Örök Szerelem

Kétezer-hat. április eleje volt. Gyönyörű tavaszi napra ébredt a világ. A nap száz ágra sütött és enyhe szellő fújdogált. A középiskolás diákok be voltak zsongva a nyári szünet közeledtétől. A tavasz elhozta nekik a nyár szabadsággal és szerelemmel teli érzését.
Egyesek dolgozni mentek, mások készültek az előttük álló érettségi vizsgákra.
Ezen a csodás napon Békési Zoltán is elindult az iskolába, ami számára a börtönt jelentette, amiből nincs kiút. Legalábbis ő ezt hitte. Egyedül a barátai tették elviselhetőbbé számára a szenvedést, amiben akkor már három hete része volt.
Nem volt ő más, csak egy tizennyolc éves fiatal, aki hitt a szerelemben, a csodákban és minden olyanban, ami más számára nevetséges.
(Tehát mint már észrevettétek, róla szól ez a történet. Aki nem hisz az örök szerelemben és abban, hogy a világ más, mint amilyennek látjuk, az már most hagyja abba az olvasást, mert ez nem egy akció vagy horror történet.
Egyszerűen csak egy szerelmes mese egy fiúról és lányról. )

Zoli nem látta a kiutat egy gyötrő szerelmi csalódásból, ami legutoljára érte. Teljes szívből szeretett egy lányt, aki csúnyán elbánt vele. Tudta; nem érdemli meg, hogy igazi, hosszú és boldog kapcsolata legyen, mert sok helytelen dolgot tett életében, mégis reménykedett.
– A remény hal meg utoljára. – Gondolta magában.
Ahogy teltek a napok és közeledett a nyár, egyre elkeseredettebb lett. Nem várt semmit az élettől és a szünettől, így gondolta, hogy tanulni is fölösleges.
Ez az állapot április harmadikáig tartott. Ezen a napon történt Zoli életében a legjobb dolog. Szegedtől nem messze, egy Hódmezővásárhely nevű nyugodt kis városkában találkozott egy lánnyal, Annával, aki később az élete értelme lett.
Már régebbről ismerik egymást, de nem gondolták, hogy a sors össze fogja hozni őket.
Kora délután lehetett, az idő még hűvös volt, de a nap rendíthetetlenül tűzött. Zoli nem remélt sokat a randitól, mert tudta, hogyha beleéli magát, akkor csalódni fog.
Vonattal érkezett az előre megbeszélt helyre. Egy kevés várakozás után meglátott a távolból közeledni két női alakot. Egyre csak kitisztultak, miközben Zoli szíve hevesen kalapált.
Néhány perc múlva, azon lelte magát, hogy Anna puszit lehel arcára.

– Hahó! Szia, Anna vagyok, ő meg a barátnőm, Ági.
– Sziasztok! Azt hiszem, késtetek. – mondta a fiú, jobb nem jutott eszébe.