Egy motorbaleset után

A szívműködésemet figyelő gép csipogása szinte álomba szenderített. Nem olyan régen motorbalesetet szenvedtem, mert nem figyeltem. Éppen a barátommal történő szakítás illetve egy emlék felvillanása (lásd: Álom) kötötte le figyelmemet, amikor átmentem a másik sávba és összeütköztem egy motorral. Én voltam a bűnös, joggal érdemeltem meg a súlyosabb sérüléseket. Terveztem, hogyha sikerül rendesen összeszednem magam, felkeresem az illetőt és bocsánatot kérek tőle, nem mintha attól neki könnyebb lenne, de ez a legkevesebb amivel tartozok azután, hogy neki mentem. És persze hálás lehetek, ha nem hajt el a fenébe!
Mérges lettem magamra, oldalra akartam fordulni, de rá kellett jönnöm, hogy moccanni is fájdalmas. Ekkor lépett be a doktor.
– Látom, magához tért a motoros hölgy – ércelődött.
"Valamiért" most nem jött be a stílusa, helyette inkább lehunytam a szemem és úgy hallgattam az "ítéletet".
– Tehát, önnek két oldali bordatörése van, a jobb combcsontja, a medencecsontja, a kulcscsontja, a jobb alkarja eltört. A koponyája megrepedt, de szerencséjére nem történt törés, agyrázkódást szenvedett. Egy jóideig biztossan itt lesz, mivel van még néhány vizsgálat, amit az el kell végeznünk. Eddig úgy néz ki, hogy a belső szervei nem sérültek. Több ujj a kezein meghúzódott. De túléli!

Kinyitottam a szemem és próbáltam elmosolyodni, de valahogy nem volt hozzá kedvem, mert a fejem majd' széthasadt.
– Ennyi volt. Jobbulást! Minden jót! Jah, és ne menjen sehova! – humoroskodott a doki.
– Eh... ha a helyemben lennél nem vigyorognál az idióta poénjaidon! Bárgyú barom! – gondoltam magamban.

Visszacsuktam a szemem és a gondolataim ismét a szerelmem, Robi felé vándoroltak.
A fájdalomcsillapító már kezdte hatását veszteni, az ezekből erősödő fájdalomról pedig próbáltam Robi emlékeivel elterelni a gondolataimat. Addigse a kínokra gondolok. Láttam a szemem előtt a szép vágású, kék szemét, az érzéki ajkait, aranyos szöszke haját, csábító mosolyát. Aztán a testét is magam elé képzeltem. Vékony, de sportos alakú. Nem túl magas, nem is túl alacsony. Közben kirajzolódott előttem egy szituáció.
Akkoriban történt, amikor Robinak a jogsija megvolt. Az ismerősökkel mentünk el bulizni, teszem hozzá, nem nagyon kötött le a party, mivel eléggé nyúzott voltam... de mivel meghívtak, megjelentem. Dijaztam, hogy gondoltak rám. Tánc helyett inkább új ismeretségekre próbáltam szert tenni, csipegettem az étel kínálatból.