A pók hálójából szabadulva

Amikor megébredtem, sok ember mászkált körülöttem. Kíváncsian szemléltem, ahogy a sok ember idegesen toporog és azt is, ahogyan Melissza unottam ül az egyik fotelban, úgy mintha nem is történt volna semmi, mintha nem mászott volna rám, mintha nem is próbált volna velem kikezdeni. Ahogy egyre inkább kezdtem magamhoz térni, meghallottam Robi hangját. Egy nagyot sóhajtottam, hiszen ez a hang nyugtatóan hatott rám, tudtam, hogy most már nem érhet baj, vélhetően Melissza is mellőzni fogja a társaságomat. A mély sóhaj után az a sok nyüzsgő ember mind körém gyűlt. Egy fehér köpenyes ember állt hozzám a legközelebb, ő érdeklődően vizsgálgatott. A háziorvosom volt az.
– Jó reggelt! – köszöntött.
– Köszönöm, viszont. – válaszoltam, közben pedig Robira néztem.
Nem kellett csalódnom, Robi továbbra is ugyanolyan vonzó volt. Sportos, vékony test, szép vágású kék szem, a szokásos hosszúságú, szőke haj. Számomra kívánatos testét sportos öltözet takarta a kíváncsi tekintetem elől. Robi mint mindig, most is világosba öltözött. Jól állt neki, hiszen szerencsés alkata van, nem kell félnie, hogy túlságosan teltnek látszódna egy világosabb nadrágban. Aggódóan nézett rám, őszintén szólva, én viszont cseppet sem féltem, mert akármi legyen a bajom, semmi sem lehet rosszabb annál, mintha elveszteném Robit. Ő pedig most mellettem van, nincs mitől tartanom.
Az orvos szinte mindenkit kizavart, a szinte mindenki pedig a tesómat, Melisszát, a többi doktor kollégát és az egyik rokont jelentené, csak Robi maradhatott a szobában, de ő is csak az én kérésemre.
– A fiatalember előtt is hajlandó személyes kérdésekre válaszolni? – kérdezte az orvos.
Én Robi szemébe néztem és mosolyogva válaszoltam:
– Igen.

Robi leült mellém a kanapéra, a lábamat kezdte simogatni.
– Az egyik hölgy azt mondta, hogy már elég régóta vannak rosszullétei. Arról is mesélt, hogy mik azok. Mint orvos, kötelességem megkérdezni, hogy van esély arra, hogy ön várandós legyen? Tehát, élt nemi életet akármilyen fogamzásgátló eszköz nélkül?
Robival rögtön összenéztünk, mind a kettőnknek eszébe jutott az a kismilliónyi alkalom, hogy nem védekeztünk.
– Igen. – válaszolt helyettem is Robi.
Az orvos kérdő tekintettel nézett Robira, majd rám, de én megerősítettem egy bólintással Robi állítását.
– A fiatalember csak nem a hölgy kedvese? – kérdezte egész más hangnemben az orvos, mintegy bizalommal fordulva Robi felé.