Egy lány az éjszakából

Az egyetem elvégzése után, a hatvanas évek közepén, volt életemnek néhány olyan hónapja, amikor nagyon sokat laktam szállodában. Vállalatom a nagykörúton akkor felújított szállóban foglalt mindig szobát részemre. Az első alkalommal kapott udvari, tetőtéri, zuhanyzós szoba nagyon megfelelt, ezért később már előre lefoglaltam. A szállodában elég sok külföldi utazó is megfordult.
Esténként, vagy kulturális életet éltem (színház, hangverseny), vagy az egyetemi rendezvényeket látogattam. Nagy ritkán a félemeleti társalgóban, a bár mellett néztem TV – t. A társalgóban elvileg csak a vendégek lehettek, esetleg a vendégek meghívottjai, szigorúan este tízig (az utcáról bejött személyeknek az igazolványát a portás elvette, csak távozáskor adta vissza). Németül és oroszul jól, angolul elfogadhatóan kommunikáltam, ezért a vendégek és a személyzet között esetenként tolmácskodtam.
Nemsokára megfigyeltem, hogy öt – hat feltűnően sminkelt lány állandóan ott lebzsel, csak vizet (esetleg teát) iszik, órákon keresztül, és a "Ki nevet a végén" – t játszik, időnként valamelyikhez odamegy a liftes, fülébe suttog, távozáskor a portásnak pénzt csúsztat. Az első este rájöttem, hogy ezek "egyéb humán szolgáltatás" – t nyújtanak, ezt akkor "ÜK" – nak üzletszerű kéjelgésnek nevezték. Néhány, bátortalan próbálkozásuk során megbeszéltük, nem vagyok rájuk szorulva. Mint ismerősök köszöntöttük egymást, néha beszélgettünk, és legfeljebb a bemutatkozásuknál segítettem nekik.
A csapatban néha ott volt két lány, aki teljesen elütött a többiektől. Szolid eleganciájuk, nyelvtudásuk miatt inkább nyelvtanárnak néztem volna őket. Láttam őket hangversenyen, operában középkorú külföldi urak kíséretében, de szobára menni nem. Legtöbbször a hallban ültek le, csak néha jöttek fel a társalgóba.
Velük is összebarátkoztam, kiderült, hogy az IBUSZ mellékállású hosztesszei, nemi kapcsolatról nem lehet szó (legfeljebb személyes szimpátia esetén, az ő döntésük esetén), a szerződés szerint kulturális programokat szerveznek, tolmácsolnak és kísérgetik a vendégeket. A fekete egy elvált asszony, Mónika, beteg szülőkkel, egy , nyelvtanári fizetését egészíti így ki. A másik, Magda, természetes mahagóni hajú, manöken alkatú lány még egyetemista, aki az árvaellátását pótolja. Sokszor beszélgettünk hosszabb – rövidebb ideig, miközben a partnerre vártak. A német nyelvterület legkülönbözőbb területéről jött partnerrel volt kapcsolatunk (keresztanyám bajor), elég jól megértettem sok nyelvjárást is, ha beszélni nem is tanultam meg.

Egyik délután Magda telefonált a portáról, két vendégre rendelték meg, és fizették ki a szolgáltatást (Varázsfuvola az Opera páholyában, majd vacsora egy jó étteremben, stb. ) de az egyik úr nem jött el, a másikat pedig alig érti, segítsek rajta. A hallban, hármasban beszélgettünk, Frischer úr, a vendég, javasolta Magdának, hogy én is menjek, hiszen sokkal jobban megértem őt. Megbeszéltük, elvállaltam. Egy tipikus nagypapa kinézetű, hetven körüli öregúr (egyik svájci kanton parasztszövetségét vezette) aki csak svájciul beszélt, figyelmeztetés után is a második mondatban az irodalmi németről visszaváltott tájszólásra.
Nagyon jól éreztük magunkat, mi még táncoltunk is (Magda úgy simult hozzám, hogy legszívesebben azonnal ágyat kerestem volna), Frischer úr elég sokat ivott, éjfélkor már elálmosodott, visszakísértük a szállodába. A recepcióhoz menet németül beszélgettünk, németül kértem el a kulcsokat, és Magdával a szobájáig kísértük az öreget.
A néptelen folyosón összebújva mentünk a lifthez, úgy terveztük, elkísérem a kollégiumig. A liftbe lépve tudatosult bennünk, hogy Magda igazolványát most nem vették el, nem kell azonnal távoznia, vagy nagy borravalót adni a portásoknak.
A tetőtérbe mentünk, a szobámba érve alig csuktuk be az ajtót, azonnal csókolózni kezdtünk. Egyszer csak elszakította száját a számtól, ujját a számra téve kért csendet. Egy papírlapra írta, legtöbb szobát lehallgatják, ezért ne nevezzem a nevén.
Levetkőztünk, zuhanyozás közben megcsodáltam, és ajkaimmal kényeztettem szobor szépségű testét. Amikor már teljesen felizgultunk, nyakamba, derekamra kapaszkodott, és álló helyzetemben csúszott a szerszámomra. Hüvelyizmaival úgy szorított, hogy át tudtam az ágyra vinni, anélkül, hogy ki csúsztam volna a belőle. Az ágyra érve, fergeteges csókolózás kezdődött, miközben belső izmaival masszírozott, szinte fejte a robbanáshatáron lévő szerszámomat, lábaival mozdulatlanul magához szorítva altestemet. Miután berobbantam pinusába, nem engedett ki magából, átfordultunk, és most már ő volt felül. Kis pihenés után ismét kezdett belül simogatni, én ekkor a záróizmaim segítségével vért pumpáltam a farkamba. Nemsokára már ismét teljesen készen álltam a szeretkezés folytatására. Mostmár sokáig váltakoztattuk a lassú belső mozgást, a mindent elsöprő szinte durva dugattyúzással.
Reggelig folyamatosan szeretkeztünk, csak annyi időre hagytuk abba, amíg telefonon beszóltam a trösztbe, hogy nem jól érzem magam, csak délután tudok bemenni. Egy – egy kicsit elpilledve délig folyamatosan áldoztunk Vénusz oltárán.
Délután mentem dolgozni, Magdi pedig tovább kísérgette Frischer urat. Este csatlakoztam hozzájuk, kiskocsmát kerestünk, Magdi ismét velem aludt, de mert reggel mindkettőnknek hivatalos elfoglaltságunk volt, korán keltünk, és elbúcsúztunk egymástól (címet és telefonszámot cseréltünk).

Amikor legközelebb felutaztam, Magdival előre egyeztettem, már szerzett kettőnknek operajegyeket (kakasüllő 6Ft), az előadás után pedig a kollégiumi betegszobába csempészet be. Hónapokon keresztül éltünk így, amikor fel tudtam jönni, mindig szabaddá tette magát, legalább éjszakára együtt lehettünk. Féltettem, hogy bármikor , vagy egyszerűen nem tud nemet mondani a vendég szexuális igényére. Nem értettem, hogy miért nem hagyja abba, a megélhetése miatt (becslésem szerint) már nem volt szükséges ezt tennie. Azt gondoltam, vagy a luxus élet igénye, vagy a szexuális túlfűtöttség miatt nem akarta abbahagyni ezt az életet.

Hobbiból és kereset kiegészítésként is óta rádióamatőrködtem. Az MHSZ rádióklubjában miniatűr alkatrészekből nagyothalló – erősítőket, színházi, és filmgyári használatra vezeték nélküli ruhamikrofonokat is építettünk. Legkülönbözőbb modellvezérlőket, távszabályzókat is készítettünk. Nagyon jól fizető tevékenység volt ez, egyes munkákat viszont csak egyedül végezhettem, a legnagyobb titokban. Egyszer, egy ezüst filigránnal és türkizzel díszített púdert és arcfestékeket tartalmazó dobozba dolgoztam be a komplett lehallgató – rendszer vevőjét és magnetofonját, a lehallgató (mikrofon, erősítő, adó) hozzá illő medálba került beépítésre. A távvezérlőt a rúzs tokjába építettük be. A kapcsoló egy kő elfordításával működött. Az impulzusmodulációjú rendszer gyakorlatilag bemérhetetlen volt, működését felismerni is csak az tudta, aki ismerte a paramétereit. Nagyon megfigyeltem jellegzetességeit (a szőlőlevélre emlékeztetető filigránból kitört egy kő, más árnyalatúval pótolták), hiszen közel félévig dolgoztam rajta, mert úgy kellett elkészíteni, hogy ne legyen hangja, és kinyitva sem ismerjék fel, és nem kérhettem segítséget.

Egyik alkalommal megkért, hogy én is menjek le a szálloda bárjába, és ott köszönjek rá, csatlakozzak a csapathoz, nem tetszik nekik a viselkedésük. A bár előterében vártam őket, már erősen spicces, német férfiakkal és Mónikával érkezett. Rájuk köszöntem, bemutatkoztam, és tisztáztuk, hogy Magdi rokona vagyok, rögtön bevontak a társaságba.
Nemsokára már erotikus műsor kezdődött a bárban, Móni és Magdi nem kívánta megnézni, elköszöntünk az uraktól, felajánlottam haza viszem őket. A férfiak, délnémet tájszólásban, mosolyogva mondták el, hogy mit csinálnának a lányokkal. Hasonlóan mosolyogva, szintén tájszólásban közöltem velük, hogy hagyják békén őket, menjenek inkább haza a feleségükhöz.
Kifele menet valami furcsát éreztem a lányok öltözetén, a Magdi melltartója más alkot mutatott. Alaposabban kezdtem vizsgálni, ekkor figyeltem fel, a nyakában lévő medálra, ismerős volt a filigrán díszítése, a kő bekapcsolt állást mutatott. A taxiban a Magdi levette a medált, elővette a rúzst és a nagy filigrános dobozt is (az eltérő kővel) és Móninak adta oda, hogy tegye el. Ekkor már biztos voltam benne, a biztonsági szolgálat megbízásából dolgoznak az éjszakában. Ismét a betegszobába mentünk, hatalmasat szeretkeztünk. Reggel én ébredtem előbb, felemeltem a földről a melltartóját. Formára simítottam, mert tudtam, a pántnélküli termofixes melltartó kaprija, ha megtörik, elveszti formáját, használhatatlanná válik. A merevítőt simítottam, amikor három kis borsószemet éreztem rajta, mint az egyik lehallgatómnál. Az elvarrást megnézve felismertem a kéznyomomat. Tudtam, nem beszélhetek arról, amit megtudtam, mindkettőnket veszélynek tenném ki.

Talán hat hét telt el, amikor ismét Pestre tudtam jönni. Nem sikerült Magdit elérnem telefonon, levelemre nem jött válasz. A szállodában Mónikával találkoztam. Ő mondta, hogy Magdi külföldi ösztöndíjat kapott, és már el is elutazott. Rosszul esett, hogy utólag sem kaptam semmi értesítést, legalább annyit, ne keressem. Hazamentem, dolgoztam, de állandóan Magdira gondoltam. Ez a munkatársaimnak is feltűnt. Egyszer hivat az igazgatóm:
– Ne kornyadozz itt nekünk! Most kaptam egy beutalót a Mátraházi Honvédüdülőbe. Eredj, pihend ki magad! Holnap délután Pestre megyek, el is viszlek.
Nem sok gondolkodni valóm maradt, összekaptam magam, gyorsan szabaddá tettem magam két hétre.
Már esteledett, amikor megérkeztem, és átvettem a szobám kulcsát, felmentem kipakolni. A szobához a szomszéddal közös erkély tartozott. Kiléptem körülnézni. Földbe gyökerezett a lábam, Magdi napozott a nyugágyba. Láttam, ő is meglepődött, Ölbekaptam, percekig csak csókolóztunk. Kezdődött a vacsora. Kiderült, hogy ott is közös asztalhoz osztottak be.
Vacsora után elhívtam sétálni. Találtunk egy cukrászdát, boxokkal, ott ültünk le, a többiektől távol. Nagy meglepetésére egyből rákérdeztem, hogy a Szolgálat mennyi időre küldi külföldre.
– Miért gondolod, hogy jut ilyen az eszedbe. – hebegett.
– Tudod, azokat a kis játékszereket, amit viselsz, én, és néhány barátom készítgeti. Ebben is – emeltem meg a filigrános medált – az elem alatt bekarcoltam a készítés idejét, tavaly május harmadika. Még azt is látom, hogy most nincs bekapcsolva.
– Ekkor értem, miért lehetünk itt. Te is átmentél a megbízhatósági vizsgán! Kértem, engedjék meg a búcsút, nem ígértek semmi biztosat. Nem mondhatok többet, egy hónapon belül indulok!
A két hetet egymás kényeztetésével töltöttük.
Az utolsó nap délutánján, az autójára vártunk a társalgóban, szótlanul fogtuk egymás kezét. Biztosak voltunk, hogy ilyen nyugodt körülmények között talán sosem lehetünk többet együtt. A választott hivatás örökre eltávolít egymástól.
Megérkezett az a középkorú "díszlettervező" aki rendelte és átvette a "kütyüket". Felajánlotta, a vasútig elvisznek, és adott egy postafiókszámot, azzal a megjegyzéssel, hogy évente négy levelet küldhetek Magdinak, németül, nyitott borítékban. Tudtuk, a leveleket, más is megnézi, hiszen az életük függhet egy szón, ezért valójában csak annyit jelzett, nem felejtettelek el, gyakorlatilag csak a közhelyszerű üdvözlésre redukálódtak (még nevünket sem írhattam le).

Magdi kiutazása után két évvel megismertem feleségemet, aki mint egyetemista, nálunk gyakorlatozott, egy újabb év múlva, végzése után, vettem feleségül. Magdi sok boldogságot kívánt.

Több mint egy évtized telt el, már lányom és fiaim is megszülettek, sőt iskolába jártak, amikor rokonaink jöttek az USA – ból. A rokonsággal elutaztunk Balatonfüredre, az idegenrendészeti adminisztrációt magamra vállaltam, amíg a többiek fürödtek, bementem a rendőrségre. A papírokat beadtam, vártam türelmesen, mikor hívnak az osztályvezető szobájába. Az ajtón belépve, a széles íróasztal mögött, őrnagyi egyenruhába öltözve, egy csodálatosan szép hölgy írt lehajtott fejjel. Azonnal felismertem Magdát. Köszöntem, hangomról ő is felismert, megkerülte az asztalt és összeölelkeztünk. Leültetett, röviden elmondtuk, hova jutottunk, mit értünk el. Amikor megtudta, hogy egy hétig Füreden nyaralunk, felhívta katonatiszt férjét, és meghívtak családi látogatásra.
Az Öreghegyi házukban férjével és két fogadott. A gyerkőcök boldogan játszottak, mi beszélgettünk. Öt évet élt "külszolgálatban", ott együtt dolgoztak férjével, Jánossal. Meglepett, hogy fia druszám. János ekkor mondta el, hogy az én kütyüm jelzése alapján hallotta meg, hogy bajban van, és tudta Magi életét megvédeni. Ezért a fia egyik neve az enyém, a másik az apjáé.
Azóta családilag tartjuk a kapcsolatot, is rendszeresen találkoznak.

Szép volt, rég volt, jó visszaemlékezni az elmúlt fiatalságra.