Szlovákiában maradva

A napokban úgy döntöttünk, hogy kiruccanunk Szlovákiába. Mivel Pest közelében lakunk, ez nem jelent nagy távolságot.
Mind a hárman összeszedtük a holmijainkat. Jött Robi, aki nagyon jó barátom és még több... Marci vezetett, aki egy nagyon jó haver és én voltam az egyetlen lány.
Remekül éreztük magunkat, a probléma csak az volt, hogy Marci megfeledkezett arról, hogy vezet és ivott három korsó . Nálam semmi papír nem volt, a személyit leszámítva, Robi jogosítványát pedig bevonták. Így nem maradt más lehetőségünk, az éjszakát Szlovákiában kellett töltenünk, merthát egyikünk se kívánta a gyalogtúrát.
– Hol fogunk megszállni? – kérdezte Robi.
– Nézd Robi, nem vezethetek a birkaságom miatt, ezer bocsi. Jobban tesszük ha itt maradunk pirkadatig, addigra már talán nem mutatják ki a , és majd amúgyis lassan megyünk a kerülőutakon. Nem kell nekem a balhé és balesetet se akarok okozni.
– Nem fogunk belehalni, ha ezt pár órát a kocsiban töltjük. Kaját és üdítőt szerencsénkre vettünk, takaró meg van a csomagtartóban, de azért olyan hideg nincsen. – mondtam.
– Nem mehetnénk el egy motelba? – kérdezte Robi.
– Peerszeee... és ha útközben gáz lesz? Nem kockáztatok. Kész. Maradunk. – szögezte le Marci.
Én egyet értettem vele.

Mindez 21 óra környékén zajlódott. Továbbra is jól elvoltunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, ám, a fiúk fél kettő környékén álmosodni kezdtek. Marci az anyósülésen helyezkedett kényelembe, betakarózott pokrócával, kicsit hátra döntötte az ülést. Mi Robival egymás mellett kucorodtunk össze, egy takarón osztoztunk, ami lényegesen nagyobb volt, mint Marcié, de a mérete azért megkívánta, hogy közelebb kelljen egymáshoz húzódnunk, ami nem is volt ellenünkre, mert így is melegítettük egymást, meg hát azért mi sem vagyunk fából...
A műszerfalon lévő óra szerint már 1:38 volt. Az első ülésen Marci hamar elaludt, szerencsére nem horkolt.
Robival suttogva beszélgetni kezdtünk.
– Mi mindent lehetne itt csinálni... – mondta halkan, közel hajolva a hozzám.
– Hajajj... igaz, ezt a Corollát se arra találták ki, hogy olyan kényelmesen lehessen benne hemperegni.
Robi kajánul mosolygott.
– Tudod, ez utazásra való... – jegyeztem meg.
Hogy jobban lássuk egymást, kinyitottuk a telefonunkat és lefektettük őket a térdünkre. Robi szép kék szemét kezdtem el kutatni a félhomályban.
"Azok a szemek...! " – gondoltam magamban és sóhajtottam egy nagyot. Annyira szeretem őket nézni.