Úton hazafelé - Szerencsés hazatérés 1. rész

Robival egymáshoz bújtunk, a kis vékony, igazából semmire sem alkalmas pokróc egy részével betakart. Egyre hűvösebb levegő áramlott be az anyósülés melletti ablakon. A mellettünk lévő fenyő, jótékonyan oltalmazta az alatta parkoló autót. Marci szuszogása és Melissza időnkénti szusszanása, sóhajtása hallatszott. Robi lassan álomba szenderült. Oltalmazóan átkaroltam az én szőke hercegemet, bágyadtan figyeltem, ahogy csendesen piheg.
A hasát simogattam gyengéden, finoman.
Hamar kivilágosodott. Én Robira dőlve ébredtem, ő pedig szorosan hozzám bújt, kezem a hasán nyugodott, Marci már ébren volt. Kérdő tekintettel nézett felénk, mintegy választ várva, hogy most mi is van. Eszem ágában van volt kifejteni az estét, pedig mennyei volt. Most is kiráz a hideg, persze pozitív hatást gyakorolva rám, ha az este jut eszembe.
– Mi ez a póz? – vont kérdőre Marci.
– Hm? – nyüszögtem fáradtan.
– Mit csináltatok?
– Jaah, reggel van... bocsi. – próbáltam terelni a szót.
Robi ébredezése mentett meg.
– Hát jó reggelt! – köszönt Marci Robinak.
– Hi!
Szép kék szemeivel rám nézett. Nyugodtan, bágyadtan tekintett felém, szemében egy kis sandaságot véltem felfedezni. Szöszke haja össze volt túrva, kócos volt. De rendkívül aranyos.
– Mennyi az idő? – kérdezte Robi.
– Fél 10. – válaszolt Marci. – Szerintem indulhatunk is haza. Nem?
– Tőlünk...
– Kössétek be a biztonsági övet!

Marci bekapcsolta Melissza biztonsági övét, aki még mindig aludt, szörcsögött és hortyogott. Egy hibás számítógépet juttatott eszembe, ami folyton kattog, meg serceg és prüttyög. Ha Melissza számítógép lenne, én már biztosan ráküldtem volna egy ütős kis vírust. De pechemre nem az.
Viszonylag hamar átértünk a határon, Marci megállt az első útba eső benzinkútnál, odaadtuk neki a pénzt, tankolt, vett reggelit és elintézett mindent. Amíg Marci bement a shopba elintézni ezeket, addig mi Robival az autóban maradtunk. Egymásra néztünk mosolyogva, Robi kezei a combomra vándoroltak. Lehajolt és egy csókot adott a combomra, kezével pedig végig simította gyöngéden az alhasamat. Melissza még mindig aludt, igaz olykor-olykor sóhajtott egy nagyobbat, aztán aludt tovább.