Fogadás

Máig emlékeszem arra a pillanatra, mikor középiskolában az egyik tanárom azt mondta, hogy élete legszebb évei a főiskolán élte át, szűkebb körben a kollégiumhoz. Amikor az ember megismerkedik a szabad élettel, és estéről estére csak bulizik, míg az órákat arra használja, hogy kialudja magát.
Na mondom, persze. Az érettségi után sikerült is főiskolára mennem, kollégiumba, és valóban felszabadító volt. Nem szóltak bele mit csináljunk, hogyan csináljuk, hagytak élni minket. Tényleg voltak szakadatlan bulik, amiken én is részt vettem hellyel-közzel, de azért nem mindegyiken, mert nekem a tanulmányi eredmények is fontosak voltak, így nem lehettem minden éjjel holtrészeg és az órákon sem volt ildomos elaludni. Néha azért megesett.
A történet lényege azonban ott kezdődik, hogy három szobatársamból eggyel iszonyatosan rosszban voltunk. Ő az a fajta faszagyerek stílusú srác volt, aki mindig a buli közepén áll, akinek a haveri körébe kerülni kiváltság, aki mindig a legjobb cuccokat kapja, és akivel az iskola legjobb csajai járnak. Szóval egy ilyen kellemes sztereotip divatmajommal kerültem össze, aki prímán pózolhatna a pletykalapok címoldalán, vagy elmenne az egyik amcsi csudasorozat főszereplőjének. A probléma ott kezdődött, mikor eme véleményemet nem rejtettem véka alá, és nyálas közeledését, mellyel be akart venni a fanklubjába egy "menj a kurva anyádba" felkiáltással diszkréten elutasítottam.

Ezután én lettem számára a közellenség. Szidott, szívatott. Ám mindez kölcsönös volt, mert lassan körém is fanklub szerveződött, és már fogadások kötettek, melyikünk adja be végül a derekát. Az egészet talán másik két szobatársunk rühellte baromira, akik közül egy később otthagyta a sulit, a másik meg a lehető legkevesebbet érintkezett velünk. Na, ez a helyzet állt fenn akkor, mikor nálam is betelt a pohár és elhatároztam, alaposan megleckéztetem.
Aznap este a koleszban újfent buli volt, ezúttal azonban nem általános, hanem mindennel, ami szem-szájnak ingere. A szervezők – bárkik is voltak – szereztek zenekart, jó sok piát, szóval elég nagy hepaj kerekedet. Egy ideig én is lent voltam, szemmel tartottam Jonny-t – így hívta magát ellenlábasom, amúgy János volt a becses neve.