Igazság a vonaton

Előszó: Sziasztok! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én unom a vonatozást... Immár hatodik éve teszem meg hetente kétszer a Miskolc – Debrecen útvonalat. Minden vasárnap Debrecenbe, majd minden pénteken haza Miskolcra. Mindemellett a csatlakozások sem igazán megoldottak, nem értem, hogy két ilyen nagyváros között miért nem tudják rendbe rakni a tömegközlekedést. Legalább is, ami a vonatokat illeti. Az út hossza, ha végig IC-vel mész kb. egy óra negyven perc, de ahhoz tényleg nagy mák kell, hogy ezt a napi egy lehetőséget kifogd. Ha pedig személy, vagy sima gyorsvonattal tudsz csak menni, akkor 2. 5 óránál gyorsabban nem úszod meg. Ha valaki rutinos vonatozó, az felkészül, vagy legalább is próbál felkészülni egy ilyen útra. Én is mindig viszek magammal többféle olvasnivalót, mp3 lejátszót, vagy bármit, amitől remélni tudom, hogy hamarabb eltelik a kényszervárakozás. Ám ezek az alkalmatosságok, valahogy mindig csak egy ideig kötnek le, az út nagy részét általában intenzíven végigunatkozom. Nos, egy ilyen unalmas zakatolás során született meg ez a történet...
Egy verőfényes vasárnap délután, barátnőmmel utaztam Miskolcról Debrecenbe. Ilyen szép, bár kissé már hűvös őszi nap ezer más dolgot is csinálhatna az ember, de sajnos vissza kellet utaznunk. Mindketten a debreceni egyetemen tanulunk, és kedden lesz egy zh, amiről bizony nem lehet ellógni. Mégis azért kellett vasárnap visszamennünk, mert még volt néhány dolog, amit az albérletünkkel kapcsolatban el kellett intéznünk. Mivel hétfő ünnepnap volt, reméltük, hogy nem lesznek sokan a vonaton. Kettőnkről annyit, hogy boldog párkapcsolatban élünk már négy éve, persze kisebb nézeteltérések előfordulnak, de hát kinél nem. Mindemellett tényleg komoly a kettőnk kapcsolata, sokan kérdezik is, hogy mikor fogunk összeházasodni. Jó tíz perce várakoztunk már az állmáson, mikor berobogott a vonat. Személyvonat volt ugyan, de szerencsére nem olyan bőrüléses, hanem a mostanában sokat látható – a régi első osztályú kocsik, mára másod osztályúvá lefokozott-
vászonüléses, párnás fajtája. Azt is örömmel konstatáltam, hogy nem termes, hanem fülkés, mivel azt valahogy jobban szeretem. Szinte teljesen üres volt az egész kocsi, így könnyen találtunk egy jó kis fülkét, ahol el is helyezkedtünk és vártuk, hogy elinduljon vonat.