Pajkos parkos kaland

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy egy szép, hűvös, nyári koraestén nem tudtam elképzelni, hogy a mindennapi vegetációmon kívül mi mást tehetnék. Az összes haverom elfoglalt volt, azzal, hogy korán ágybadugják a nőiket, nem gondolva arra a haloványan retardált haverjukra, akinek nincs. Ez lennék én. A tévében sem volt semmi jó, az egyik csatornán épp partra szállt Colombus, a másikon már evakuálták New York – ot, a Private Gold – ra meg kellett még várni vagy két órát. Ilyen elkeseredett pillanatokban azt szoktam csinálni, hogy kimegyek a közeli parkba, leülök egy laza pózban a padra, és várom, hogy egy mellkasban teltkarcsú angyalka pottyanjon le az égből, vagy csak essen át a lábaimon futás közben. Nem vagyok túl sikeres a nők terén, amit az is mutat, hogy soha nem kellett gondolkodnom azon, mit is mondjak leszólítás után. Ahogy ez eszembe jutott, szomorúan visszahúztam a lábaimat. Kezdtem mély depresszióba esni.

Aztán jött egy hűs fuvallat, megmozgatta a bokrokat és a fákat, és megtöltötte a parkot finom szexualitással. Vagy ez, vagy az, hogy egy távolabbi padon egy kopasz srác csókolózás közben masszírozta a barátnője "Milk inside" feliratú topján keresztül a bimbókat. Azok meg átütöttek a ruhán, mint a Braille – írás. Értetette a fickó a dolgát. Hol felvándorolt a keze a lány nyakához, hol pedig a hasát cirógatta. De a mellek mindig útba estek. Nem illett volna látnom, de a kíváncsiság és a nő alakja vonzotta a tekintetemet. Órákig el tudtam volna nézegetni, ahogy az ujjak matattak a melleken. Egy hirtelen pillanatban a srác benyúlt a lábak közé. A csajban olyan hirtelen felszökött az izgalom, hogy a csókból azonnal hátravágta a fejét, és mély levegőt vett. Látnod kellett volna az arcát. A lengedező vörös haját, a hasonló színben pompázó ajkait, és az izgatott arcvonásait. Nekem is azonnal megmozdult valamim.
Valamit beszélni kezdtek. Túl messze ültem ahhoz, hogy valamit is halljak, ezért kitaláltam pár hülyeséget magamban, hogy mit mondhattak:
– Ne drágám, ne itt!
– Nem tehetek róla, te kis kígyóbűvölő! Ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy kemény módjára bevágjam a lompost.
– Én is vágyom rá, hogy az anakondád lefejelje a csiklómat. De mi lesz, ha ránk talál a parkőr?
– Én nyitott vagyok bébi, csak én legyek leghátul.

Valami ilyenen gondolkodtam. Aztán legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy nem jártam messze. A kopasz felállt, megfogta a lány kezét, és szó szerint becsábította a bozótosba.