Venezia 2. rész

A város főterén hatalmas tömeg verődött össze. Szinte még fel sem kelt a Nap, de a palota ablakán kinézve már alig lehetett látni valamit a régi kövekkel fedett térből. Több ezren gyűlhettek már össze, pedig az, amiért idejöttek még oly távolinak tűnt, mintha egy egész élet választaná őket el tőle. Gavrilo viszont másképp volt ezzel. Ott állt az egyik magaslati panorámaablak előtt és a háta mögött összekulcsolt kézzel figyelte a zsibongva gyülekező tömeget. Ő úgy érezte, mintha az idő fénysebességgel haladna előre. Mintha csak tegnap lett volna, amikor testvéreivel és unokatestvéreivel ígéretet tettek apjuknak, hogy dinasztiájuk még ezer évig uralkodni fog Veneziában, de most már csak ő maradt és Adriana. Hogy elszállt ez a néhány év. Tisztán előtte volt az a pillanat, amikor a trónra ülhetett. Amikor az állami szóvivő kijelentette, hogy ő, III. Gavrilo Gonzalvo Venezia új királya.

És most, alig egy évvel később, reszketve áll az ablak előtt és várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Testvérei és unokatestvérei már mind a hatalmas mauzóleumban nyugszanak és ő is hamarosan csatlakozni fog hozzájuk. Már szinte a nyakán érezte a hatalmas kard hideg pengéjét. Teste megremegett. Ám ahogy hátranézett csak Brianát látta maga mögött. Felesége egy szál köntösben állt mögötte és hideg kezeit a férfi vállán nyugtatta. Gavrilo megpróbált az arcára erőltetni egy mosolyt, de nem igazán sikerült neki. Viszont Brianán is látszott hogy alig bírja visszatartani könnyeit. Ő mindig is ilyen volt. Mindig nyugodt volt az ilyen nehéz időszakokban és csak az utolsó pillanatban kezdtek el mutatkozni rajta a gyengeség jelei. A nő már végignézte, ahogy férje családtagjait egytől-egyig kivégzik és akkor is csak akkor lett úrrá rajta a félelem és a szomorúság, amikor már csak néhány óra volt hátra. Gavrilo megfordult és gyengéden átölelte a nőt. Érezte, ahogy a nő karjai dereka köré fűződnek és gyengéden szorítják. Briana halkan zokogni kezdett.
– Csss! – csitította őt a férfi. – Ne félj! Nem lesz semmi baj.

Furcsa volt ezt a saját szájából hallania. Már hetek óta remegve mászkált föl-alá a kastélyban álmatlan éjszakáin és ettől a naptól rettegett és most, hogy eljött a retteget nap mindenfélelme elszállt és túlvilági nyugodtság lett úrrá rajta.