Az én végtelen történetem

A férfi korán kelt.
Megint a tévé előtt aludt el magányában, és arra ébredt, hogy reszket.
A fűtést is elfelejtette bekapcsolni... és be sem takarózott. Lassan óvatosan feltápászkodott, a kanapé halkan nyöszörgött. Kikapcsolta a csendesen sistergő tévét, kiment a konyhába és feltett egy kávét.
Amíg a kávé lefőtt, az asztalnál ülve, arcát tenyerébe fogva gondolkodott...
– már rég a legkisebb adagot főzöm...
– megcsalt, megcsalatott feleség, magára hagyott , és talán örökre elvesztett illúziók.
– magányos hideg éjek... árva reszkető reggelek... sistergő tv... kis adag kávé.
– Ennyi a mérlegem.

Tisztálkodás, öltözködés. Susogó dudorászás, egy rég elfelejtett dal a fülében. Nyúlós hajnali avaron, alig hallható egyenletes léptekkel indult a reggel felé. Egy újabb nehéz nap várt rá.
A munkahelyén már fertőző betegként kerülték, mert szinte sugározta a magányt.
– A csodálatos nők incselkedései...
– amíg nem voltam egyedül... – csak játszottak velem
A lányra gondolt, a Lányra aki talán újra életet hozhatna korhadó életébe.
Olyan friss és üde...
Olyan gyanútlanul vidám, olyan tiszta és mégis erotikával teljes. Amikor vele van, feltöltődik. Elég végigjárni a helyeket, ahol fogták egymás kezét. Megérinteni a korlátot, ahol órákkal azelőtt ült. Mindig érezni a nyomát mindenhol.
Beszélgetéseik közül az utolsó jár a fejében.

– Van abban valami, hogy beléd szerettem, mert nagyon sokat gondolok rád, és amikor felhívsz mindig mosolyognom kell, és nagyon jó kedvem van olyankor!... – szólt a lány.
– Nagyon megkavartad az életem, jó értelemben is... – folytatja.
...
– Igen nagyon jó veled, és nagyon rossz, hogy mindenféle akadályok vannak köztünk. – szólt a férfi -
– De ha elfogadod egyszerűen ezt a dolgot, mindent annak ami, és semmit sem gondolsz a dolgok mögé, csak egyszerűen élvezed, ami jó, és sírsz attól, ami rossz, akkor nem történhet semmi baj. – mondja a férfi.
– ...
– Mint amikor forró nyári délután elkezd esni az eső, és te kifutsz a fűre, és pörögsz, és táncolva repkedsz az örömtől, miközben teljesen átázik a pólód, és sejtetni engedi gyönyörű melleid és érzéki hasad. Szinte repülsz boldogan, míg tart az eső, de ha elmúlt, hozzám szaladsz és bújsz forró ölelésembe... nem sírsz, nem gondolkodsz rajta, és nem gondolod azt, hogy nem szeret.
– De én nem akarom, hogy bármi is megváltozzon közöttünk!... – görbül le a lány szája.