Az Északi sarkon

Felettünk az ég bársonyos fekete volt, és gyémántokként ragyogtak rajta a csillagok, kivéve abban az irányban, ahol az Aurora Borealis, az északi fény hullámzó függönye elhalványította némileg fényüket. Különben sem volt teljes a sötétség, a Hold ott lebegett épp a láthatáron, és ezüstös súrolófénye kísértetiesen világította meg az alant végtelenbe nyúló jégmezőt, mely sebesen száguld hátrafelé alattunk, mert élvezem, mikor ilyen alacsonyan repülök közel hangsebességgel. Mindig elbűvöl az ilyen látvány. Alig tudtam levenni róla tekintetemet, hogy a GPS műholdas navigátor kijelzőjére nézzek: 89 degrees North, 70 degrees West. That's fine, már csak pár perc az Északi Sarkig. It was a simple task. A gépet egész egyszerűen mindvégig északi irányban tartottam a támaszponttól idáig.

De hogy mit keresek itt ezzel a rémes nőszeméllyel mögöttem, a hátsó ülésen?

Fogalmam sincs. Jött az utasítás: sürgősen vigyem ezt a doktornőt az Északi Sarkra (gőzöm sincs, milyen doktor, alighanem biológus), segítsek neki lefúrni a jég alá, hogy mintát vehessen a tengervízből. Hogy minek? Ebben nagyon titokzatos a hölgyike, azt mondta, ne érdekeljen, engem nem érint a dolog. OK.

De miért volt olyan dühös rám? Már ott a reptéren összevesztünk. Alighanem azt a Tom Cruise kinézetű, szívdöglesztő pilótát hiányolja, aki ennek a gépnek az eredeti pilótája, de neki fogorvoshoz kellett mennie, ezért ugrasztottak engem. Pedig nem is vagyok katonai pilóta. Csak tudományos út ez, estére vissza is érünk a stratégiai légitámaszpontra: Thule, Grönland.

Mármint óra szerint estére, mert lévén kora tavasz, ezen a vidéken még állandó a sötétség. Nincs fegyverzetünk sem, csak egy "Supply Carrier Pod", egy áramvonalas láda, a gép hasa alá erősítve. A pilóta szabadságra készült kanadai pecatúrára, benne van a cucca, és nem akarták leszerelni erre a kis útra. A gép egy Harrier AVTOL, ami (az olyan gyengébbek kedvéért, mint ez a banya a hátam mögött) annyit tesz, mint: Advanced Vertical TakeOff and Landing repülőgép, tehát helyben le tudunk szállni a Sarkon a jégmezőre, aztán ha a kisasszony elégedett a vízmintával, reppenünk is haza.

– Egyáltalán, honnan szalajtották magát? Hiszen nem is katona! – veti oda kihívóan nekem.
– Erre személy szerint inkább büszke vagyok! Egyébként csak úgy röpködök mindenfelé, ugyanis soron kívüli engedélyem van minden géptípusra! A Mars bolygón már jártam, de itt a Földön az Északi Sarkon még nem. Miért ne jöttem volna? – válaszolom önérzetesen.
– Csak nem maga AZ a KIRAN, aki a Mars Expedíció pilótája volt? – kérdi és zöld szemében némi érdeklődés csillan. Göndör vörös haja a sisak pereme alól is kikandikál.
– Pont az! – mondom.
– Ááá, szóval maguk keveredtek abba a botrányba?
– Ugyan már, csak megrovást kaptam a deutérium túlfogyasztás miatt, mert az uszodát és a mesterséges gravitációt állandóan üzemeltettük az űrhajón. Emiatt aztán a fúziós reaktor is totálisan leamortizálódott. Ezt elismerem.

– NEEEEM arról van szó, hanem a szexbotrányról! Förtelmes orgiák az űrhajó fedélzetén! Maga volt a főkolompos! Másról se írt a sajtó! – vágja a szemembe, vagyis inkább a tarkómnak a dokinő.
– Azok nem voltak orgiák! – védekezem – Pusztán csak koedukált meztelen fürdőzést szoktunk rendezni mind a tizenketten a medencében. Különben is, az expedíció teljes sikerrel járt, 600 tonna marsi homokot hoztunk haza. Itthon ezt a tudósok szemenként átvizsgálták, megállapították, hogy az bizony színtiszta homok, és azóta nincs gond a Tudományos Akadémia óvodájában a homokozók ellátásával – felelem önérzetesen. – Igazán érthető, hogy amikor az ember szkafanderben annyi homokot belapátol, utána kell egy kis lazító pancsolás!... OK, néhányan egymásba szerettünk, és a marsi éjszaka csendjét kuncogás, suttogások és sóhajok töltötték be... – érzékenyülök el az emlékektől
...
– Naaaa, elég a romantikából bájgúnár! – undokoskodik a doki.

Egy – velem ellentétben – nagy nőcsábász barátomtól hallottam, érdemes ilyen reménytelen helyzetben is randiajánlatot tenni, néha bejön:
– Megiszunk este a kantinban valamit mi ketten? amikor visszaérünk a támaszpontra?

– Magával??? Inkább a vibrátorommal töltöm az estémet!!!

Fú, de felvágták a nyelvecskéjét! Hát ez nem jött be Kiran! Nem szép tőlem, de nem állom meg, hogy visszavágjak:
– Remélem, mindig magánál tartja... a pótelemekkel együtt! Látom a tükörben, hogy pukkadozik a méregtől.
– Maga csak figyeljen előre, és vigyázzon, mit markolászik ott a lába között! A botkormányt fogja, mert még nekimegyünk egy fának! – vicsorítja Dr. Pukkancs.

Now it's enough of that! Előrelököm a tolóerő – szabályzót, meghúzom a botkormányt (nem a farkamat), és a felsivító hajtóművel szépen csinálunk egy hátraszaltót, és közben egypár duplacsavarral lyukat fúrok a kristálytiszta sarkvidéki levegőbe.
Most bezzeg szava sincs neki, a centrifugális erő alaposan beléfojtotta a szuszt. A csillagos égbolt engedelmesen vet bukfencet, amit mindig úgy élvezek. Most azonban hab a tortán, ahogy kajánul figyelem csinos kis pofiját a tükörben.

Hanem nagy baj van! Úgy felbosszantott a csaj, hogy elfeledkeztem a carrier podról. Azt nem erre tervezték! A lefelé hajló ágban az aerodinamikai túlterhelés leszakította a tartóról, és nagy rázkódás közepette elvesztettük. De nem ez a főbaj, csak személyes holmikat tartalmazott. Hanem valami más is megsérülhetett közben, mert megszólalt a vészjelző pityegés, az egész gép veszettül vibrálni kezdett, a botkormány bekeményedett, tehát a hidraulika is elment. Alig bírtam egyenesbe vinni a gépet alig ezer lábbal a jégmező fölött. Az olajnyomás mutató leesett, a turbinafordulatszám vészesen süllyedt lefelé, és egymás után gyulladtak föl a tűzjelző indikátorok. You fucked it all right Kiran! Kenés híján másodpercek alatt besül a turbinatengely, és leszállni sem tudok így! Hamarabb esik szét, vagy robban föl a gázturbina. Pucolás innen!

– Nyúljon le a lába közé, és rántsa meg, amit ott talál! – ordítom hátra.
– You dirty pig!!! – visítja, de időben észbe kap, és megrántja a katapult fogantyút.
Én is a magamét.

A katapultálástól nemigen van észnél az ember, de aztán, kitisztuló tekintetem elé ijesztő látvány tárul: a gép füstcsíkot húzva bevágódik a jégmezőbe, és hatalmas tűzgomba csap fel. Nem sokáig ég, mert a jég megrepedt, és az egészet elnyelte a Jegestenger. Pont az Északi Sarkon, mert utolsó pillantásom a GPS – re esett: 90 degrees North – ot mutatott, az inerciális kompasz úgyszintén. Welcome to the North Pole!
Nagyot nyekkenve leértünk a jégre. A doki dühösen cibálja a ráborult ejtőernyőt. Ha a zöld szemek lézersugarat lövellnének, lyukkal a homlokomon terülnék el.
– You... you... you... – nem talál szavakat.

Nekem az jár az eszemben, mikor ér ide a mentőcsapat? Rádiónk nincs, és megfagyunk ebben a ruhában. Iglut kell építeni! Kés éppenséggel van a nadrágzsebemben, de nagy meló lesz jégkunyhót csinálni.

A dokinő is belátja, elkezdjük. Amíg dolgozunk, nem fagyoskodunk, és a dokinő megkímél csípős megjegyzéseitől is. Ámbár nem szeretnék a fagyott hótömb helyében lenni, amibe épp belevágja a kést.

Eszembe jut a láda. Nem messze esett le a hóba.

Kinyitom: Good Heaven! egy láda single malt scotch whisky van benne: Laphroaig, Strathisla, Talisker, Glenmorangie, Glenfiddich. Jól bepakolt a pilóta ahhoz a kis pecázáshoz! Még csiszolt kristálypoharak is vannak! Pár üveg eltört, de maradt elég. By the way bűnrészes lettem szeszcsempészetben! Ijedtemben kirántom a dugót egy Aberlour 16 Years – ből, és meghúzom. Így már személyes élelmiszernek minősül. Persze sorban a többin is el kell majd végezni e műveletet.

Na, mi van még itt? Oops, egy jegesmedvebőr! Aha! Engedély nélkül lőtték szegény mackót Grönlandon. Hát ez a zsák? Az van ráírva: Holzkohle aus hartholz. Kitörik belé az ember nyelve. What a hell is this?... kibontom... hiszen ez faszén! Barbecue készült volna... hanem gyufa az nincs, amivel meggyújtanám
...
De azért odacipelek mindent az igluhoz.
Bemászunk.

No cheating: együtt kell töltenünk az éjszakát ezzel a kiállhatatlan nőszeméllyel
... de azt mondják, nem jó haraggal búcsúztatni a napot... Békülni kéne

– Parancsol egy italt? Lehet választani! Jéggel, vagy szódával? – kérdem tőle a lehető legkedvesebben. – De ha most szódával kéri, építek egy másik kunyhót magamnak!
– Szó... Jéggel! böki ki végre, miután hosszasan lágy tekintetembe mélyed szemei smaragdzöld sugara, de látom, hogy először csakazértis szódára állt a nyelve. És mégis úgy érzem, ha szódát mond, én azt is előkerítem neki... Nyilván a szemei, a lángoló hajfürtjei... pisze orrocskája... vagy mittudomén miért.

Hanyagul odanyúlok a falhoz, letörök pár darab jeget, és töltök rá a kristálypoharakba Lagavulin 20 – at. Zene füleimnek, mikor a whiskyben vidáman úszkálnak és csilingelnek a jégkockák. Ehhez járul most a kellemes érzés, ahogy szép szemeibe nézek a pohár pereme fölött. Egyáltalán nemcsak a szesz az, aminek melege szétárad gyomromban. Azt megérdemlem a kinti kegyetlen hideg után. De itt, a jégkunyhó félhomályában különösen mély, sötétzöld a tekintete, és hosszasan néz vissza az enyémbe.

– Te hol alszol? – kérdi végül, és háziasan teregeti a medvebőrt a jégpadlóra a szőnyegként használt ejtőernyő fölé. My Goodness! Jól hallottam, tegezett engem?
– Well... let's see. a férfi ilyenkor a kanapén, vagy a kádban alszik... – gondolkodom hangosan, közben igyekszem nagyon mélyen a szemébe nézni.

Kisimítja a medvebőrt, és a fejem fölött egy képzeletbeli pontra nézve kiböki:

– Valahogy csak elférünk itt ketten is – majd gyorsan hozzáteszi: – de marha hideg van!

Ez igaz. Itt ez a zsák faszén, de nem tudom meggyújtani... azazhogy... I've got an idea. A szenet egy darab karbonszálas lapra helyezem, ami a láda oldalából tört le. Aztán ránézek dokinőre:
– Tényleg itt van a vibrátorod? – kérdem.
– Na most igazán nem tudom, miért pimaszkodsz?! – csattan fel, és szeme zöld szikrákat hány. – Már éppen kezdtél elviselhető lenni!
– Tényleg szükségem lenne rá – bizonykodom.
Úgy néz rám, mintha meghibbantam volna. Még az ágyékomra is rátéved a tekintete
... Vonakodva előhúzza a szerkentyűt a zsebéből.

Mit mondjak... szép darab, kb. 10 inches, ruganyos, egész élethű, sőt még jobban, mint egy igazi... mikroprocesszoros vezérlés, multiprogram – capability... Mohó leányzó! Kiveszem belőle az elemet: Duracell. Mint a dobolós nyusziban. No persze, ide is kell a kitartás... de annál jobb! Kéne egy drót is Tiltakozását visszafojtja, mikor kárörvendőn rávillantom vigyoromat, és kitépem a műfütyi motorjából a huzalokat. Ezeket az elemre kapcsolva elektromos szikrát próbálok csiholni.
– Nem megy! Egy elemcella nem elég! – Kérdőn rátekintek. Lesütött szemmel már adja is a tartalék elemeket. As a matter of fact, jól beraktározott belőlük! Legalább féltucat férfi szexuális összenergiája van beléjük sűrítve. Kivéve persze a szerelmet.
Sorba kapcsolom őket, így már van szikra, de a faszén így sem akar gyulladni! Szesszel szokás segíteni rajta... Eszembe jut a whisky. Melyiket áldozzam föl?

Van egy kedves kanadai ismerősöm. Sohasem találkoztunk, csak interneten keresztül látott el mély bölcsességekkel. A nagy Elemző! Whiskyszakértő! Mintha azt mondta volna egyszer, hogy a Glenfiddich is jó márka, de inkább csak főzésre. Lelke rajta, abból öntök a szénre, és szikrát adok neki. Nagy kék láng, és olyan szag támad, mint valamelyik szeszfőzdében a Hebridákon. Majd a láng lelohad, a szén lassú izzása váltja föl.

Rögtön otthonosabb a kunyhó. Büszkén ránézek a háziasszonyra: valahogy egész másként tekint rám, mint eddig. Letelepszik a medvebőrre.
– Töltenél még a jobbikból? Aztán eltesszük magunkat holnapra. – és már majdhogynem kacér mosoly játszik ajkain.

Most a Taliskert nyalogatjuk. Ritkán van alkalom így sorbavenni a márkákat, kissé költséges dolog.

Ki kell mennem. Gyönyörű a sarkvidéki éjszaka. Csodaszép északi fényben gyönyörködöm, miközben . Igazán romantikus. Aztán ott van a három fényes bolygó az égen egyvonalban: Saturnus, Jupiter, Mars, melyek már egész közel látszanak egymáshoz, készülvén a nagy májusi oppozícióra. Úgy elámulok e sok szépségen, majd lefagy a farkam. De mielőtt elteszem, inkább megszokásból, mintsem számító szándékkal, megmosom magam hóval. Nem állíthatnám, hogy valami sokat növeszt a fütykösömön, de mínusz 20 foknál ez megbocsátható... és fő az egészség!

Odabent barátságos meleg, vibrálón izzik a szén. Még teszek rá, és ráborítom poharam tartalmát, van még bőven, és hadd legyen még jobb idő. Nagy lila lobbanás. Ő már a medvebőrt szőrével befelé fordítva betakarózott, csak vörös tincsei látszanak ki.

Szóval tehát itt lenne valahol a helyem. Melléfurakodom... a popsija nagyonis kitölti a helyet. Hiába volt akkora dög az a medve, kettőnknek azért kicsi, főleg, hogy a dokinő így összegömbölyödött, és kitolta a fenekét... Ha illően hátat fordítok neki, kilóg a bunda alól kezem – lábam. Húzok egyet a bundán... visszahúzza.
Hmmm. Szép kis éjszakám lesz!
Nincs mit tenni, felé fordulok. Így jobb! Túlságosan is jó!
Ez a kanálka pozíció túl erotikus nekem. A popsija éppen belesimul az ölembe.
Ez baj!
Máris duzzadozni kezd a dákóm. Naaa! Nyugi Jack! Helyedre!!! ... No jackoff today! Majd máskor! Másvalakivel. Ha egyáltalán megússzuk ezt az egészet.

De eszében sincs lankadni, csak ágaskodik! Ha meg hátrahúzódom, lefagy a fenekem!
Phűűűűű
De mi ez??? Még felém tolja a popsiját! Hát minden helyet magának követel?

Puszta létfenntartástól vezetve hozzásimulok. Forróság árad szét ereimben, tagjaimban.
Ez nem a whiskytől van! Még közelebb fészkelődöm hozzá... milyen otthonos melegség... ezen a vidéken nem semmi!... és jóillatú... nem éppen szappanillatú, de valahogy... hmmm... biztos azok a feromon – izék... hiába no, hatással van rám.

Na de most hova tegyem a kezemet? A balkarom OK, az a fejem alatt van párna helyett. A jobbkarom az oldalamon. De folyton lecsúszik. Jobb helye lenne az ő szélesebb csípején.
Odateszem. Izmaimat megfeszítve várom, hogy hasbavágjon a könyökével.
Semmi! Csak egy rakoncátlan vörös hajtincs csiklandozza orromat. Az is illatos.
... Kiran, szerinted ki lehet ezt bírni? – kérdem magamtól. Nem lehet!

Odahajolok a nyakához. Először csak meleg leheletemmel borzolgatom nyakán a vörös pihéket... aztán nagyon óvatosan megérintem ajkammal a nyakát... Nem mozdul. Alszik már?... Nagyobbra nyitom számat, és óvatosan megharapom. Majdnem átérem vékony nyakát. Erre azért megrándul, de nem húzódik el egy cseppet sem.
Most két fronton indítok átkaroló hadműveletet: ajkammal pici puszikat osztogatva, a fülecskéje felé haladok, de közben lent gyengéden megmarkolom a csípejét. Épp jó... van mit fogni rajta, kellemesen lágy, de most megmoccan, és megfeszülnek a popsija izmai.
Ajjaj, megelégelte! Vagy nem? Fenekét egyenesen betolta az ölembe, mire a farkam jó alaposan megbökte őt! Le se tagadhatnám, hogy kívánom. Kezem lefelé indul, végigsimítja combját kívül, egészen a térdéig. De a belső oldalt simogatva tér vissza. Tomporát megmarkolva, magamhoz húzva biztosítom őt arról, hogy nem egy zsebemben felejtett bicska, vagy ilyesmi volt az a keménység, amit érzett az imént. De ilyen félreértésről szó sincs. Popsija most kis köröket ír le, és ez olyan, mint egy lassú tánc, összesimulva. Zene ugyan nincs, hang sem hallatszik, csak halk mocorgás, és a parázsló faszén pattogása. Ha eddig netán kétség merülhetett volna föl erekcióm teljességét illetően, ez most végképp eloszlott fenekének farkamhoz dörzsölése, nyomkodása nyomán.
Kezem följebb siklik, leszánkázik csípejénél keskenyebb derekához. Itt is elidőzöm csöppet. Mutatóujjam felfedezi köldöke gödrét, amely így látatlanban mélynek, szabályosnak tűnik. Várjunk csak, miért nem érzem bugyija valamiféle szélét, gumiját? További expedíciók szükségesek minden ennek kiderítésére. Az a kép rajzolódik ki könnyedén sikló, kalandozó ujjhegyeim által, hogy a repülős ovarall alatt afféle testhezálló trikó lehet rajta hosszúszárú bicajosshorttal, amiben olyan klassz dolog szemlélgetni a tornázó nőket. Persze látni kéne
...
Felkönyökölök, és ráhajolok fülecskéjére, csak előbb szétfújkálom rakoncátlan hajtincseit. Milyen pici fülek! Szépek, formásak. Mmmmm, finom, apró cimpácska. Élvezet ajkaim között Nem állom meg, hogy az engem ért sérelmekért meg ne harapjam gyengéden, de határozottan. És hogy mozduljon, csináljon valamit már.
Aha! most alaposan megrándult a kedves, vagy csak a kezem tévedt mélyebben a combjai közé? Ez lehet a gond, mert combjait összébb szorítja. Gyors puszikákkal engesztelgetem. De mancsomat nem cibálom ki onnan, hiszen úgy szorítja!.
... Simogatom kicsit a haját szabad kezemmel, ujjamra tekergetem tincseit, gereblyézgetem kicsit. Lassan a szája felé közeledem a puszikkal, bár innen nem érem el.

Ekkor megmozdul, hanyatt fordul, félig hunyt szemeibe nem látok bele, de ajkai egész picit szétnyílnak, s kivillannak gyöngyfogai. Lassan ráhajolok, már majdnem összeérünk, de fürgén oldalra siklik és csókom egész a szája csücskébe érkezik.
Finoman hozzátapasztom ajkamat, várom, mit tesz? Elfordul. Na nem baj, csak játszik.
Akkor gyerünk erre, le a nyakához, azt nagyon szeretem. Ő is, mert hátrahajtja fejecskéjét, hadd érjem el jobban. Így hát alul haladok körben, puszilgatva, harapdálva szépvonalú, karcsú nyakát, és megint csak odaérek az ajkaihoz a másik oldalon.

De most támad egy ötletem: felveszek egy jégdarabot, és számba teszem, majd folytatom a kedves puszilgatását. Nem érez semmit a jégből egyenlőre. Megint menekül, de rosszul számít, ezúttal felém, fordul, én pedig rátapadok szájára, amit egy kis sóhaj miatt félig nyitva hagyott. Finom! Puhán érintgetjük egymást eleinte, majd megnyíló ajkai közé hatol nyelvem, de utána a jégkocka is. Vadul tiltakozik, vergődik eleinte karomban, majd egyre inkább enged a fura, égető – csiklandozó érzésnek. A jég elolvad eggyé vélt szánkban szerelmes csókjainktól, s érzem, még jobban hozzám simul, meghálálva ezt a kis tréfát, ami nemhogy gyengítette volna vágyát, inkább fokozta.
Körbemegyek... szeretem gyengéden beszívogatni ajkait. Ő is az enyémet.
Ajkai megnyílnak, nyelvünk hegye össze – összeér. És amint megint jobban behatolok, fogacskáit simogatva, odalent is enyhül a légkör, combjai szorítása sokat lazul... Kezem kiszabadul, így könnyedén ráhelyezhetem végre a vénuszdombjára. Jó lenne meztelen bőrét érinteni végre! Ehhez azonban előbb följebb kell kalandoznom, át hullámzó hasán, két keble köré nyolcast írva. Így jutok el a nyakánál záródó zipzárhoz.
Lassan lehúzom... még, még... elakadt! Ezt neeee! Miért kell mindig a legrosszabbkor elakadnia egy zipzárnak? OK, most továbbmegy, mikor megcibálom.
Lesimogatom vállairól a ruhát. Nem ellenkezik, inkább segít karjait kihúzni, fenekét felemelni. S itt van ez a gyönyörűség a karjaimban, és a szén halvány villódzásában, a medvetakarót felemelve látom is kellemes alakját, egyszerű, de őrjítően szexi pamutbodyban. Nem veszem le még azt, csak simogatom mindenhol.
A nadrágocska száránál becsúsztatom ujjaimat, és mivel rövidszárú, ujjam eléri a combjai közötti nagyon finom bőrt, ami oly közel van puncijához, hogy annak melege is átsugárzik ide. Megőrülök, mindjárt elérem a szőrszálakat – de nem... mintha csak... no majd meglátjuk!
Tenyeremet lágyan ráhelyezem szeméremdombjára – aha, jól sejtettem, a nadrágon keresztül is érzem, szőrtelenítette. Csak egy aranyos, puha dombocska. Nem állom meg, hogy bele ne markoljak! Aztán lejjebb csúsztatom ujjaimat, s végre elérek a rés fölé is. Téboly!
Ez a párás tapintás – dehogyis párás, csurom nedves! Ez megtisztelő! És ezúttal nem záródnak a combok, hanem ellenkezőleg, várakozón széjjelebb nyílnak.

Arcára sandítok: szemét lehunyva várja, mi következik?... Nem az!

Ez így nagyon egyenlőtlen szereposztás. Bőröm az ő testéhez simulásra, farkam pedig a ruha szorító rabságából való szabadulásra vár. Ágyékommal hozzásimulok combjához. Végre észreveszi, hogy így pilótaruhában nem kellőképpen érvényesül férfiasságom ékessége, és kutató ujjai elérik, lehúzzák zipzáramat, és én nagyobbat alakítok a híres szabadulóművész Hudininél is, hogy róla alig levéve simogató kezemet, én is kibújjak kezeslábasomból. Itt kis intermezzót jelent, mikor elkuncogja magát az alsógatyámon:
– Ez lenne a Top Gun pilóták kincstári alsója? – kérdi évődve, és ujjai a gatyám anyagát, s tekintélyes méreteit tanulmányozzák. Kedvelem ugyanis a kényelmet.
– Ez kérlek egy jófajta Abanderado, ha nem tudnád! – kezdem az okítást, de eláll a szavam, mert közben keze a gatya tartalmát is megérinti mintegy futólag. Miket beszélek, dehogy futólag! Elkapja, megmarkolja!
– Gotcha! Megtaláltam a Földtengelyt! – kuncogja.
– Na látod? Ki gondolná, hogy minden ekörül forog? – vigyorgok, s élvezem markolászó ujjait.
– Nem is vagy túl nagyképű – vág vissza, de érdeklődése nem lankad, s a gatya sliccén keresztül benyúlva birtokba veszi új játékát.
– Bocs, hogy tönkretettem a ketyerédet. Ezt tudom helyette felajánlani.
– s jobban a tenyerébe nyomom dákómat.
Előhúzza a slicc mögül. Ujjai végigsiklanak dákóm hosszán. Gyűrűbe fogják, gyengéden szorongatják, föl – le siklanak rajta, felbecsülik keménységét. Elégedettség SUGÁRzik arcán.
– Nem bánom, elfogadom. – mondja, s le nem veszi róla tekintetét. Végül lecibálja rólam a gatyát, hogy jobban hozzáférhessen a lényeghez.

Nagyonis jól hozzáfér s ez lényeges! Élvezkedem egy darabig, s közben elégtétellel tekintek a vibrátor roncsaira a padlón szétszórva. Majd az első bódulatot leküzdve visszafordítom figyelmemet őrá. Róla kissé nehezebb levenni a trikót, mert testhezálló, de annál nagyobb öröm. Lassan simogatom felfelé sima, hullámzó hasáról, óvatosan átsegítem keblei emelkedő halmain, s itt megállok, épp amikor bimbói előbukkannak. Kicsikék. No, majd teszünk róla! Odahajolok, megérintem először csak csukott ajkaimmal az egyiket. Csiklandósan felnevet. Aha. Akkor kicsit határozottabban! Ajkaimmal kört formálok az egyik fölé, és szívogatni kezdem. A másikat ujjaimmal morzsolgatom. Máris keményedik, ágaskodik. Mindkettő. Őrülten finom. Tenyeremmel körbevéve didijét gyengéden nyomogatom, dudálgatok vele, de nyelvem nem szűnik meg köröcskéket írni a bimbóudvarba.

Kezeit most elveszi farkamtól, de nem baj, úgyse tudok odafigyelni. Inkább végigsimítják csípőmet, derekamat, hátamat. Hónom alatt befordulnak, lehúzzák az én trikómat s végre rátalálnak melleimre. Ahhh. Ezt annyira szeretem! Csak így nem jól fér hozzá.

Föltérdelek, ő is velem szemben, a bunda lehullik rólunk, s bár nincs valami nagy meleg a kunyhóban, azért a parázs sugárzása enyhít a dolgon. Lágy vörös fényében az ő haja is szinte lángol, de mélytüzű zöld tekintete az, ami lenyűgöz. Most mindkét keze a melleimmel foglalkozik, borzolgatja szőrzetemet, majd lesiklik a hasamra, amit megfeszítek, hadd élvezze izmaim barázdáit. Élvezi is. Félkört ír le ott lent, épp csak megpöccentve szinte már fájdalmasan feszülő farkam hegyét. Felemelem őt, feláll, s így végre lesimogathatom róla a nadrágocskát.

Itt áll előttem, köldökébe nyújtom nyelvem hegyét, körkörösen csiklandozom vele, kezeimmel melleit emelgetem, bimbóit morzsolgatom, majd oldalt lesiklanak, átfutnak azon a gyönyörű kétoldali domborulaton, teltkarcsú csípőin, amik megpróbálják ugyan elvonni tekintetemet, valójában azonban ráfókuszálják arra, akit körbevesznek: csodás, duzzadt, csupasz vénuszdombjára. Belefúrom oda orromat, pattanásig feszülő tüdőm beszívja csodás női illatait.

Felszisszen, mikor elemi ösztöneimtől vezérelve, vadító feromonoktól magamról elfeledkezve, túl erősen markolok bele fenekébe mindkét mancsommal. Nyelvem hegyével muszáj legalább kicsit a puncirésbe nyúlni, hogy meggyőződjek róla, íze is oly vadító – e, mint illata? Éppoly vadító!

Ellankadnak combizmai. Leroskad elém, s mindketten térdelve magamhoz vonom őt, melleink összesimulnak, karjai átfonják fenekemet, magához húz. Emelgetem, nyomkodom dudáit, farkam pedig a köldökét döfködi. Kezeim lejjebb vándorolnak a hátán, végig a gerincén, amitől teste íjként hátrahajlik. Csinálok még néhány simítást a nyakától le a fenekéig egyik kezemmel. Aztán egészen lecsúsztatom, s becsusszantva popsija két fele közé teste legintimebb részeit is földerítem.

Összerázkódik, mikor csillagot formázó ánuszához érek s körözök rajta kicsit, majd mélyet sóhajt, mikor eme váratlan irányból érek először immár duzzadtan szétnyíló nagyajkainak gerezdjeihez, ahonnan kikandikálnak forró kisajkainak szirmai. Simogatom őket, két ujjammal gyengéden húzogatom. A másik mancsommal közben tarkójánál a hajába túrok, s magaméhoz szorítom száját.
Csókolózunk.
Még sokáig csókolózunk.
Egyre csak csókolózunk.

Halk cuppanások, kezek simogatása a meztelen bőrön. A parázs sistergése, halk pattogása. Odakint a feltámadó szél zúgása. Összébb zárva combjaimat, s sarkamra ülve, combjai közé araszolok lassacskán. Öle így fölém kerül, fütykösöm hegye előbb csak egy pillanatra, majd erősebben hozzányomódik csiklócskájához, ami már olyan peckes, hogy visszaböki a farkam hegyét. Fölnézek szemeibe, neki is ugyanaz jár az eszében: íme egy igazi dákó, nem holmi vibrátor! Viccből azért megmozgatom, ha nem is éppen elektronikus fürgeséggel, és mindketten felkuncogunk a gondolattól. Aztán elkomolyodva, magára figyelve sokáig mozgatja ritmikusan altastét, s makkom így végigsimítja szirmait. Fehér fogai kivillannak, miközben ajkait nyitva hagyva, befelé figyel.

Azt mondja, szinte inkább csak magának:
– Egész jól hat rád az a kotyvalék
Nem fogom föl rögtön, miről lehet szó, a dudái szívogatásával foglalkozom éppen. Azt hittem a whiskyre gondol. De miért hívja kotyvaléknak? Kiváló márkák!
De máris folytatja:
– Ne haragudj, de beadtam neked egy adagot a legújabb afrodiziákumomból a legutóbbi whiskydben. Saját fejlesztés, a sarkvidéki tengeri planktonokból vontam ki – s rám nyitja zöld szemeit.

Megdermedek! Micsoda? Nem is érzek semmi különöset, kanos vagyok, ennyi az egész, az adott helyzetben ez elég szokásos. Aztán eszembe jut a magyarázat:
– Te, nekem??? Hiszen a legutóbbi whiskymet a tűzbe öntöttem, hadd legyen melegebb!!! – mondom néki, inkább csodálkozva, mint gúnyosan.

De erre olyan méregbe gurul, hogy hanyatt lök engem. Az ettől támadt huzattól szikrák reppennek fel, és fájdalmasan belecsípnek lábszáramba, ami amúgyis közel van a tűzhöz.
Ingerülten beleül a farkamba, és azzal hibáztat:
– Te disznó, becsaptál!!!
Én csak kapkodom a levegőt, egyrészt a szemtelenségétől, a tények eme gonosz kiforgatásától, másrészt újra átérzem azt a vibráló, ellentmondásos érzést, amit domina szeretőm kiváltott bennem. Én mondjuk jobban kedvelem a hosszú, gyengéd szexet, de hát...

Megpróbálom szelíden elütni a dolog élét:
– Miért, azt hiszed, vegyszerek nélkül nem is tudlak megkívánni?? De ő csak dúl – fúl, közben azonban ugyancsak érzékien tapasztalgatja mindkettőnk fizikumát odalent ágyéktájon.

Egyszer csak hirtelen maga felé fordítja arcomat, s azt kérdi vádlón:
– És miért voltál végig olyan undok hozzám?
A lélegzet bennem akad. Nemcsak azért, mert hátranyúlva, lent alaposan megmarkolja golyóimat, hanem a képtelen vád miatt. Ez már sok! Még hogy ÉN voltam undok? Azonban nem hagyja, hogy tiltakozzam, csókjával megint befogja számat, viszont alighanem eléri, amit ezzel a provokációval akart, mert olyannyira felzaklat engem e méltatlanság, hogy egészen megvadít. Annyira, hogy nem is jövök rá, pont ez volt a célja. Vadul marcangolja fogacskáival ajkaimat, hogy szinte fáj nekem. Karmolja hátamat, s közben úgy szorít, hogy alig kapok levegőt. Közben ágyéka vadul köröz, makkom többször is megjárja puncikája előszobáját, majd mikor már alig vagyok eszemnél, hirtelen megint beleül a farkamba, de akkor aztán tövig. Fájdalommal vegyes kéjérzet önt el. De ő csak ficánkol tovább, éspedig oly vadul, hogy az ijesztő. Fantasztikus, őrjítő ez a heves héjanász. Tenyerét mellemnek támasztva leszorít, hogy farkamat jobban befogadhassa.
Ütemes galoppozásba kezd rajtam.

Valamelyest magamhoz térve az ötlik eszembe, hogy itt vagyunk ezer mérföldekre mindenkitől, egy pici jégkunyhóban, aminek csillogó falai narancsosan fénylenek a parázsfényben. Eme háttér kiemeli ezt a gyönyörű, tüzes boszorkányt, aki önnön vad vágyaitól hajtva, fejét hátravetve élvezi testemet, hullámos vörös haja lobog. Én is úgy érzem, mintha vadul vágtáznánk egy zegzugos erdei úton, alig tudván bevenni a kanyarokat, ágak csapódnak arcomba, körmei helyett azok tépik fel szügyemet, akarom mondani mellemet, és mindeközben egyre inkább lihegve emelkedünk egy hegyoldalon, magasabbra, egyre magasabbra, már közel a csúcshoz! Zihál, a kanyaroknál szinte bedől, s puncija föl – le mozgása ilyenkor átvált mindenféle ficánkolásba, ami egyrészt egészen megvadít, másrészt mégse durranok el, nincs meg az a ritmus, ami ehhez kell nekem. Fantasztikus! Keblei, közepükön duzzadt bimbóudvarral ruganyosan ringanak a szabálytalan ritmustól, illetve nagyonis szabályos az, mert minden arra megy ki, hogy az ő kéje egyre csak fokozódjon. Ez egy elszabadult istennő, a legvadabbikból, szinte hallom a wagneri ritmust. A walkűrök lovaglása ehhez képest pónikocogás! Istennő, azaz dokinő azt nyöszörgi egyszer csak:
– Remélem, jössz már te is.
Valaha azt hittem volna, hogy az ilyesmi engem lelomboz. De ez az elemi szenvedély magával ragad engem is, és egy végső, vad célegyenesben mindketten felérünk gyönyörünk csúcsára. Nem is az, amit ott lenn érzek, nemcsak hüvelye szorítása fájdalmasan, robbanásig feszült farkamon, inkább a mindent elsöprő lendület, a körmei által okozott szenvedés, ajkai szívása nyakamon, ami az egész testemen oda – vissza cikázó villámokat indukál.
– Gyere máááááár!!! – fakad ki végül hangon, és ekkor mintha két marokra fognák dákómat orgazmusának heves összerándulásai, megadva a végső lökést bensőmben már gyülekező magomnak, ami most forrón, lüktetve elönti őt, miközben testem íjként feszül meg, ő pedig hullámos vörös haját hátradobva, szemeit a mennyezetre emelve kéjesen nyöszörög.

Jégzajlás! Földrengés! Világvége! Nem tudom, mi ez, ilyen gyönyöröm még sosem volt!.

Tágranyílt szemem rámered a boltozatos jégmennyezetre, amely hullámzani látszik, s felfokozott érzékeim számára szinte lassítottan, de elindul felénk, szinte ránk omlik! Minden mozog alattunk, a jégtábla recsegve vonaglik.

Vajon a mi érzékeink teszik ezt? Nem! Ez maga a valóság, már összeomlik fölöttünk a jégkunyhó, jégdarabok hullanak felhevült, tüzes, meztelen bőrünkre, mi pedig valami bolond erőnek engedelmeskedve csúszni kezdünk oldalvást a jégen.

Kezdek magamra ébredni. Megcsap a kinti jeges hideg, ami szinte belehasít nedves ágyékomba. Az előbbi kéjes sikoly átvált rémületbe, mert nem messze, a derengő fényben egy nagy fekete tömeg töri át a jeget nagy dübörgéssel alulról, az kelti ezt a rengést, és tolja szét a jégtáblákat, döntötte romokba iglunkat. Megbabonázva meredek rá: egy tengeralattjáró!!! Los Angeles osztályú, atommaghajtású ASW. De hogy pont itt jött fel...

Itt didergünk a tengeralattjáró vezetőfülkéjében egy katonai pokrócba csavarva, forró teát szürcsölve. Az egész tisztikar rajtunk pukkadozik a röhögéstől, alig tudják megint lemeríteni a hajót. Hiába villantja rájuk szigorú tekintetét a kapitány, ő is alig tartja magát komolyságához, amint elmagyarázza, őket küldték értünk az egészen rendkívüli dokinő keresésére, aki igazi VIP, és szupertitkos nemzetbiztonsági projekten fáradozik éppen. Így találtak minket tökmeztelenül az Északi Sarkon a jégen, kamatyolva.

Na, ez az ügy megint szépen fog mutatni a személyi kartonomon...