Lia és én

Egy-két éve már olvasgatom az oldalon lévő történeteket, és csak irigykedem, hogy egyes embereknek milyen élményeik vannak/voltak, de ez most végre nálam is megvalósult, és mivel az itt olvasott történetekből is merítettem ötleteket, úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek hogy hogyan sikerült a dolog a barátnőmmel...
Kezdeném a legelején, mert úgy kerek a történetem. Egy kollégiumban tanulok Tel-Avivban, most leszek egy héten belül végzős, de a story még tavaly év végen indult. (Előre is bocsánatot kérek az esetleges elírásokért, helyesírási hibákért, de elég régen nem írtam magyarul. )

Szokványosnak mondható hőség volt és mivel nem akartam, hogy olyan büdös legyek, mint egy rossz csöves, ezért aznap már másodjára fürödtem. Fürdés közben – mint általában – gondolkodtam, hogy mit kéne még ma tennem ahhoz, hogy viszonylag jónak mondhassam a napom. Sok ötlet után semmi említésre méltó nem jutott eszembe, pedig már törülköztem közben. Kimentem, felöltöztem és a megfelelő boxer keresése közben arra az elhatározásra jutottam, hogy egyelőre olvasok, amit meg is tettem. Olvasok, dohányzom, közben kopogtak. Gondoltam, hogy már megint valamelyik haver kér tőlem cigit, de kellemes meglepetés ért, ugyanis az egyik hölgyemény – a szomszéd szobából – guggolt a padlón viszonylag idegesen.
– Szia Dani! Mi újság?
– Szia Lia! Minden szép és jó, éppen olvasok. Minek köszönhetem a látogatást?
– A kulcsom a szobámban maradt, és közben ki lettem zárva...
– Ooo... Szegény – mondtam én egy kaján vigyorral a képemen-.
– Kéne a telefonod, hogy felhívjam a barátnőmet, hogy jöjjön és nyissa ki az ajtót.
– Peched van, nincs kimenő hívásom...
Káromkodott egy sort, utána beillegett az ajtón és lehuppant az ágyamra.
– Lopok egy szál cigit, ha nem baj...
– De, éppenséggel baj, mindenki tőlem kér, nem vagyok cigi-automata!
– Jó, akkor nem kell, szia!
Azzal felállt, kiment és becsapta az ajtót maga után. Én csak a fejemet csóváltam, közben arra gondoltam, hogy tuti menstruál azért ilyen ingerlékeny. Mindig ilyen, ha "havi baja" van.

Olvasgattam estig, aztán előkapartam némi pénzt, és kimentem a városba kávézni. Van egy aranyos kis kávézó, már két éve odajárok nap, mint nap. Jött a pincér, aki mellesleg volt koleszos társam és kérdezte, hogy a szokásosat kérem-e, mire bólintottam. Ki is hozta, aztán lehuppant, hogy dumáljunk az elmúlt 24 óráról, amit át kellett élnünk.
– Még hány érettségi van hátra?