Evelyn szerelmei

Ezt a történetet egy kedves barátnőm mesélte el. Pontosabban: részleteket mondott el "előző életéből", már ahogy a női nem egyes képviselőinél ez szokás. Valószínű, azért tör rájuk a vallomástétel kényszere. hogy pillanatnyi párválasztásuk szükségességét legalább önmaguk élőn igazolni tudjak. Talán a mama nem mondta meg nekik, hogy bennünket, férfiakat, mert, annyira az ö többé-kevésbé kusza előéletük izgat, hanem a jelen, vágyunk beteljesülése. testük birtokbavétele és (többé-kevésbé) rendeltetésszerű használata, férfiúi kényünk-kedvünk lehető legteljesebb kiélése.

Persze, az okos férfi nem éri be ennyivel, hanem maga is arra törekszik, hogy partnere testi és lelki igényeinek megfeleljen, legtitkosabb vágyait kielégítse, ezért néha olyat is megtesz, amire "normálisan" képtelen volna...
Ám nem untatom az olvasót effajta okfejtésekkel, vágjunk a dolgok közepébe, ismerjük meg Evelynt, s az ő szerelmi életét...



Alig 18 éves múltam, amikor 1985-ben Bandival, a jóképű, 20 éves, falum-béli legénnyel házasságot kötöttünk. A szokásoknak megfelelően nagy lagzit csap­tunk, így több százezer forint gyűlt össze a menyasszonytáncból (akkoriban az átlagfizetések 2-3 ezer körül mozogtak), aztán megvolt a nászéjszaka, amelyen – rajtunk kívül – mindössze anyukám, a vőlegény szülei, a násznagy, meg egy segítő asszony vett részt. Ennek a máshol talán szokásos eljárásnak az okait 150-200 évre vezetik vissza, amikor egy menyasszony a nászéjszaka után nem tudta l a lepedőt, azaz (a néphit szerint) már nem volt ártatlan, s erre nagy gyilkolászások történtek...
Ezt úgy kívánták a falu öregjei a jövőre nézve megoldani, hogy az említett résztvevőket rendelték a nászágyhoz.
Az anya – ha kellett a lányát segítette szerető szavaival, a segítő asszony meg a fiút, rendszerint kézzel, ha a tömeg előtt nem akart a fütykös működni. A násznagy meg a vőlegény szülei pedig a zsűrit alkották, feladatuk a ellenőrzése volt. Szerintem ez az egész gusztustalan szokás mindössze a live-show első, házilagos megjelenése volt, primitív ingyencirkusz, amelyben a mamák felidézhették hajdani élményeiket, a nász­nagy meg a fiús papa felizgulhatott az ifjú, vergődő menyasszony láttán, a szentes életű segítő pedig – ha szerencséje volt – életében először megfoghatta egy férfi farkát. (Persze a ravaszabbak egymástól eltanulva, szájjal csinálták a "segítést". )