Nyári történet

Az a történet, amit most megosztok veletek, mindössze néhány éve történt. Igazából most is csak azért jutott eszembe, mert nyár van, és hát ez a dolog is éppen akkor esett meg, s máig szívesen idézem fel azokat a perceket.

A történet lényegéhez tudni kell, hogy vidéken élek, egy kisvárosban, ahol valamikor orosz csapatok állomásoztak. Az egykori laktanya épülete máig ott áll a város határában, de persze a katonák kivonulása után az enyészeté lett az egész, s mára már semmire nem használják az egykori barakkokat, kifosztva, elfeledve állnak a düledező romok, amikre éveken át nem vigyázott senki. Gyerekként persze az ember egészen máshogy lát egy ilyen területet, mint most felnőtt fejjel. Akkoriban a haverokkal, hat-nyolc srác, szinte minden szabadidőnket a régi falak között töltöttük, nagy izgalommal fedeztük fel az elhagyott folyosók, termek, irodák szövevényes hálóját, értetlenül silabizáltuk a falakra mázolt cirill betűket, és a padlókon mindenütt szanaszéjjel heverő megsárgult iratokat. Nyaranta, mikor a legnagyobb volt a hőség gyakran behúzódtunk a régi lőtéren álló fák árnyékába, ott múlattuk az időt, s beleképzeltük magunkat az egykori katonák helyébe, próbáltuk eljátszani, hogy milyen lehetett az élet a laktanya falai között 15, 20 évvel ezelőtt. 14-15 éves lehettem akkoriban, éppen elég idős ahhoz, hogy csábítsanak az efféle kalandok, de persze túl fiatal ahhoz, hogy belássam az efféle játékok veszélyét. A szüleink persze soha nem tudtak meg az egészből semmit, valószínű, hogy elevenen megnyúztak volna mindannyiinkat, ha kiderült volna, hogy merre járunk napközben.
A bandából az egyik srác az osztálytársam volt, mi voltunk a legidősebbek. Akkoriban mi már nyolcadikosok voltunk, így a tapasztalt idősebbek magabiztosságával igazgattuk a többieket. De valójában ez a srác, Geri, számított a srácok vezérének, ha lehet ezt így mondani, mindannyiunk közül ő volt a legmagasabb és a legerősebb. Néhány évvel korábban 12-13 évesen kezdett el sportolni, úgyhogy addigra már hihetetlenül jó, sportos teste volt. Emlékszem, hogy nyaranta gyakran trikóban jött le a többiekhez, s hogy irigykedve bámultuk az izmos karjai alatt serkenő szőrszálakat. Vele egész más volt a kapcsolatom, mint a többi sráccal, gyakran előfordult, hogy csak mi ketten találkoztunk valahol, és csupa olyan témákról dumáltunk, amikről úgy gondoltuk, hogy azokat a kisebbek még úgysem értenék.