A démon 1. rész

– Na és most lányok, hogyan tovább? – nézett Wendy a barátnőire, Sandy-re és Laurára, és az ujjait rázta. Épp most festették be egymás körmét a fekete, a vörös és a kék különböző keverékeivel, és szárogatták.
– Hány óra? – kérdezte Sandy, aki úgy döntött, hogy idén boszorkánynak öltözik. Wendy a lányt eddig még csak kosztümben látta, úgyhogy eléggé lenyűgözte ez a gyors váltás. Sandy ugyanis nagyon dögösen nézett ki, a fekete ruha alig takart rajta valamit. Éppen csak egy picivel ért feneke tökéletes gömbjei alá, és éppen csak egy kicsivel ért a bimbói fölé. Még egy igazi, széles karimájú, hegyes tetejű boszorkánykalapja is volt.
– Azt hiszem, nyolc lehet – pillantott Wendy a karórájára. – A Halloween klubban még úgy egy órán át nem lesz még senki. "
– Hát... jó... – biggyesztette le Sandy az ajkát. Finom kis ajka mindig olyan könnyen görbült lefelé.
– Mind el vagyunk készülve, és nincs hova mennünk, hát szörnyű, nem, lányok? – vonogatta a vállát Laura, aztán tovább fújta a körmeit.
Laura múmiának öltözött, bár az ősi egyiptomiak nem ismertek volna rá. Izmos testét néhány jól elhelyezett gyolcsszalag fedte, főleg a mellén és az ágyékán. Volt még néhány szalag a karján és hosszú, vékony lábán, de alig takart valamit.
– Hát... Van egy-két ötletem... – mosolyodott el Wendy.
– Komolyan?
– Mondd el!
– Jól van.
Wendy lassan felállt. Vigyázott, nehogy valahová lecsöppenjen a körömlakkja. Már kezdett elgémberedni a sok üldögéléstől, ugyanakkor már meg akarta mutatni gyönyörű vonalait a barátnőinek. Biztos volt benne, hogy egyikük sem volt még biszexuális sem... de sosem lehet tudni. Olyan szépek voltak, hogy Wendy szívesen megkockáztatta a dolgot.
– A múlt éjjel vettem ezt, ha esetleg unatkoznánk. tuti jó móka lesz – ment a könyvespolchoz, és le is hajolt. Ezen az estén Wendy dögös iskolás lánynak öltözött. Amikor lehajolt, felcsúszott a szoknyája, és mindene kilátszott.
– Wendy! – hökkent meg Laura. Wendy hátranézett: a barátnője épp a nevetését próbálta visszafogni. – Azt hiszem, elfelejtettél valamit!
– Elfelejtettem?
– A bugyidat!
Wendy csak mosolygott, hisz ez nem volt véletlen. Mindkét lány jól látta fenekének finom vonalát, sőt, mér rózsaszín kis punciját is.
– Jaj, ne! – tettette az ijedtséget, és mosolyogva lehúzogatta a miniszoknyája szélét, hogy eltakarja magát. Aztán visszafordult, és a legfelső polcról levett egy hosszú kartondobozt.
– Itt van!
– Mi ez?