Tiltott gyümölcs

Szinte álomként ért a kép: egy asztalnál ülök, velem szembe Gábor – akivel két hónapja ismerkedtem meg, és különös barátság szövődött közöttünk – mellette az exbarátnője, másik oldalon pedig a sors légiesen ködös alakot öltve magára, kezében kártyákkal. Két kártyát osztott nekem, rajta két sokat sejtető szóval: magány, barátság.
Igen, tudom már: két hónapja, amikor ebbe a városba kerültem, egyedül éreztem magam. Aztán megismertem ... háromszor találkoztunk csupán, de mindhárom alkalommal átbeszéltük az egész éjszakát. Aztán a munkája miatt Törökországba utazott. Amikor hazatért hirtelen bejelentette, hogy újra együtt van az exével, aki így már nem is annyira ex. Meglepődtem, mert tudtam, hogy már eddig is háromszor kezdtek bele ebbe a kapcsolatba, és sosem végződött jól. Elmesélte, hogy talán csak megszokásból kezdik újra, és hogy a távolság miatt keveset fognak tudni találkozni. Szerintem pedig mindennek oka van, és mivel véletlenek nincsenek, ezért ne magyarázza nekem, hogy mennyire rossz lesz! Azt hiszem akkor kicsit csalódtam benne, mert nem gondoltam ennyire gyengének, ráadásul a további találkozásainkat titokban kellett tartani.

Közben látom, hogy Gábor is kap két kártyát... nem látom mi van rajtuk, ami zavar... sosem játszott nyílt lapokkal. Az időközben pedig már nem is annyira ex is megkapja két kezdő kártyáját a sorstól: arcán mosoly jelenik meg, gúnyosan rám tekint, majd pedig megcsókolja . Megrázom a fejem, próbálom elhesegetni a képet... nem sikerül. Újabb kártya a kezemben: kétely.
Az egyik legrosszabb tartalommal bíró szó. Ha kételyem támad valakiben, akkor már semmi nem a régi. Igen, elkezdtem kételkedni Gáborban, hiszen a beszélgetéseink még mindig meghitt hangulatban folytak a kapcsolata ellenére. Sokszor felróttam ezt neki, hogy nem engem kell meghódítania, nem velem kell nőként bánnia, hanem a barátnőjével. A válasz mindig egyszerű volt: a másik ezt nem tudja, és ha nem tudja, nem fáj neki. Akkor talán nekem kell kilépnem ebből az egészből. De nem tudtam... szükségem volt arra a fajta megértésre, amit ő adott; a baráti közelségre, az erőt adó ölelésre. Hát maradtam, és reméltem, hogy ésszel elkerülhetem azt, hogy belépjek harmadikként egy amúgy sem egyszerű kapcsolatba.