Szertárban

– Elmesélek nektek valamit... De az összes jelenlévőnek meg kell esküdnie, hogy az, amit most elmondok, nem kerülhet ki ezeken a falakon kívül. – a lányok szemei kikerekedett, majd közelebb húzódtak a barátnőjükhöz. – Emlékeztek arra a napra, mikor nem mentem be az irodalom témazáróra? – A lányok egyöntetűen bólintottak egyet. – Nos, miközben ti azon törtétek a fejecskéteket, hogy Byron vagy Keats... Én a tornatanár fülébe lihegtem... – a lányok álla egyszerre, és jól hallhatóan koppant a padlón...

Szóval tesiórán voltunk. Beszélni akart velem, gondoltam nagy fejmosás van készülőben, hogy aztán beutalót kapjak az igazgatóhoz, mert a szokásosnál már megint szemtelenebb voltam vele az órán. Csupán néhányszor visszaszóltam neki kosarazás közben, miközben a magasságomat becsmérelte, és egyszer teljesen véletlenül találtam fejbe a labdával. Miután lezuhanyoztam és átöltöztem, be is mentem hozzá a szertárba. Ő már ott volt, és épp a labdákat pakolta fel a polcokra. Úgy tűnt nem hallotta, hogy bementem, így kénytelen voltam félhangosan megköszörülni a torkomat, de csak miután az utolsó labdát is a helyére rakta, mert féltem, ha a keze ügyében van valami, az könnyen eltalálhat engem is. Nos, hátra nézett, és egy nagyon lábremegtető mosolyt küldött át nekem a bal válla fölött.
Nem tudtam eldönteni, hogy voltaképp miért is remegnek a térdeim... vagy azért mert féltem, hogy mindjárt nekem ront és a földbe döngöl, de legalábbis kedvesen leordítja a hajamat, vagy mert waaah milyen jó pasas!

Lassú léptekkel indult meg felém, mire én önkénytelenül is összerezzentem, és meghúztam magam. Elmosolyodott. Hát igen, még sem vagyok akkora szájhős, mint amilyennek mutattam magam. Hát köszi... örültem, hogy nem össze magam, miközben ő a százhúszezer centijével kétajtós szekrényként tornyosult felém. Nem szólt semmit, csak csendben az ajtóhoz lépett, kinézett rajta majd bezárta... Kulccsal! A gyomrom összerándult, a szívem a torkomban dobogott. Attól féltem elhányom magam, ekkora már tudatosult bennem, hogy talán ezt most nem úszom meg tíz kör sprinttel a pálya körül. Ismét közeledni kezdett. Lassan körbemért, alaposan megnézett magának. Én meg mint egy kis hülye csak toporogtam, és megállás nélkül az ujjaimat tördeltem.
– Mit szeretnél most csinálni? – kérdezte mély baritonján.
Mivel semmi konkrét nem jutott eszembe, gyorsan elrebegtem mindent, ami csak az eszembe jutott.