgatom ezt az oldalt és azt hiszem volt némi hatással rám. Persze igazából csak arra volt jó, hogy előjöhessen belőlem az igazi énem... Nos, a szüleim biztos nem erről álmodoztak velem kapcsolatban.

Bemutatkoznék: nevezzünk engem Bettynek; 44 éves vagyok, férjem és két felnőtt lányom van, a férjem a kétkezi munkájából tartja fenn a családot, a lányaim főiskolára járnak. Egy gimiben tanítok, hobbim nincs, ehelyett sokat járok kondi terembe, ami ugye több szempontból is jó dolog. Két éve végre rávettem a férjem, hogy fizesse a mellplasztikám – huhh, az aztán nem tanári fizetéshez való dolog.
Az intim életem elég unalmas (volt), mondhatni fárasztóan unalmas. Egyszerűen meguntam a férjem. Ezt 21 évi házasság után talán elnézik nekem. Egyébként ezt ő is elmondhatja rólam. A szépítő műtét is csak néhány alkalomra változtatta csődörré.

Amit elmesélek, az tavaly történt és ha megtudná a férjem...

A nyár végén egy kicsit mindig depressziós vagyok, mert nem csak a diákok szeretik ám a szünidőt. Persze nekünk azért időnként be kell nézni a suliba, amit nagyon utálok és ez a kérdéses napon sem volt másképp. Unottan olvasgattam a tanterv rám vonatkozó részét a tanáriban – tök egyedül. Már majdnem feladtam és elindultam haza, amikor kopogtattak a nyitott ajtón. Felnéztem és egy középkorú, de csinos nőt láttam meg a küszöbön.
– Jónapot! – mondta – Azért jöttem, hogy megkérdezzem, mire lesz szüksége a lányomnak az iskolában.
Nagyszerű – gondoltam – telefon nincs a világon? A szülők hülyesége az, amivel a legnehezebb megbírkózni a tanári szakmában. Mivel éppen elég feszült voltam már készültem is irdatlanul lehordani a kedves anyukát, de...
– Szeptembertől ebbe az iskolába fog járni és gondoltam elhozom, hogy ne legyen olyan idegen számára ez a hely – mire ezeket mondta, már közelebb léptem hozzá és láttam a háta mögött a folyósón nekem háttal álló lányt, amint a kiakasztott képeket nézegeti (a jó ég tudja, mit nézett rajtuk: fizikusok, költők, stb. szóval a tananyag részei, dög unalom).

Meleg volt, ő meg ennek megfelelően volt öltözve. A hosszú barna haja copfba kötve, világoskék pólója és rövid farmernadrágja volt. Amikor észrevette a jelenlétem, rötön megfordult. Bemutatkozott – Szilvi vagyok! – és valahogy olyan kedvesnek tűnt, hogy elszállt a haragom.

Aznap már nem történt semmi érdekes – ők félig-meddig informáltabban, én egy kicsit jobb kedvűen tértem haza.