A megtorlás

Szombat... Na végre! – mondtam magamban, amikor felkeltem a baldachinos ágyamból.
A mai nap lesz az én megtorlásom... Engem nem lehet megcsalni, még ha csak szeretők is vagyunk.
Az életében meg fogja bánni, aki megkíséreli. Vagy csak a farkával fog fizetni érte.
Ilyen gondolatokkal ébredtem, de nagyon jó kedvem volt.
András, és a barátnője ma jönnek hozzám délután, és csapunk egy kis bulit.
A szemem macskásan összeszűkült. Szinte éreztem, hogy ravaszabb vagyok egy rókánál, hisz az vagyok. Nevettem magamban.
A kegyetlen domina, aki megtorolja az őt ért sérelmet. A legjobb az volt az egészben, hogy ez mind nem is érdekel.
Elvégre nem szerettem Leventét.
Kikászálódtam az ágyamból, és belenéztem az előttem lévő aranykeretes,
talpig érő tükörbe. A hajam felborzolva, mint egy vad éjszaka után.
Színte oroszlánsörény, aranyló csillogásával.
Szemem ravaszul összehúzódott, ajkaim résnyire nyitva.

Hm...
Egész jó, gondoltam, és megpördültem, hogy hátulról is szemre vételezhessem magam a tükörben.
A babydoll a fenekem gömbjeinek felét ingerlően sejtette, sörényem az alját verdeste...
– Jó leszek így. – mondtam, és a vérvörös, csipkés babydoll fölé kanyarintottam a hozzá tartozó selyem köntöst, mert megborzongtam a combomon felcsapó hidegtől.
A kefét néhányszor végigfuttattam a hajamon, majd lementem a nappaliba.
A szüleim nincsenek itthon, ugyebár.
Mosolyogtam magamban. Leültem a bárpulthoz, és egy pohárnyi hétcsillagos Metaxát töltöttem magamnak.
Átvetettem a lábamat a másikon, és a távirányítóval bekapcsoltam egy kis zenét.
Belekortyoltam az egyetlen "barátomba", aki sohasem "csalna" meg engem...
Ellazulva ringattam a lábamat a zene ütemére, majd hírtelen jó hangosra vettem.
Már éppen elfogyott a Metaxám, amikor megláttam Andrást, és Anitát.

Hogy ez az András gyerek mennyire egy gusztusos pasi...