Sivatag

Leparkolok az országúti cirkálómmal, és bemegyek a bárba. Egy elhagyott amerikai félsivatagos falu lepukkant vendéglátóipari egysége. Az asztaloknál csöndes beszélgetés, mindenféle ember. Csupa jámbor cowboy meg szelíd motoros, néhány jobb napokat látott üzletember, kamionsofor, egy – két biztosítási ügynök. Néhány foiskolai hallgató a közeli városból.
A lányok viszont nem akárkik. Nem valami olcsó bártündérek, ez egy ismerkedo hely. Olyan nok jönnek ide, akik szeretnék jól érezni magukat, akár csak a társaság, akár némi sex útján. Az udvarlás nemcsak egy perc, és nem csak egy összeg, lehet sikertelen is valaki, vagy fuzhet egy lányt akár hetekig. Nem is kell ÉRTE fizetni, sot nem is szabad, maximum az udvarlás amúgy is velejáró költségeit.

Érdekes módon a hely nagyon elismert, és igen diszkrét. A falu speciális törvénye szerint, aki itt látja meg a feleségét vagy a férjét összejönni valakivel, nem lehet érte dühös, inkább csak elgondolkozhat, vajon miért kényszerül rá a partnere, hogy itt keressen magának örömet. Aki ide jár, titokban tartja a bárt, ami ugyan kissé nehézkessé teszi hogy új arcokkal teljen meg, de legalább nem züllik el az egész.

Most valami könnyedebb szórakozás után nézek. Rendelek, és leülök egy asztal mellé. Jóképu fickó vagyok, inkább én szoktam válogatni, sot nem is "adom magam" valami könnyen. Két no is felém kacsintgat. az egyik egy alacsony lány, vállig éro szokésbarna fürtökkel, a másik világos vörös, egészen hosszú hajú. Mindketto jól néz ki. A vörös közelebb húzódik, de o nem tetszik annyira. Borzasztó dekoratív, de csak a megszólalásig. Többször próbált már közeledni felém, de még sosem voltam vele. A szokésbarna igen érdekes. Mintha most látnám itt eloször. Elég szomorú tekintete van, nem is nagyon hívja fel magára a figyelmet, csak én vettem észre hogy rámnézett. Odamegyek hozzá, és megszólítom. Mosolyog, maga mellé enged, beszélgetni kezdünk. Kellemes, tiszta hangja van, formás ajkait nemcsak nézni érdemes, hanem hallgatni is. Miközben apróságokról társalgunk, rutinosan végignézem az alakját. Nagyon tetszik nekem. Arca karakteres, mégis puha, smink épp csak finoman. Nyaka hosszú, íve szép, Kerek, nem nagy mellei vannak, dereka vékony. Ahogy lopva az asztal alá pillantok, látom a szoknya alól elobújni karcsú lábait.

Barna szemeiben feloldódik az enyhe levertség, ajkai egyre többször nyílnak mosolyra. Én is tetszem neki. Hosszan beszélgetünk. Idonként megpróbálok hozzáérni. Nem húzódik el. Képzeletünk közben a városban kószál, elmeséljük élményeinket az ott látottakról. Kiderül, hogy most jár erre eloször. Burkoltan megpróbálom megkérdezni, honnan tudott errol a helyrol, és hogy tudja-e hogy mik történnek itt. Nagyon furcsa válaszokat ad, nem leszek tole okosabb. Valami olyasmit, hogy él egy jó ismerose a faluban, és mivel érdekelte a város is, tegnap ott járt. Végül kérdésemre azt is elmondja, azért szomorú, mert el kell hagynia ezt a nyugodt környéket, már holnapra haza kell mennie, ahol csak a munka és a rohanás várja. Megkérdezem merre tart, mert nekem még ma éjjel be kell mennem a városba. Szívesen elfogadja az invitálásomat, azt mondja úgysincs semmi poggyásza, akár indulhatunk is, o úgyis csak a másnap hajnali busszal tudna menni.

Valahogy az az érzésem, hogy rossz not választottam, ha szeretkezéssel akarom befejezni ezt a napot. Azonban igen jót beszélgetten, és jól is éreztem magam. Ahogy beülünk a kocsiba, úgy érzem jó hogy így alakult.

Az úton egy teremtett lélek sincs, a fényszóró mesze megvilágítja az aszfaltot. Az autó halkan siklik a feketeségben, mindig egy kis világossággal borítva el ami elé kerül, hogy aztán mögöttünk ismét elnyelje a sötét éjszaka. Idonként oldalra nézegetek, szótlanul az utat figyelo gyönyöru utasom vonalai kicsit elvonják a figyelmemet. Egyre többször találkozik a tekintetünk...
– Térj le itt... – súgja a fülembe, a "Crystal Oasis" táblára mutatva, miközben bal kezét a vállamra helyezi. Engedelmeskedem neki. Nagyon szép az oázis. Mindenfelé fák nonek, amelyek éjszaka is kellemesen a völgyben tartják a száraz vidékrol éjszaka elillanó meleget. A közepén egy kristálytiszta vizu, csillogó tó is van, innen kapta a nevét.

A vízparton állunk meg. A tó felett leheletnyi végonyságban köd ül meg, jelezve hogy melegebb mint a környezete. Leállítom a motort, a fényszórót is lekapcsolom. A Hold majdnem teljes pompájában ragyog, fénye halványan tükrözodik a tükörsima vizen. Kilépünk az autóból. Szavak lélkül szembeállunk egymással, és átölelem.
– Mielott hazamentem volna, ki akartam próbálni ezt a bárt. Nem gondoltam hogy ilyen izgató pasival hoz össze a sors...
Az utolsó szót már ki sem mondja teljesen, ajkai az egynémhez tapadnak, szenvedélyesen megcsókol. Viszonzom a gyengéd játékot, szívesen kóstolgatom a bárban elfogyasztott gin tonicot a szájáról. Nagyon ügyesen, érzékien és szenvedélyesen csókol. Teljesen elzsibbadok tole.

Még fel sem ocsúdok abból a csodálkozásból, hogy az imént arra kért térjek le a völgy felé, máris forró ajkain csüngök, ízllgetem édes csókját, és kezeim karcsú derekán játszadozhatnak. Karcsú teste hozzám simul, lehellete nyakamat cirógatja. Ujjait érzem mindenütt, egész testemen. Kalandozni kezdek, puha borét megszabadítom a ruhafogságból.

Pár perc múlva ott állunk, egymással szemben, meztelenül, izzó testtel, tele szenvedéllyel. Magamhoz ölelem partnerem derekát, és rámosolygok. A Hold kékes fénye az arcán és a mellének szépívu vonalán játszadozik. Alul érzem ölének forróságát, férfiasságom alig fér el kettonk között.

– Nagyon szép vagy... – Lihegem, és válaszként egy mosolyt kapok, meg egy kósza gondolatocska apró mozdulatának megnyilvánulását. A csinos arcocska a tó felé int, majd a hajfürtök alól mosolyog vissza. Bólintok. Rohanni kezdünk. Kézenfogva, szinte repülve tesszük meg azt a pár métert. Egyenest bele a vízbe. Sokkal hidegebbre készültem. Lábamat a finom homok csiklandozza, a hus víz épp csak kellemesen ér hozzám. Nevetve haladok elore az egyre mélyülo tóban, fél kezemmel véletlenül sem engedve azt a törékeny kis kezet.

A mellig éro vízben állunk meg, és szorosan összeölelkezünk, egy forró csókban. Kicsit lihegünk a hus víztol és a hirtelen futástól, de nagyon jól esik a kapkodó csók, mely egyre vadabbá válik... A törékeny vékony lány is szinte fellök. Teste még így is forró, a víz nem bírja lehuteni vágyainkat. Ahogy hozzám simul, mozogni kezd. Combjai közé veszi a lábamat, hasa a férfiasságomat maszírozza. Megmarkolom kemény fenekét, segítek neki. A víz mint valami puha, huvös bársony vesz minket körül az éjszaka sötétjében, a karcsú test mozog a karjaimban, a csöndet csak élvezetünk halk hangjai törik meg. Hosszú percekig csak ez a lassú, hideg – forró játék minden ami leköti a figyelmemet. Lágy és lassú ritmus, mely a végletekig fokozza vágyainkat, és a gyönyör felé úsztat minket...

A lány egszerre csak a nyakamba kapaszkodik, mindkét lábát felhúzza. Egy forró csókkal felemeli a testét. A vízben alig érzem könnyu testének súlyát. A Fülembe súg valamit, furcsa hangfoszlányokat, de értem mit akar. Lenyúlok és megkeresem a bejáratot... Elképesztoen mohón kap utána, egy pillanat alatt körbevesz a szuk forróság. Halk sóhajjal adom át magam a gyönyörnek, alig veszem észre hogy a lány a nyakamba harap a hirtelen magában érzett huvös test keltette vad érzésektol. Elképesztoen forró a kelyhe. Szinte megéget vele, majdnem szétrobbanok benne, a hirtelen betóduló vértol. Testtelen lebegés kezdodik, melyben a víz lebénítja minden érzékemet, kivéve azt a fantasztikus forróságot, és a szenvedélyes ajkak elképeszto csókjait. Se a saját súlyomat nem érzem, sem partnerem szorosan hozzám simuló könnyu testét. A fülem még muködik, és csodálatos hangokat fog fel. Elcsukló noi sóhajokat, a víz halk csobbanásait, saját lehelletem hangját...

Agyamat kitöltik a hangok, a csókok, a forróság, a lassú, hosszú mozdulatok által keltett földöntúli érzések. Az ido és a tér megszunik, mindent elönt a gyönyör. Az a csodálatos test még egy utolsót mozdul, majd teljesen a nyakamba kúszik, és egy halk sikoly közben mindenütt ritmikusan megfeszülve összeszorít. Hosszú pillanatok az örökkévalóságból. Érzem a gyönyörét, felfogom az apró rezdüléseket. Egészen magasra röpít az érzés... Ahogy neki múlik a csoda, nekem a maximumig fokozódik. Amikor teste ernyedten zuhanna vissza a karjaimba, "valami" az útját állja, kemélyen beléhasít. Szinte teljes hosszában magábafogad. Ez az! Oly csodás! Elvesztem az uralmamat, megmarkolom a finom derekát, és mégegyszer magamra húzom. Abban a pillanatban elönt a gyönyör, immár én is repülök...

Az utolsó pillanatban térek vissza a gyönyörbol, majdnem felborultunk. Sikeresen megtalálom az egyensúlyt, de jócskán felkavarom a sima vizet. Alig állok a lábamon. Partnerem kábán csüng a karjaimban. Magamhoz ölelem, összegyujtöm eroimet, és kisétálok vele a partra. Leterítem a füvön, a kocsiból kikeresek néhány pokrócot, és visszatérek hozzá. Még ébren van, némán egy erotlen csókkal üdvözöl. Úgy döntök, pihenünk egy kicsit, mielott továbbmennénk a városba...

Az ismét sima tavon a Hold fénye tükrözodik, felettünk milliónyi csillag. Még érzem a szeretkezés meleg illatait, testemen a jóleso zsibbadtságot. A gyönyöru no a karjaimban piheg, nem szól semmit. Még egy darabig csodálom testének finom vonalait, aztán én is végignyúlok a puha növényzeten...

Minden elsötétedik egy pillanatra. A fejembe tompa, kellemetlen érzés hasít, már – már fájdalmas. Mindig ez van. Amikor a Brain – Computer Contact Helmet csatlakozói elválnak az agyamba ültetett Digital – Brainwave converterektol, hirtelen sikítozni kezd néhány idegsejtem, és jópár másodpercig tart mire magamhoz térek. Már megszoktam, de nem kellemes.

Már megint hibásan muködött a program. A no idonként spontán változtatta a hangszínét, meg idonként érthetetlen dolgokat beszélt. Rutinosan bezörgetem a osrégi döglassú 4Mbit/sec – es muholdmodemet, és elkezdem keresni a frissítést, hátha már megírták.

A mi cégünk fejlesztette ki az elso muködoképes (és nem halálos kimenetelu) ember – agy kapcsolatot létrehozó eszközt, 2013 – ban. Azóta mindenki erre akar szoftvert írni, és az egész cég gazdag, mármint a fonökök. Kezdek rájönni hogy ez az egész hülyeség. Mostanában már csak erotikus túrákra használom, azt is csak azóta, amióta a barátnom elhagyott a munkám miatt. Nagyon nehéz megállni, hogy ne a virtuális gondolatok közt töltse az ember az életét, és engem is szállítottak már kórházba, mert két napig csak a "gondolatvilágban" étkeztem és ittam.

Nem akarom hogy a fiam így éljen. Már ha egyáltalán lesz no az életemben azok után, hogy egyfolytában csak gondolati síkon szeretkezem... Egy többször elvetett gondolat most végre manifesztálódik bennem, hirtelen mozdulattal a sarokba vágom a sisakot. Kitépem a falból a számítógép csatlakozózát. A rendszer jólnevelten összeomlik.

Egy kis friss levego meg egy séta nem ártana. Felveszem az oxigénmaszkot és a védoruhát, és beindítom a zsilipet. Az ajtón kilépve már megint elfog a szorongó rossz érzés, amely minden "gondolattúra" után gyötör: itt a Marson sehol egy hangulatos bár, vagy Crystal Oasis...