Képzelt képzeleteddel

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,

És ilyen a képzelet:

Este van. A Nap utolsó sugarait is legyőzte a sötétség. A napok óta, mindegyre hatalmasodó öröm, hogy érkezni fogsz egész lényemet átjárja. Nem tudom, hogy mi lehet nagyobb? A lelki öröm, vagy a meggyőződés boldogsága, hogy az enyém vagy! Igen édes lovagom, Kedvesem, az enyém vagy! És tudom, hogy a vágyad egy az enyémmel, hogy egymást akarjuk. Még kora délután volt, amikor már készülődtem, hogy miként is foglak várni. Tagadhatatlan, hogy el szeretnélek kápráztatni. Társ vagyok az életedben, de a NŐ is én akarok lenni. Tudom, hogy szeretsz, hogy vágysz engem. Akarom, hogy ne csak az Internet adta lehetőségek Laráját szeressd, hanem engem, aki eléd fog állni ma este. Akarom, hogy ne legyen erőd arra, hogy levedd rólam a tekinteted. Azt akarom, hogy gondolataidban már többször levedd rólam a ruhát, még azelőtt, mielőtt eljuthatnánk a mai estének erre az oly nagyon vágyott pillanatára. Azt akarom, hogy a magabiztos férfi, a határozottságát, ha nem is sok ideig, de néhány pillanatra váltsa fel egy kisfiús zavartsággal. Forgasd majd kezedben a poharad, és azt dörmögd, hogy megcsókolhatsz-e újra és újra?

Amikor a fürdőben voltam ma, és testemet a Te kezeddel simogattam határtalan vágy töltött el, hogy beteljesítsem a testem követélést, de a beléd vetett hit, hogy érkezni fogsz boldog absztinenciára intett. Hogy várjak még egy keveset erre a boldog pillanatra, hiszen ma eljön a Luciferem, és nem kell a szemeimet behunyni, hogy magam mellé, elé képzeljem. Beszélgettem a mellbimbóimmal, és ígértem nékik ma éjszakára csókot, égető nyelvecskét, és türelemre kértem, hogy most csak annyi legyen elég, hogy a puha törülköző érinti. A tükörből mosolygó Kata tekintett vissza rám. Pajzánkodtam önmagammal, és hihetetlen, de apró kis kacajok törtek fel belőlem. Tetszettem önmagamnak. Miközben teljesen szárazra törölköztem, a puncimnak is ígértem, hogy soha nem látott, érzett élmények jutnak neki is. És éreztem a bőröm bársonyosságát, és női büszkeséggel, majdnem, hogy önteltséggel tudtam, hogy el foglak bűvölni. Hogy csókolni fogod a testemet, és a csókok közti kis szünetekben elragadtatva gyönyörködsz bennem. És a saját ujjamra csókolt pici csókot a puncimnak adtam. Majd illatos olajjal akartam bekenni magam, de tudtam, hogy, ha folytatom ezt a kéjelgést, akkor már nem fogok tudni ellenállni, és nem akarok ma "kis halál"-t nélküled. Valósággal önmagam elől menekültem a fürdőből, és rémülten láttam, hogy már órák teltek el azóta, amióta bementem. Nem lehet igaz, de nem baj, hiszen annyival közelebb már az időpont, amikor érkezni fogsz. Vajon fogsz virágot is hozni? Te jó ég! Nem akarom majd azzal veszíteni az időt, hogy egy megfelelő vázát kell keresnem. Biztos, hogy rózsát fogsz hozni! Vajon újra egy szálat? Vagy egy hatalmas csokrot? Melyiknek is örvendenék jobban? Butaság, csak te gyere, és ha már most itt lennél, akkor is késő lenne! De nem, még fel akarok öltözni. Szépre, és szexisre! Még a fürdés előtt előkészítettem. Csupa fekete, már a gondolat is izgat. De talán te is erre számítasz, és én meg meglepetést akarok! Jobb lesz a piros! Vagy talán mégis a fekete? És felöltözöm! Először feketébe! Megremeg a kezem, mert újra a testemet érintem. A melltartó mintha zárkája akarna lenni a melleimnek, de pajzán kis gondolattal nyugtatom, hogy úgy sem maradhat ott sokáig. Vajon ügyetlenkedni fogsz-e, amikor le akarod venni rólam? Vagy jobban mondva, amikor azt akarom, hogy levedd rólam. Vagy még jobb: amikor azt akarom, hogy akard levenni rólam. Pillanatra átsuhan a gondolat, hogy milyen is lenne, ha nem vennék magamra bugyikát? Valamikor egy filmen láttam ilyent. De hamar elkergetem a gondolatot. A combfixeket tagadhatatlan évezettel veszem magamra, és újra a te kezeiddel simogatom hosszan a combjaim. A rövid szoknya szerintem még jobban kihangsúlyozza a lábaim szépségét, és erre büszke vagyok. Nem fogod tudni levenni róluk a tekinteted. És könyörtelen magabiztossággal tudom, hogy ez így lesz. És azt fogod hinni, hogy véletlen, hogy az a kis szoknya felcsúszik, és többet enged látni a combjaimból. Én akarom, hogy lásd a harisnya csipkés részét... És már a blúzom fel sem veszem! Nem, nem fekete lesz! Csupa pirosban foglak várni! Vetkőzni kezdek, és a tükörből látom, hogy újabb óra telt el. Mi lesz velem, hiszen pillanatok talán, és érkezni fogsz. Talán telefonálsz, amikor a városba érkezel. De hol a telefonom? Kikapcsolva? Az akkuja van lemerülve! És mindez most... Hol a töltő? Nem, most nem szabad elveszítsem a józan eszem. Persze, hogy telefonálni fogsz, hiszen a címet sem tudod. Csak az én számomat tudod! (vagy talán mindent? ). Azért is vörösbe fogok öltözni! De nem... Vörösbe és feketébe! Olyanra, mint a szavaink a "slager"-en. A combfixek maradnak. Mégsem! Az piros lesz! A cipő lesz fekete a lábamon. A szoknya is! De bugyikám és melltartó az mind vörös lesz! És piros tunika! És tetszem önmagamnak! De úgy is mindegy, mert nincs már idő arra, hogy újra átöltözhessem. Hamar el kell raknom a most már fölöslegessé vált ruháim. Jól hallom? Mintha egy autó állt volna meg! Nem, nem lehetsz még te, mert nem tudod, hogy hová kell jönnöd. Először telefonálnod kell! És még mindig nincs sehol az a fránya töltő! Igen! A másik szobában. És csak az érti meg a lépéseim furcsaságát, aki már szaladni akart tűsarkakon. És egek! Kint csapódik egy autónak az ajtaja. Lépéseket is hallok! És a csengetés... Te leszel? Ki kell nyitni az ajtót! Most kell erős legyek! Ajtót nyitok! Előttem állsz... megszólal a vezetékes telefon! Pont most! Én vagyok zavarban, elnézést kérek, dadogok. Visszafordulok a telefonhoz, és tudom, hogy most hátulról láthatsz. Vajon tetszik a harisnyám? Vajon neked is szép? És amint fordulok, még látom, hogy a zakód zsebébe nyúlsz, de nagyon hamar túl akarok lenni ezen a beszélgetésen! Ki lehet, akinek ebben a pillanatban kell ? Felkapom, és szólalnék, talán dühös lesz a hangom, amikor egy dörmögő hang csak annyit mond: Szervusz Lara! Ez nem igaz! Te az ajtóban állsz, és onnan köszönsz, de a telefonból is azt hallom! Megfordulok, és kezedben a telefonoddal nevetsz rám! Könnyed mozdulattal zsebre vágod azt a vacak telefont, és tudom, hogy tudod a gondolatom, hogy honnan a telefonszám, honnan, hogy így egyből ideérkezel? Már elfelejtem a nagy szándékot, hogy hódítani akartalak, hogy a vörös-fekete öltözetem a csábítást kell szolgálja. Vajon észre vetted a fotelen maradt fekete combfixem, meg a bugyikám, melltartóm? Nem érdekes! Itt vagy előttem! És cseppet sem zavart a tekinteted! És egy szál rózsát kapok. Ez is vörös. Először a kezem után nyúlsz, amit, mintha valami láthatatlan erő emelne, már a szádhoz is viszed! Vajon csak én képzelem, hogy már ez az első, a kézcsókod éget? Majd a rózsával a kezemben a nyakadba borulok, és olyan boldog vagyok, hogy te is megölelsz. Magadhoz szorítasz, és egy újabb erő tölt el. Nem érdekel, hogy miként találtál itt meg, honnan a telefonszám, hogy esetleg látod a fotelen azokat a ruhadarabokat. Nem zavar, hogy örömömben egy picit már sírok! Itt vagy! Szakállad megcsiklandozza az arcom, amikor megszólalsz, hogy a rózsa tövise egy picit a nyakadat szúrja. És nevetve nézzük egymást! Képtárakban sétáló öreguras a megjegyzésed, hogy "gyönyörű"! De a tekinteted az mást is mond! Igen, most vetkeztetsz le gondolatban! Nevetve mondod, hogy most nem hoztál , mert nem igazán értesz az italokhoz. Kíváncsian nézel körül, miközben én a kis asztalon lévő vázába teszem a virágot. Szándékosan hajolok előre, lábaim nyújtva maradnak, és most biztos, hogy annyira felcsúszik a szoknyám, hogy láthatod a vörös csipkét a combfixemen. És néhány percet maradok lehajolva, miközben arra gondolok, hogy jobb lett volna, ha egy nagy csokor rózsát hozol, mert akkor tovább rendezgethettem volna (D) a virágokat a vázában. Felegyenesedem, és megfordulok! Hát igen. A világ legszemtelenebb embere áll alig egy lépésnyire velem szembe. Nem is próbálod elrejteni a tekinteted, amint a lábaimról a szemembe nézel. A kezeim után nyúlsz, de egy pillanatra megérinted az egyik combom. Arcodat a kezeidben kifordított tenyereimbe hajtod, és újra csak azt a szót ismétled, hogy gyönyörű, és megcsókolod a tenyereimet.

Testem minden porcikája azt követeli, hogy csókold már, hogy simogasd, hogy becézgesd, hogy kényeztesd, de nem lehetek ennyire mohó! Hallani akarom a hangod, hogy én is nézzelek. Ma este azt akarom, hogy azt a kávét ihasd, amit én főzök neked. És annyira szemtelen vagy Luciferem! Abba fotelbe akarsz leülni, és mosolyogva veszed kezedbe a fekete ruhadarabjaim. Felém nyújtod, hogy ne ülj rájuk, miközben pajzán mosolyt fedezek fel arcodon. És nem igaz, hogy kitalálod mindazt, ami néhány perccel ezelőtt itt volt, mert azt mondod, hogy ez is nagyon szép, és ebben is gyönyörű lennék. Vajon létezik még más szó, amivel tetszésedet ki tudod fejezni? De nem akarom, hogy azt hidd, hogy tüskés vagyok, hát nevetve teszem a szekrénybe, és ekkor fedezem fel, hogy valóban nem zavar ez a már bensőséges hangulat. Hiszen erre vágytam! Eközben kikapcsolod a telefonod, és leveszed magadról a zakódat. Újra a zsebébe nyúlsz, és egy CD-t veszel ki belőle. Felém nyújtod, és a tekinteted beszél helyetted. Az a szempár mondja, hogy szeretsz engem, miközben a szád mást mond. Azt, hogy hadd legyen ajándék ez a CD, de leginkább a rajta lévő Bolero. Pillanatok múlva felhangzanak az első dallamok. Az asztalra teszem a néhány napja megvásárolt gyertyákat. Kezedben villan a láng, és te gyújtod meg őket. Annyira szép minden. Mozdulatainkat, mint színházban, árnyékok követik a falon. Valóban kávét kérsz, meg azt, hogy velem jöhess be a konyhába. Nem is hagytalak volna egyedül a szobában, de jól esik, hogy egy pillanatot sem akarsz nélkülem maradni. A konyhában pedig arra kérsz, hogy teát főzhess nekem. Boldogan engedem, segítek, hiszen nem tudhatod a dolgok helyeit. És miközben felforr a víz, mögém kerülsz, és átöleled a derekam. Belecsókolsz a nyakamba, és az egyik kezedet a tunikám alá csúsztatod. De nem maradhatunk így sokáig, mert forrni kezdett a víz. Tea és kávé illata elegyedik. Te töltöd mindkettőt csészékbe, és visszamegyünk a szobába. És te hozod a gőzölgő csészéket, és amint mögöttem lépkedsz, hangosan sóhajtasz. Érzem magamon a tekinteted, és most én kérdek vissza: gyönyörű? Mindketten nevetünk. A szobában meg a gyertyák illatát csak kiegészíti a frissítő italaink illata. Talán ettől érzem a bódulatot, ami eltölt. Nem akarsz a fotelbe helyet foglalni, és a szőnyegre ülsz. Elém. A teásbögrémet felém nyújtod, és szemeidből mindazon szavak ragyogását látom, amiket oly sokszor írtál nekem. Chat-eken, levelekben. Majd egy kis kortyot iszol a kávédból, és arról mesélsz, hogy útközben találtad ki ezt a tréfát, hogy érkezésedkor megszólaljon a vezetékes telefon is. Azt meg semmiképp sem akarod elárulni, hogy miként tudtál mindent. Lakcím, meg telefon. Nevetésed rejtelmes, de ugyanakkor bocsánatkérő is. És azon gondolkodom, hogy nevezzelek-e piszok zsarunak? És ekkor leteszed kezedből a kávéscsészédet, és közelebb ülsz hozzám. A gyertyák fényénél feltűnő az inged fehérsége, amihez kontraszt a barna arcod, de a kettő közt, mint lágy színváltás, a szürkülő szakállad. Egy picit idegenül hangzanak ebben a meghitt pillanatban a Bolero erőteljes akkordjai, de csak pillanat az egész. Amint a lábaimnál ülsz, a vörös combfixek akkor hatnak égő tűzként, amikor kezedbe fogod a fekete cipős lábaim, és újra a fehér ing mellé kerülnek. Akárcsak a "slager"-en. Fehéren a fekete és vörös. Puhán simogatod a lábaim, még a cipőt is rajta. És nem veszed le róla a tekinteted. Hiszen így akartam, így akarom. Majd elém térdelsz, kiveszed kezemből a bögrém, az asztalra teszed, és mellkasodat a térdeimnek nyomva, átöleled a derekam. Már úgy szeretném széttárni lábaim, hogy magamba fogadjalak, de nem akarom ezt sem elveszíteni, ami most kell következzen. Felemelem az ölömbe hajtott fejed, és egyszerre súgjuk: szeretlek. Érinteni akarlak, az arcod simogatom. Eközben a derekamról popsimra csúszik a kezed, szoknyámon át is éget az érintésed. Összezárt lábaim közt érzem, hogy forróság önti el a puncikám. Talán ilyen lehet a férfiaknál az a vulkanikus pillanat, ami a boldog kilövellést előzi meg. Érinteni akarom testedet, de inged állig van gombolva, és rajtad a nyakkendő. Tetszik, és jó azért, mert olyan igazi romantikus, hogy én oldom ki, miközben egyik kezeddel a tunikám alatt a melleim simogatod. És ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy úgy vegyem le rólad az inget, hogy letépem a gombokat. Hogy csak a legfelsőt gomboljam ki, aztán egy vad mozdulattal... Legfeljebb majd reggel visszavarrom azokat a gombokat. Meg akarom tenni! Kirángatom a nadrágodból az inget, és most már tudom, hogy meg fogom tenni. Vajon tudod már a gondolatom? Mintha a tekinteted biztatna! Eközben egy pillanatig sem állnak a kezeid. Simogatod testemet, lábaimat, amit már egy picit szétnyitottam. Érzem, hogy felcsúszik a szoknyám, hogy látható nem csak a csipke a combfixről, hanem a combom is, de most valahogy nem is tudok erre gondolni! Vajon még meddig tart a Bolero erősödő zenéje? Le fogom tépni rólad az inget szerelmem! És mintha magad erre, úgy emelkedsz fel, és ekkor, mintha erőt adnál, szabad utat a türelmetlenségnek. A gallér alatt ragadom meg mindkét felét, és hihetetlen energia szabadul fel! A lepattanó gombokat érzem a combjaimon, a hasamon, és a Bolero utolsó, elhaló akkordjai mellett a padlóra koppanó hangjait a gomboknak. És tovább már te is segítesz levetni. Előttem van szőrös melled, és arra gondolok, hogy soha nem gondoltam, hogy ezt is lehet szeretni. A vállaidat simogatom, és észre sem vettem, hogy mikor tártam szét a lábaim. Vajon nem fáradtál el előttem térdelni? Magamhoz vonom a fejed és megcsókollak. Érezni akarom a szádat, hogy adhasd azt a millió csókot, amivel sokszor befejezed leveleid. És ekkor feltűnik a szobát betöltő csend. Saját légzésemet hallom, és combjaimon érzem a szíved dobbanásait. Vajon mikor fogod levenni legalább a tunikámat? Vajon jó lenne-e újra hallgatni a Bolerót? Miért ez a nyugalom? Vihar előtti csend? Felállok. Zenét akarok hallani, csak épp csend ne legyen. És amint felálltam, az arcod előtt a felcsúszott szoknyám, a combfixek csipkés része, a bugyikám. És tudtam, hogy már átnedvesedett. Nem, ez nem lehet! Még azt hiszed, hogy ezért álltam fel! De miért tettem mindkét kezem a fejedre? Miért nem lépek már tovább, hogy bekapcsoljam a zenegépet? Miért teszem egyik lábam a válladra? Egek, mikor vetted le rólam a bugyikám? És öleled a popsim, a combjaim, és nyelveddel már csiklómat simogatod. Éget, és azonnal remegni kezdek! Forog velem a gyertyafényektől villogó szoba! Hátradobom a fejem, szeretném, ha nem lenne soha vége, de mégis kívánom azt a kéjes véget. Most sikítani fogok, hiszen te mondtad egyszer, hogy úgy még szebb lehet! Képtelen vagyok állni, teljesen rád nehezedem! Úgy-e nem leszek nehéz szerelmem? Csak meg ne állj, most ne engedj semmi mást eszembe jutni! Szeretlek! Imádlak! Valóban sikítok, hallom a saját hangom! Bennem vagy, a nyelvedet fogadom magamba! Nem bírok állva maradni, visszaülök a fotelbe! Jaj! Olyan jó, hogy segítesz, hogy megtartasz. Minden erőmet elvetted. Miért nincs itt elég levegő? És mintha érzenéd, a ki nem mondott gondolataim! Kigombolod a tunikám, segítesz levetni. A derekamra gyűrődött szoknyát is leveszed rólam. És simogatod a remegő testem, csókokkal adsz újabb erőt. Látom, amint az asztalról elveszed a teásbögrémet. Vajon megitatsz, mert annyi erőt sem érzek magamban, hogy azt a bögrét meg tudnám tartani. De nem! A szádhoz veszed, és te akarod meginni? De visszateszed a bögrét, fölém hajolsz, és a szádból itatsz, mint madár a fiait. Ilyen finom teát sem ittam soha. Tekinteted, szemeid beszélnek helyetted. Nem kell, megszólalj, hiszen mindent értek. Szeretsz! Ekkor veszed le a melltartóm, mintha megsajnálnád mellecskéim, hogy ma még egy csókot sem kaptak. És nem tudom eldönteni, hogy most mit szeretnék a legjobban? Hogy újra ragadjon magával egy újabb gyönyör, vagy pihenni, és azt hagyjam, hogy ezalatt megadd testemnek a nyugalmat, egy kis feltámadást a kis halálból? Ekkor állsz fel előlem. Ing nélkül szépnek, kívánatosnak látlak, de valahogy furcsa, hogy én már majdnem teljesen ruhátlan vagyok. Rajtad még mindig ott a nadrágod, annak az öve szorosra zárva. És határozott mozdulattal nyújtod kezed a zakód felé, és annak zsebéből egy újabb CD-t veszel ki. Mint egy CD-árus (D)! Pillanatok múlva szólal meg a zene. Nem az imént hallott erős, majdnem hogy dallamok kezdődnek. Próbálom felismerni a zenét, de nem tudom. De nem is ez érdekel! És mintha a hangok követelnék, mintha nem is lehetne más semmi ezen a világon, úgy vágyakozom, hogy újra mellettem légy. Mindkét magyarázatomnak lehet valósága, hiszen valóban előttem vagy. Talán a vágyakozó nőt értetted meg, de talán az, hogy annyira egyszerre gondolkozunk egyformán! Mosolyogva nézel rám, és egy pillanatig sem érzek mást, mint, hogy szép kell legyek neked. Szemeid csillognak. Lopva a nadrágodra lesek, és látom, boldogan fedezem fel, hogy a jádéd kidomborodik. A magam vágya kellemesen elegyedik a meggyőződésemmel, hogy vágyod a testem, hogy kívánod a kéjes örömöket. És, amint mellecskéim melltartóba zárt rabságáról beszéltem, úgy jut eszembe, hogy szegény jádéd is milyen szorosra zárt helyre kényszerül. Hamarabb cselekszem ekkor. Gyors mozdulattal kicsatolom az övedet. Még, jó, hogy nem valami bonyolult szerkezet. Egy pillanatra az jut eszembe, hogy milyen is lenne, ha ugyanazt tenném most is, mint az ingeddel, de nem is rejtem a mosolyom, amikor arra gondolok, hogy nem kellene a napomat majd varrónőként kezdjem. Csak azt nem értem, hogy ebben a mai világban miért újra válik szokássá, hogy a férfiak nadrágján egy sor gomb van az egykori villámzár helyett. Igen, hogy a vágyakozó nőket tenni még türelmetlenebbé... De csak villanás ez a nagyon is gyakorlatias gondolat, mert most a gombokat oly magabiztosan gombolom, mintha egy életen át csak ezt tettem volna. Időközben te már le is rúgtad magadról a cipőid, és a nadrágodat együtt vesszük le. Valahol olvastam egyszer, hogy a szexben, a zoknis férfiak mennyire illúziórombolók tudnak lenni. Talán te is olvastad ezt, vagy ösztönösen tudod, mert villámgyorsan veszed le magadról. Jobb lábszáradon egy sebhely villan meg. Vajon mitől lett az? Vajon egyszer elmeséled-e, hogy hol, és miként szerezted? Vajon megengeded-e, hogy egyszer majd megcsókoljam azt a helyet? És kergeti agyamban egyik a gondolat a másikat, és rájövök, hogy majdnem várakozóan állsz előttem. A még rajtad levő utolsó ruhadarab fehér. És akár az inged, ami valahol a fotel mellett hever a szőnyegen, ez a ruhadarabod is fényként hat a gyertyafényes szobában. Nem a saját mozdulatomat követem, hanem az elém táruló látványból nem akarok elveszíteni még töredékét sem a másodpercnek. És én veszem le rólad! Annyira jól esik, hogy az első pillanat is a vágyat tükrözi. Mintha külön élete lenne, mintha ő is nekem akarna adni valamit. Beszélni szeretnék hozzá! Amikor megérintem, érezem a villanást, az áramütéshez hasonló remegést. Kezemben tartom és megcsókolom! Vajon te is ezt érzed, amikor a puncim nyalogatod, amikor csókolod? Nem tudom, de csodálatos érzés. Egy kristálytiszta csepp jelenik meg, ami gyémántként ragyog a gyertyák fényében. Nem tétovázom! Magamban akarom tudni azt a ragyogást. Kezed biztatóan simogatja a hajam, és a jádéd saját életre kel a számban. Oly kellemes ez a gyönyör, oly elragadó, hogy valami szépet szeretnék mondani, de a pajzánkodó, röpködő gondolat azonnal eszembe juttatja ennek a lehetetlenségét (D). Lassú, de határozott mozdulattal eltávolodsz tőlem. Még ajkaimon érzem a jádéd forróságát, amikor újra elém térdelsz. Gondolatban az ellen akarok tiltakozni, hogy most ne újra csak én kapjak, mert arra gondolok, hogy a puncikámat akarod csókolni. Te valóban megcsókolod, de nem hagyod sokáig ott a szád, a nyelved is alig éreztem. A még rajtam levő cipőimet veszed le. Tenyeredbe tartod egyenként egy-egy kis ideig mindkét lábam, és megcsókolod mindkettőt. Úgy harisnyásan. Majd kezeid felsiklanak a combomon, izgató simogatás, és a combfixeket is leveszed. És amint lecsúsztatod először a combjaimról, a vádlimról, úgy követi a szád a harisnyát. Nem gyorsak a mozdulatok, elég idő marad arra, hogy lángba borítsák a lábaim, és hogy ez a láng, ez a tűz, betöltse újra a testemet. Érzem a nyelved, a meg nem álló kezeid. Látom a már harisnya nélkül maradt lábamat a válladon. Popsim alá csúsztatod az egyik tenyered, de alig marad ott néhány pillanatig. Mellbimbóimat is csak futólag érinti, és a lángok olthatatlanul hatalmukba kerítenek. Most már én is teljesen meztelen vagyok. Felállsz, de magaddal emelsz engem is. Egymáshoz tapadva állunk, amikor könnyedén irányítva engem, helyet cserélünk. Most te ülsz a fotelban, és én kerülök föléd. Egy szót sem szól egyikünk sem, de mindketten ugyanazt akarjuk. Mindkettőnk teste ugyanannak a parancsnak engedelmeskedik. Oly természetes a mozdulat, amint magamba fogadlak, és az érzés, ami az imént még a számba teljesedett be, most a puncikámban kel életre. Mintha összefonódásunkban mindkettőnk lénye egy hatalmas szívvé változna. Lüktetés, és megállíthatatlan vibráció. Teljesen átadom magamat a gyönyörnek. Csak pillanatig maradsz hátradőlve a fotelen, mert magamhoz vonom a fejed. A melleimet kell csókold, a mellbimbóimat kell a szádba tartsd, és nyelveddel simogasd. A derekamat kell öleld, simogasd a vállaim, a nyakam, a szám, a hajam, az arcom, a szemeim, és meg nem állni. Rád ereszkedem teljesen, hogy még mélyebben érezhesselek magamban. Mozdulataidat én fogom irányítani, és így most ezek apró lüktetéssé válnak. Nem tudom, hogy mikor szoríthattalak a legszorosabban, mikor éreztem a mindent betöltő hatalmas lökéseket. Egy örökkévalóság volt. Egész lényemet betöltötte kéj. Hallottam a hangod, ami hangosabb volt mint a zene. Éreztem a mindent betöltő forróságot. Újra nem volt levegő, újra oly gyenge voltam, hogy mozdulni sem akartam. Éreztelek magamban, és a gyönyör csúcsát adta, hogy a fotelben hátradőlsz, szemeid behunyva, és mosolyogsz!

Köszönöm Kedves mindezt neked, szeretlek édes lovagom!