Illuziók az életemből 1/7

21 századi dekemeron avagy
Fény az alagút végén...

Ez a nap is jól kezdődik – mondtam morcosan miközben félálomban, mezítláb caplattam a fürdőbe, számban egy mély álmatlan éjszaka keserű ízével, és sikerült belerúgnom a küszöbbe. Miután a zuhanyzás után éledezni kezdtem, felhúztam a redőnyt, s már láttam a folytatás sem lesz különb. Szürke nehéz felhők az égen ónos eső szitált az összehúzódva munkába siető emberekre.
Lassan negyven leszek magam mögött tudva egy 15 éves házasság minden örömét és bánatát. Nem élünk rosszul olyan 12-egytucat félén, mint az a párszáz ember, aki velünk egy utcában tengeti életét, feleség, gyerek, lakás kocsi és az egyhangú hétköznapok végeláthatatlan sora. Meglehetösen morózusan készülődtem én is a napi megpróbáltatásokra meglehetősen rosszul prosperáló pénzügyi befektetéseim rendezésére, hivatalok bürokratikus útvesztőire.
Ahogy a téren átvágtam fejemet lehajtva egy hal köszönés, ütötte, meg fülem.
Helló! – felkaptam fejem, körülnéztem és megpillantottam Zsuzsit. Régebben együtt dolgoztunk, de már majd tíz éve nem láttam. Alacsony kis filigrán nő volt barna göndör hajjal, ábrándos gombfekete szemekkel. Zöld nagy posztókabátját fázósan húzta össze magán, szögletes arcvonásait már pár apró ránc is kiemelte, barna haján csillogott a szitáló eső. Elkezdtünk beszélgetni, és egyre jobban bemelegedtünk rég láttuk egymást volt miről beszélgetni. Egyik lábról a másikra toporogva álltunk miközben arctalan emberek suhantak el mellettünk, míg észbe kapva egy sarki presszóba invitáltam. Egy kávé és cola mellet úgy egy órát beszélgethettünk mikor hirtelen elakadt a beszélgetés fonala. Kutakodva néztünk egymás szemébe keze önkéntelenül mozdult kabátja felé. Felajánlottam haza viszem, itt parkolok nem messze, ne ázzon az esőben. Meglehetösen gyorsan rábólintott. A kocsiban nem szóltunk egymáshoz mindegyikünk saját gondolataival volt elfoglalva a csendet csak az ablaktörlő halk súrlódása és az index pityegése törte meg.
Megérkeztünk hatalmas szürke lakótelep, egyforma házak erdejének egyik "fájához".
Rám nézet éjfekete szemének alagútján keresztül és halkan megszólalt.
Feljössz? – Nem keresett indokot csak nézett, keze a kilincsen.