Anyósom szülinapja

Mielőtt a történetbe bele kezdenék, nem árt egy kis környezet ismertetés. Az apropója a vendégségnek anyósom szülinapja volt. Együtt laktunk az elvált anyósommal, aki épp harmincnyolcadik szülinapját tartotta. A lánya húsz éves, mármint a feleségem. Én pedig huszonnyolc. Szóval, én a kettő közt valahol félúton, ezért sok élcelődésnek voltam céltáblája emiatt, eddig alaptalanul. A barátomról, aki meghívott volt, s két évvel volt nálam idősebb tudni kell, hogy nőtlen és nagy pecás. Az volt titkolt szándékom már rég óta, hogy összehozom anyósommal, és végre egyedül lakhatunk... De ne rohanjak a következő órák történései elé.

Gáspár barátom pontosan érkezett egy nagy csokor virággal, s valami nagyon márkás , hogy az ünnepelt egészségére bontsuk majd fel. Anyósom repkedett a boldogságtól, és tekintetünk egy pillanatra találkozott. Még ekkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Előkerült a sok finom sütemény és szendvics, a finom bor is fogyott, ami a nyelveket oldotta meg. Gáspárra nem ismertem rá, mert be nem állt a szája, no persze a pecás élmények..., mi más. Egyszer csak nyelt egyet, – és gondolom az ital hatására levetkőzve gátlásait – egy jelentőségteljes szünet után bele kezdett mondandójába. Anyósomnak az arca kipirulva, ahogy csüngött minden szón, egyszóval most tátottuk nagyra a szánkat. A múlt hétvégén történt, kezdte a történetét a barátom, – a szokásos felszereléssel mentem ki a horgásztanyámra, mert volt egy kis faház, ahol meghúzhattam magam rossz idő esetén, no meg ha éjszakára is kinn maradtam. Az idő nem volt, mint tudjátok valami jó, de a pecást ez nem zavarja.
Kipakoltam a mólóra a felszerelésem, aminek a történet szempontjából különösebb jelentősége nincs. Magamban örültem is neki, mert nem hozott lázba. Mellettem – folytatta tovább – két mólóra, ült egy esőköpenyes alak, akit egy intéssel üdvözöltem. Ő visszaintett, és kész. Alig tettem magam kényelembe a botjaim mögött, mikor a semmiből akkora szél kerekedet, s felhőt hozva magával, délután éjszakai sötétség lett. A nádas a vízig hajolt, s az eső ömlött. Ennek fele sem volt tréfa, amit tudtam. Összekapkodtam, és be a kis házba, de még futtában átszóltam: gyere be komám húzódj meg, míg elmegy ez a vihar. Csak mikor átszaladt, és a cok-mokját az előtéren ledobva belépett, akkor lepődtem meg, mert a komám egy nő volt. Látva ámulatom, akkorát nevetett, hogy zengett a faház.