Minden más

13 éves voltam, mikor Gábor, a bátyám elköltözött tőlünk, mert a fővárosba ment főiskolára. Nagyon hiányzott, mert jó kapcsolat volt köztünk, én voltam a "szeme fénye" a kis Katinkája. Eleinte gyakran járt haza, minden hétvégén, de idővel egyre önállóbb lett, ráadásul folyamatosan megromlott a viszonya szüleinkkel, így én is egyre kevesebbet láttam őt. Persze egy idő után hozzászoktam, hogy nincs otthon, ami azt illeti, szüleinket, az ő veszekedéseiket látva megértettem őt és elhatároztam, amint tehetem, én is elköltözöm otthonról, ahol egyre több pofon jutott nekem.
Ahogy leérettségiztem, ugyanarra a főiskolára felvételiztem, ahová a Gábor, akivel leginkább csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Nekem jóval könnyebb dolgom volt, mint neki miután felvettek a főiskolára; nem hagytam otthon semmit a gyűlölt szülői házon kívül, Budapestre viszont az addigra jólfizetett mérnökké vált bátyám kényelmes lakásába költözhettem, ami ugyan nem volt túl nagy, de ketten elfértünk benne, és nem kellett zsúfolt, elhanyagolt albérleti szobákra pazarolnom azt a kevés pénzt, amit a tanulás mellett tudtam keresni. Ebben a kényelmes helyzetben tulajdonképpen a megkeresett pénzem elég volt arra, hogy szórakozni járjak, szép ruhákat vegyek magamnak, ha éppen kedvem tartotta. Az első év a tanulás mellett az önfeledt mulatozás éve volt; rengeteg barátot szereztem, sokat buliztam, lefolytattam 101 világmegváltó beszélgetést és végre normális életet élhettem, olyat, amit a nálam szerencsésebbek még a szülői házban megkaphatnak. Végtelenül hálás voltam érte Gábornak, és az évek alatt fellazult kapcsolatunk ismét erősödött, de mindketten éreztük, hogy kapott valami különös, új színezetet is. Felnőtt nővé váltam időközben, és mint nő, nem tudtam nem észrevenni bátyám szabályos vonásait, csokoládészínű szemeiben bujkáló huncut szikrákat, nagy sasorra alatt mindig mosolygó sarkú érzéki száját, de legfőképpen a tekintetében saját magamat, felnőtt, kívánatos nővé vált önmagamat... Azt hiszem, ez a tekintet ébresztette föl bennem a hiúságot, ami aztán később még több és még több figyelmet követelt magának. Tudtam, hogy tetszem Gábornak, hiszen nem is csinált belőle titkot, hogy gyönyörűnek tart, én pedig imádtam a figyelmében fürdeni, és mindent megtettem azért, hogy a figyelmét kiérdemeljem.