Próba, szerencse

"Bemenjek, vagy ne? Végül is mi történik, ha megpróbálom? Legfeljebb pofára esek, és hazakullogok, ahogy az eredeti tervben is szerepelt. Idegen városban vagyok, senki sem ismer. " Léptem egyet a szórakozóhely bejárata felé, majd újra megtorpantam. "Vagy, ha nincs szerencsém – gondoltam – kifogok egy olyan nőt, aki nincs egyedül, és balhézni kezd a barátja. " Rágyújtottam egy cigire, hogy húzzam az időt az elhatározás előtt. "Egy verekedés azért nem hiányozna. Bár lehet, most jót tenne az is. És különben is; az ember sokkal jobban bánja, ha valamit nem tett meg és kellett volna, mint ha valamit megtett fölöslegesen. " Így győzködtem magam, amíg el nem fogyott a cigaretta. Végül arra jutottam, hogy körülnézek bent, aztán majd meglátom mi lesz. Ez jó taktika a döntés elodázására, de nem filozofáltam ezen, hanem inkább elnyomtam a cigit a kuka oldalán, és elindultam befelé.

A félig – meddig lakodalmas zene már kintről is jól hallatszott, odabent pedig kimondottan fülsüketítő volt a hangzás. A szórakozóhely két helyiségből állt; egy különteremből a bejárattól balra, ahol csak kis boxok voltak elég szorosan egymás mellett, a nagyobb helyiségben folyt a tényleges mulatozás. A kisteremben, a neonlámpák fakó fénye alatt több társaság próbálta ordibálva megérteni egymást, a nagyobbikban, ahol a zenekar is elhelyezkedett, úgy láttam már nem is igen próbálkoztak ezzel. Nem is értem, aki beszélgetni akar, minek jön ilyen helyre. Gyorsan továbbmentem, és megcéloztam a bárpultot a nagy teremben. Nem volt egyszerű dolgom, mert rengetegen álltak körülötte, szabályos harc alakult ki a pult egy – egy tenyérnyi helyéért, mivel ha valaki már le tudott támaszkodni, sokkal jobb helyzetben érezhette magát. A bárszékeken pöffeszkedő túlizmosított fiatalemberek kimondottan élvezték előnyös helyzetüket, és a világért sem húzódtak volna kicsit összébb, hogy a többiek jobban odaférjenek; sőt, ha valaki véletlenül is közelebb ment hozzájuk a kelleténél, olyat taszítottak rajta vaddisznókhoz méltó röfögés közepette, hogy szegény áldozatuk, inkább eloldalgott szomjasan. "Nagy barmok" – gondoltam, és agyamban egy pillanat alatt felforrt az indulat és a vágy, hogy nekik ugorjak, de aztán mégis győzött a józan ész. Nem kötekedni jöttem.