Mi. Ketten.

Együtt szálltunk be a liftbe. Mosolyog. Visszamosolygok. Kisöprök egy tincset a szememből. A fülem mögé simítom. Mellém állt. Az ajtó bezáródik. Kedvesen néz rám. Késő van. Vajon odakint besötétedett már? Közelebb lépett. Felsóhajtok. Lehajtom a fejem. A cipőm orrát kezdem el bámulni. Hozzám ért. Megremegek. Már rég otthon kellene lennem. Lépteit hallom. Nem nézek rá. Elfelejtettem valamit. A felvonó hirtelen megáll. Ő volt az. Ő állította meg. Ránézek. Visszanéz rám. Mosolyog. Nem mosolygok vissza. Elharapom az ajkaimat. Tudom, mit akar. És azt is tudom, hogy meg fogja kapni. Felém tart. Melegem van. Megállt közvetlen előttem. Felnézek rá. Milyen pici vagyok mellette. Gyönyörű szemei vannak. Közelebb hajol. Még közelebb. Megcsókol. A nyelve hosszan az enyémmel játszik. Nem hunyom le a szemem. Mindent látni akarok. Magához ránt. Végig csókolja a nyakamat. Futva. Siet. Elkapkodja. Lejjebb csúszik. Én csak állok. Hagyom. A kezeit egy pillanatra sem veszi le rólam. Tetszik. Letérdelt. Azt kéri tegyem szét a lábamat. Megteszem. Nincs nehéz dolga. Ma nem vettem fel bugyit. Felhajtja a szoknyámat. Mindkét kezével a fenekembe mar. Összegyűri a ruhámat. Majd vasalhatom ki újra. Fejével bebújik a combjaim közé. Felnyögök. Behunyom a szemem. Megmarkolom a krómcsövet melynek neki támaszkodtam. Lent csókol. Érzem a nyelvét. Kérem, hogy ne hagyja abba. Nyögdécselek. De valahogy nem az igazi. Abba hagyja. Kissé csalódott vagyok. Mindegy. Újra megcsókol. Érzem az ízemet a szájában. Kigombolom az ingjét.

Most én csókolom. Kezeit a vállamra teszi. Nem ellenkezek. Letérdelek. Lerángatom a nadrágját. Siker. A kezemben tartom. Felnézek rá. A szemeivel kér, hogy tegyem meg. A számba veszem.