Tündérmese

Tündérmese, amelyben nem az Álomtündér a legfontosabb tündér
Mottó: Csak azt hidd el,
ami annyira szép,
hogy nem is lehet igaz.

1. A csoda

Alpok, késő este. Álomtündér csak vékony, átlátszó fátylát borítja rám. Hallom magam mellett a jól megszokott szuszogást, kezem a jól megszokott popsin pihen. A világító óra nem sokkal éjfél előtti időt mutat.
Végiggondolom a napot: a hegyek, a gleccserek, a felvonó minden a helyén, szokásos kirándulós program lebonyolítva, a szép naplemente is működött, mint kell. Mégis mintha valami hiányozna a képből. Nem jövök rá, mit hiányolok.
Álomtündér végre rám teríti vastag fátylát, mély állomba merülök.

A fátyol elvékonyodik, kezdem érzékelni a környezetemet. Nem tudom mennyi idő telt el, mert a mély álomban nincs gondolat, ha nincs gondolat nincs idő sem.
Érdekes, a hang mellettem mintha egy kissé más lenne, mint a megszokott. És a popsi is. Próbálom széttépni a maradék fátylat. Kezem felfedezőútra indul. Először csípőjét, majd a meztelen fenekét simítom végig. Kellemes formákat érzek, nem a megszokott, de nem is tűnik teljesen idegennek. Talán a felfedezőút hatására a test megmozdul, felém fordul. Ettől kezem a mellére siklik. Nem ismerem fel, de igen kellemesen telt formákat, keményedő mellbimbókat érzek a kezemben.

– Sikerült. – hallom és ismerem fel hangodat – Nagyon akartam, és sikerült.
– Én is nagyon akartam.
– Ne bántódj meg, – magyarázod – az is fontos, hogy te is akartad, de az idő tengelyét csak én görbíthettem el.
– Te boszorkány vagy?
– Van, aki így mondja. Valójában ez csak egy kis születetett képesség és sok tanulás eredménye. Nagyon nehéz megtenni és az is kellett hozzá, hogy te is akard. És tudod, – változtatsz a hangon – az engedélyt sem könnyű megszerezni és legfeljebb 24 órára adják. Vigyázni kell, hogy a tér – és időrétegek ne akadjanak nagyon össze.
– Nem egészen értem, de nem is az a fontos. Csak az a fontos, hogy itt vagy.

Karod átöleli nyakam, szorosan simulsz hozzám. Olyannyira, hogy kezem nem is fér el közöttünk, már csak popódat tudom simogatni, de így is a CSODA érzése jár át. Szenvedélyes ölelésben forrunk össze, nyelveink vívják egymással heves csatáikat.