Osztálykirándulás - Egy álom valóra válik

Éva szomorúan sóhajtott egyet. Idegesen babrálta hosszú világosbarna haját, a pad előtti kavicsokat messzire rugdosta. Nem értette, hogy mit keres itt. Persze a barátnőinek volt esze, hogy nem jöttek el erre a kirándulásra. Eredetileg ő is azt tervezte, hogy otthon marad, de bizonyos okok miatt mégis az utazás mellett döntött.
A bizonyos ok viszont most ott ült az egyik buta, liba mellett, és csapta neki a szelet.
A lány nem is bírta tovább nézni, inkább a tűz felé fordította a tekintetét. A lángok magasra csaptak, hiszen a többi fiú így beledobáltak minden szemetet, és boldogan kurjongattak, ha valami látványos füstöt, vagy szikrát sikerült előidézniük.
Az amúgy is fülledt kora nyári levegő megtelt az égő műanyag, és a levelek kellemetlen szagával, a pára kellemetlenül megült az emberek tüdejében.
Hirtelen Éva telefonja. A lány most kifejezetten örült ennek, hiszen legalább volt indoka egy kicsit távolabb vonulni.
Ahogy még egy pillanatra felnézett, látta, hogy a fiú vadul csókolózik a szőke lánnyal.

– Halló, ki az? – szólt bele határozottnak tűnő hangon a mobilba.
– Én vagyok, az Kitti! – hallatszott a jól ismert vidám hang a vonal túloldaláról. Kitti Éva legjobb barátnője volt már egészen általános iskolától fogva, és szinte mindent elmeséltek egymásnak. Szinte...
– Szia! Mi újság van otthon? – próbált meg Éva is ugyan olyan lelkes hangon beszélni, de a másikat nem tudta becsapni.
– Nálunk minden rendben, de nem úgy, mint ott, ha jól hallom – váltott Kitti komolyabb hangnemre. – Csináltak veled valamit? Bántottak?
– Nem... Semmi nem történt – suttogta a lány, próbálva visszafojtani sírását.
– Ne próbáld bemesélni nekem! Szépen elmondod mi a baj! – parancsolta Kitti éles hangon. Bár kedves lánynak volt mondható, akadt néhány rossz tulajdonsága is. Ezek közé tartozott a túlzott kotnyelessége is.
– Majd otthon elmesélem – lehelte Éva a telefonba – Most nem mondhatom el, vannak mellettem! – hazudta, és mielőtt a barátnője tiltakozhatott volna, kikapcsolta a telefont.
Egy pár percig tétovázva álldogált, majd hirtelen ötlettől vezérelve a tó felé vette az irányt. A csillagtalan égbolt semmi támpontot nem adott a tájékozódáshoz, az utat csak a tavon ringatózó kicsi hajók fényei mutatták a mólóhoz.
Ide végre nem hallatszott a fiúk kiabálása, és a lányok ostoba vihogása, ahogy a levegő is mentes volt a keserű füstjétől.