Harminchat fénykép

Amikor Adam Blaine meghallotta a levélnyílás kattanását, az ajtóhoz ment, és felvette a leveleket, amiket a postát hozott. Két szórólap, egy számla és egy nagy boríték. Adam örült, hogy kivette ezt a napot, félretolta a többi levelet, és a nagy borítékhoz látott. A felesége dolgozott, úgyhogy nyugodtan megvizsgálhatta a tartalmát. Leült, kinyitotta, és kivett belőle egy hosszú levelet. Ez állt benne:

"Tisztelt Mr. Blaine!

Mellékelten küldöm a három tekercs fotó képeit, amit a múlt éjszaka készítettem. Az utasításai alapján fekete-fehér filmet használtam. Nem értem, miért részesítette előnyben a fekete-fehér változatot a színessel szemben, de követtem levele instrukcióit.
A fényképek kissé szemcsésre sikerültek, ami szinte kiemeli a történeteket. Hogy ön miért akarja ezeket látni, az nem az én dolgom. Két vagy három ilyen fénykép a világ bármelyik bírósága előtt elegendő lenne egy váláshoz. Azt is kifejezetten kérte, hogy hraminchat képet készítsek. Ön bizonyára szereti büntetni önmagát, Mr. Blaine.
De rátérek a történtekre.
A múlt éjszaka, amikor a képeket készítettem, követtem feleségét, amikor elindult otthonról. Egy sarokkal arrább parkoltam, és betartottam a megfelelő távolságot. először azt hittem, csalódni fogok, mert a felesége oda ment, ahova önnek is mondta. Egy bárba a Hetedik sugárúton. De úgy tizenöt perc elteltével egy magas, kopaszodó férfival hagyta el a bárt, aki úgy huszönt-harminc éves lehetett. Beszálltak a felesége kocsijába, és elhajtottak. Megint követtem őket.
Úgy tíz percig mentünk, a város nyugati felébe. Feljegyeztem, hogy hova mentek, és egy kissé továbbmentem. Szerencsére pár sarokkal arrébb találtam egy parkolót. Gyalog jöttem vissza, és elrejtőztem az árnyékban. A nyakamba vettem a fényképezőgépemet.
Ahogy a házhoz értem, egy autó közeledett, és el kellett bújnom egy bokor mögött. Egy magas, hosszú hajú, 30-35 éves férfi szállt ki belőle. Felsietett a lépcsőn, és kopogás nélkül bement.
Elhelyezkedtem a nappali ablaka alatt.