Judy rabja

Kicsit remegtem az izgalomtól, és bosszantott, hogy ilyen gyenge vagyok. Én magabiztosan akartam érkezni, nyeglén, szemtelenül, mint valami fiatal és dúsgazdag üzletember, aki pontosan tudja, hogy ez az egész iparág az ő kielégítésével foglalkozik, és itt ő fizet, tehát ő az úr... De remegett a kezem, és tudtam: ha megszólalnék, a hangom is ugyanígy remegne.
Aztán ajtót nyitott.
Ahogy végignéztem rajta... Maga volt a csalódás. Egy földig érő pongyola, egy festett fekete haj hátul összefogva, és egy jámbor tekintet, egy zöld szempár, amivel az ember inkább el tud képzelni egy pszichiátert, mint egy profi dominát... Hát ez lenne Ő? A segédje, titkárnője nem lehet, hiszen egyedül dolgozik, ezt világosan megmondta. Most akkor meg kell várni, amíg ez a lepattant teremtés átalakul istennővé? Jaj, ne...
Beléptem, és ő kulcsra zárta az ajtót. Intett, hogy fáradjak beljebb. És akkor történt valami.
Az hagyján, hogy becsapta maga mögött az ajtót, mint a mennydörgős istennyila. De amikor egy mozdulattal ledobta magáról azt az olcsó háziköntöst, már kezdtem érteni, hogy hová kerültem. Az ágyékig érő bőrcsizma, a bőr miniszoknya és a bőrtopp, amit viselt, nagyjából a vágyaim megtestesülése volt, mindehhez olyan átkozottul jó alakot takart, hogy önkéntelenül is felszakadt belőlem egy vágyakozó sóhaj. A szeme sem az volt már, mint az előbb – szinte villámokat szórt, olyan erő és féktelenség sugárzott belőle, amilyet ott láttam életemben először. A haját kiengedte, vállig érő ébenfekete haja volt, gyönyörűen és démonian keresztezte azt a kicsit egzotikus és vad arcot, amiről már oly sokat hallottam az ismerősöktől... Igen, ez Ő. Ez az igazi Lady Spirit, ez az, akihez én jöttem, és aki most meg fog győzni arról, hogy én az Ő rendszeres ügyfelévé kell váljak...
Hát engem már meggyőzött.
De egy pillanat sem telt el, épp csak elkapta és elégedetten nyugtázta a pillantásomat, amelyből nem titkoltan sütött a csodálat – aztán olyan rúgást kaptam, hogy beleszédültem, és egy pillanat múlva már a hátamon feküdtem megbilincselve, fölöttem egy szék, rajta lovaglóülésben a Lady, és a csizmái a mellkasomon pihentek... És az a szem! A szeme most is mereven rám szegeződött, vádlón, gonoszan és bosszúra szomjasan, hogy szinte feljajdult bennem a kérdés: mit követtem el? De mögötte ott vibrált a válasz, hiszen ezért fizetek, ezért vagyok most itt – és amit kapok, eddig tökéletes, szinte túl tökéletes ahhoz, hogy valóság legyen.
néztünk.