A Császár kertje 19. fejezet

Egy hónap telt el már a kis trónörökös megszületése óta. Boldog szeretetben teltek a napok, és a fenséges pár észre sem vette, hogy elteltek a szülés utáni tilalmi idők. Esténként fáradtan feküdtek az ágyban, a szomszéd szobában, pedig a dada énekelte a legszebb bölcsődalokat. Egy reggel aztán megjelent a bába, megvizsgálta Jü Sziangh – Liun – t, és megállapította, hogy a császár ismét a kegyeibe részesítheti. Aznap alig várták, hogy a abbahagyja a cuppogást anyja mellén, és a dada elvigye. A pár ekkor átment a fürdőbe, ahol már betöltötte a termet a jázmin és a kamilla illata. Jü Sziangh – Liun boldogan csobban bele a forró vízbe. Négy hónapja nem volt ebben az élményben része. Vu Ven – Sziung vászonnal dörzsölte le a hátát, mellét, melyből kibuggyant az anyatej, és belecseppent a vízbe.

– Micsoda pazarlás – mosolygott a császár, és lenyalta a következő cseppet az asszony melléről, aki szégyenlősen temette arcát férje hajába.

– Milyen régen nem éreztem az érintésedet – suttogta, aztán eltolta magát a férfitől.

– Igazad van, ne siettessük a gyönyört, mert itt hagy minket – mondta a császár, és inkább kinyúlt a partra a teáscsészékért.

A császárné kiélvezte az első fürdőét, majd kiszállt a medencéből, és ledörzsölte férje testét, és tiszta fürdőlepedőt terített a vállára, aztán átmentek a hálóba. Az este már bársony sötéttel vonta be a szobát. A tűzhelyben pattogott a tűz, és a lampionok fényében Jü Sziangh – Liun teste olyan volt, mintha sárgafényű rózsaszínű selyem borította volna. Az ágyra térdelt, és vágyakozva nézett kedvesére, akinek jáderúdja már igen merev volt. Az asszony mögé térdelt, és nyakát, fülét csókolgatta. Az asszony beleborzongott, szeme megtelt a boldogság könnyeivel. A férfi végigcsókolta vállait, hasát, mellét simogatta, majd combjain simított végig. Az asszony combjai szétnyíltak, és a mohó kezek megkeresték a duzzadozó kéjrügyecskét. Hamarosan megérezte a császár, hogy kedvese készen áll a behatolásra. Tenyerét elöntötte a barlangból előtörő nedv, és a császárné egyre gyorsabban vette a levegőt, így ölébe vonta, és megostromolta a régen nem érzett erődöt. Az asszony boldogan sikkantott a behatolásra. Férje nyakába kapaszkodva élvezte a mély lökéseket, aztán sírva elélvezett. Kedvese hüvelyének lüktetése a császárt is a gyönyörök kertjébe vezette, és hatalmas lökésekkel bocsátotta ki láváját asszonyába.

A hajnal ébresztgette őket. A dada behozta a . Jü Sziangh – Liun felült, kitámasztotta hátát párnákkal, aztán a keblére vette fiacskáját. A kicsi hamarosan szopni kezdett és a császár boldogan hallgatta a pici cuppogását. Aztán elaludt a anyja keblén. A dada el akarta vinni, de a császárné egy mozdulatával elküldte. A lány meghajolva távozott. Örült neki, hogy nyugodtan aludhat egy fél éjszakát.

– Kevesem, főznél nekem teát?

– Persze – mondta a császár, felkelt, és a tűzhelyre rakta a kanna vizet, aztán leült az ágy végébe, és nézte a két lényt, akit a legjobban szeretett a világon. Nézte az asszony feketetüzű szemét, ahogyan alvó figyelte, és a szeretet túlcsordult a szívén. Gyorsan felállt, és elkészítette a teát, nehogy az asszony észrevegye a könnyeit.

Az asszony elvette a csészét, és nagyot kortyolt a meleg nedűből.

– Ez finom. Pont olyan, ahogyan szeretem. Ülj le Kedvesem. Elmesélem hát neked a következő mesémet.

A császár, pedig boldogan tett eleget a kérésnek.

Tizenkilencedik mese:

A fazekasról és a rabnőről

A nagy harcok idején, amikor Észak – és Dél – még nem egyesült, élt egy ravasz hadvezér, Qin Shihuang rengeteg pénzt harácsolt össze, kincseit egy hatalmas toronyban halmozta fel, ám az ellenség állandóan fenyegette a hatalmas vagyont. Összehívta hát a tanácsosait, és két napig gondolkodtak azon, hogyan is tarthatnák távol a betolakodókat. Mikor a tanácskozás befejeződött, a hadvezér magához hívatta Tien – Sui Knot, a legügyesebb fazekast, és azt parancsolta neki, hogy agyagból építsen egy életnagyságú katonát.

Tien – Sui pedig nekilátott. Hatalmas formákat készített fából, pontos mását egy katonának, aztán kiment a mocsárba, és agyagot, gyűjtött, majd a formákba öntötte, jó beledöngölve, hogy minél sűrűbb legyen az anyag.

Aztán a katonát egy máglya tetejére fektette, földet hányt rá, a gúla tetején egy kürtőt hagyott, oldalán, pedig egy járatot, ahonnan meglehetett gyújtani a máglyát, aztán 14 napon keresztül kiégette az agyagszobrot. Aztán lehányta a földet, és ott feküdt előtte a világ első terrakotta katonája.

Qin Shihuang meg volt elégedve a munkával így Tien – Suit kinevezte a munkálatok vezetőévé és egy csomó fazekast hozatott a városba. Neki is láttak egy agyaghadsereg felállításához. A hadúr, pedig elhíresztelte, hogy az agyagkatonák esténként életre kelnek, és levágják, aki a torony közelébe merészkedik.

Közben a déli tartományokban tovább folytak a harcok. Egy nap a toronynak új lakója érkezett. Lefüggönyözött gyaloghintóban hozták. Tien – Sui kíváncsian próbálta meglátni, hogy ki a jövevény, de hiába. Négy útiládát vittek be a láthatatlan utas után. Aztán a torony ajtaja döngve bezárult.

Eltelt pár nap, és ismét elkészült egy szakasznyi katona. Tien – Sui a toronyhoz szállítatta őket, és rendezgetni kezdte a katonákat, amikor először hallotta meg a gyönyörű éneket. A toronyból hallatszott. Édes – bús dal volt egy tartományról, ahol kék az ég mindig, és a madarak kacagva szállnak a fészkükre, hogy megetessék fiókáikat. Délben aztán megjelent egy kis társaság a toronynál. Két katona, meg három asszony, kezükben ételes tálakkal, és bementek az ajtón. Tien – Sui közelebb óvakodott, és belesett a nyitva felejtett ajtón. Odabent, a torony alja lakószobává volt kialakítva. A három asszony kiszolgált egy nőt, aki háttal ült az ajtónak. Nyaka karcsú volt, vállai, pedig kerekek. Nagyon fiatal lehetett. Az egyik katona az ajtó felé lépett, és rácsapta a kíváncsiskodó orrára. Egy óra múlva jöttek ki azok öten. Az egyik katona odasietett a fazekashoz, és kemény tekintettel rászólt:

– Ne merészeld ezt még egyszer! Odabent a Hadúr királyi foglya van. Aki a tekintetével illeti, annak halál jár. Köszönd meg, hogy a hadúr kegyence vagy, különben...

Tien – Sui mélyen meghajolva köszönte meg életét, és folytatta a munkáját. Ám ekkor ismét felhangzott a gyönyörű dal, és a férfi elhatározta, hogy azért is megismerkedik a lánnyal.

Éjjel aztán visszatért a toronyhoz. Saját maga is megrémült, ahogyan a cserépkatonák árnyai fölémagasodtak. A kapuhoz osont, és nekilátott, hogy kinyissa a lakatot, ami a kapu vaspántjait tartotta. Ügyes keze hamarosan boldogult az egyszerű zárral, majd belépett a toronyba. A tűzhelyen még pislákolt egy kis fény, így a szoba nem borult teljes sötétségbe. A lány azonnal felébredt, és sikoltva vonta maga élé selyem köntösét.

– Ki vagy Te? – kérdezte remegő hangon, a fazekas, pedig a tűz fényénél meglátta élete legszebb lányát. Nem lehetett idősebb tizenöt évesnél. Bőrét bársonyos bronzzá festette a remegő fény. Arca kislányos, mellecskéi hegyesek.

– Te ki vagy?

– Kinu – Kui király lánya, Jázminvirág.

– Miért zárt be ide a hadúr?

A lány elpityeredett.

– Apám és a Te urad harcban áll. Velem a Te urad apámat, hogy hódoljon be. Azért zárt ide, hogy ne tudjak megszökni. Ha kimennék innen, legyilkolna az árnyékhadsereg.

– Jaj, szegénykém! – simogatta meg a nedves kis arcot Tien – Sui – azok a katonák nem árthatnak neked. Én készítettem őket.

– Akkor sem tehetem – mondta a lány. Nem tudnék átjutni a birodalmon. Csak ne lennék ilyen magányos.

A férfi a lányhoz lépett, és magához ölelte. Pattant egy szikra a tűzben, és a könnycseppek rubintként szikráztak a lány arcán. Szépsége szíven találta Tien – Suit. Lecsókolta a cseppeket az arcocskáról, a lány, pedig hálás kismacskaként bújt a megértő karok közé. A férfi tudta, hogy nem szabadna megtennie, amire készül, de a vére forrt, és érezte, hogy a lány is akarja. Ajkuk összeforrt, és Jázminvirág a lábai közé vonta a remegő férfi kezeit.

– Tudom, mit akarsz – mondta suttogva a lány – erre neveltek, és most akarom is.

Tien – Sui pedig boldogan csókolta, ölelte a lányt. Szenvedélyük felül kerekedett a szüzesség elvesztésén, boldog önkívületben tört rájuk a hajnal.

Nehezen váltak el a szerelmesek egymástól. A fazekas felöltözött lassan, aztán szenvedélyes csókok után végre kiment, és ismét aranytorkú madárkájára zárta a kalitkát..

Attól az éjszakától aztán a férfi minden éjjel meglátogatta Jázminvirágot. Éjjel a testével, nappal a hangjával kápráztatta el kedvesét a lány. Féltek is, mert hisz ha a hadúr megtudja, hogy ők szeretők lettek, mindkettőjüket lovakkal tiportatja össze. Aztán egy nap megérkezett Qin Shihuang. Felségesen ülte meg paripáját, és egyenesen a toronyhoz ment. Leszállt a lóról, és berontott a neki kitárt kapun.

Tien – Sui aggódva nézte, hogy mi is történik, de hamarosan a férfi ismét megjelent, majd felé mutatva utasította az egyik katonáját, aztán elvágtatott. A katona érte ment, és ő rettegve követte.

A közeli palotába mentek. Qin Shihuang egy trónszerű széken ült. Körülötte szolgák hada sürgött. Maga elé intette a remegő lábú férfit, aki homlokával a földet érintve elé térdelt.

– Jó munkát végeztek – bólogatott a hadúr – de az agyaghadsereg nem a toronynál lesz felállítva, hanem a síremlékemnél. Végre megegyeztem azzal a Kinu – Kuival. Elveszem a lányát, és azzal egyesítjük az öt tartományt. Megvalósulhat a nagy álmom, én leszek első császára.

– Gratulálok – rebegte Tien – Sui, és ismét földig hajolt, magában, pedig alig bírta vissza fojtani a könnyeit, hiszen elveszítette kedvesét.

– Most menj, és készítsél egy lovas hadtestet is, meg íjászokat, és kővetőket! Hozattam még neked száz fazekast.

A férfi elment, kiadta a parancsokat, aztán a toronyhoz ment. De hiába. A lány nem énekelt. Éjjel ismét belopózott hozzá.

Szegény Jázminvirág kisírt szemekkel ült a gyékényen. Arca kivörösödött a könnyektől, hangja remegett.

– Holnap elvisznek – zokogta.

– De, császárné leszel.

– Téged szeretlek, szökjünk meg.

– Nem lehet – mondta szomorúan Tien – Sui – az ember nem kerülheti el a sorsát.

– Mi lesz velem, ha a császár rá jön, hogy nem vagyok már érintetlen.

– Mond azt, hogy otthon becstelenítettek meg, mikor elraboltak.

– Ez jó, – hagyta abba a sírást a lány – majdnem meg is történt. Ha nincs a dadusom...

Ismét zokogásban tört ki.

– Mi történt drága?

– Szegény a testével védelmezett, de... de leszúrták, már a mellemet markolászta az egyik martalóc, amikor megszólaltak az indulást jelző dobok.

– A hadúr nem büntette meg a gyilkost?

– Nem tud róla.

– Legalább megbosszulhatod a halálát.

A lány bólintott, aztán csak csendben ültek a pattogó tűz mellett, egy nagy tigrisbőrön.

– Szeress megint úgy, ahogyan eddig minden este – kérlelte végül a lányt Jázminvirág, a férfi, pedig a puha, meleg állatbőrre döntötte, és csókolgatni kezdte remegő kedvesét. A bőrön rajtahagyták a tigris farkát is. A férfi a kezébe vette, és a végén lévő puha szőrrel kezdte cirógatni kedvese testét. Jázminvirág behunyt szemmel élvezte az érintést, a férfi, pedig a lány nyaka után a melleit kezdte el izgatni, közben csókjaival is elhalmozta a finom kis dombokat. Aztán a has következett. Jázminvirág meg, megvonaglott, amikor a szőrme olyan területen szaladt végig, ahol csiklandós volt, aztán a combok következtek. A lány szétnyitotta térdeit és mohón tolta a férfi fejét a lábai közé. Ő pedig tudta mi kell kedvesének. Nyelvével megkereste kedvese duzzadó gyöngyöcskéjét, és nyalni, szopni kezdte. Jázminvirág hamarosan zihálva vette a levegőt, ekkor Tien – Sui kedvesére feküdt, lábai közé illesztette jáderúdját, és ismét megmerítkezett a gyönyör kútjában. Úgy kapaszkodtak egymásba ezen az éjszakán, hogy tudták, soha többé nem tehetik ezt meg. A test, és a lélek olyan harmóniája alakult ki köztük, mint amilyen keveseknek adatik meg. Aztán, amikor a tűz utolsó szikrája is kialudt a tűzhelyen, kiszakadtak egymás karjából, és zokogva búcsúztak el.

Másnap hatalmas pompával jöttek a lányért. Egy hét múlva volt a menyegző, ahova Tien – Sui is hivatalos volt. A lány igen megsápadt, de gyönyörű volt. A férfi ágyékába fájdalmas vágy költözött, és szomorúan gondolt arra, hogy ismét magányosan kell este az ágyba bújnia.

Teltek az évek, ő pedig hallotta, hogy a császárné már négy fiút szült a férjének. Az északi tartományokban béke honolt. Akik ezen a vidéken éltek, egyre nagyobb jólétben élhettek. Tien – Sui is nagyobb házba költözhetett, több cselédje is gondoskodott róla, de az ágyát egy – két kurtizánon kívül nem osztotta meg senkivel. Egy napon a császár magához hívatta, és felajánlott három leányzót is neki, de ő azt felelte rá, hogy az asszony csak elvonná fontos munkájától.

Minden évben elment az Tavaszünnepre, és ott, bár csak távolról, láthatta Jázminvirágot. Csodálta az asszonyt, aki még évek múltán is szebb volt, mint akármelyik fiatal lány. Aztán egy esős nap a császár megfázott, és tüdőgyulladást kapott. Tien – Suiban felütötte a fejét a remény. Kitakarítatta a házát, és várta Jázminvirágot, ám csak a rossz hírek érkeztek. A császár elveszítette az . A beteg császárt, csak a fenséges asszony énekhangja tartja életben. A császár meghalt. 200 ágyasát, kedves szolgáit, és a császárnét a sírhoz szállították, hogy biztosan ott legyenek a két nap múlva esedékes temetésen. A császárt felravatalozták a főváros Fő terén. A nép két napig elvonulhatott a ravatalon. A császárt a sírhelyre vitte tizenkét főúr. A császárné utoljára csókolhatta meg hitvesét. A 200 ágyas utoljára moshatta meg ura kezeit, lábait és arcát. A szolgák utoljára terítették meg a császár asztalát, majd mindenki saját hálójába tért, ahol ők is örök nyugalomra térhettek. A sírhelyet lezárták a külvilág elől.

Tien – Sui pedig csak ült ezután napokig. Gondolata kedvese halottas ágya körül járt. Szíve fájt, hogy soha többé nem láthatja, és irigy volt a császárra, mert utolsó óráiban is hallhatta Jázminvirág gyönyörű énekhangját. Aztán eszébe jutottak a cserépkatonák és szemébe könny szökött. Boldog volt, hogy kedvesét egy egész regiment vigyázza a másvilágon.