Emlékek csendesen a sötét magányban...

Álmatlanul hánykolódom. Nem értem ezt az egészet, de most nem is akarom. Inkább csak becsukom a szemem, és hagyom, hogy az emlékek sodorjanak magukkal. És látom... Az estét, amikor megismertem és azt a pár szép hónapot, ami utána volt. Élesen, ahogy azt az estét is mikor a karjaimban fekszik, érzem az illatát, a melegét, a szemébe nézek, és már őrült vagyok, de ezúttal nem a szokásos szavakat suttogja, és nem tudok önfeledten elmerülni ebben a ködben... Most csak ilyeneket fog az agyam, hogy ennyi, vége és először nem is értem a képzeletem játszik velem, vagy a valóság, de aztán felfogom csak túlságosan fáj. Inkább ezt sem akarom most felfogni.

Ránt magával, szeretne még velem lenni, de nem engedek, még ha ennyi járna is nekem, most nem vagyok erre képes. Aztán már csak egy értelmetlennek tűnő játékot játszunk, ami tart (vagy tartott? ) 3 hónapja... Amiről már nem tudom kinek jó és kinek nem... Neki mindenképp, mert amit szeretne, megteszem, én meg legalább adhatok valakinek, akit szeretek... Éles kép szakítja meg a gondolatmenetem... A kéjes mosoly, a karomat szorító kezek az élvezet az arcán, és a szavak a fülemben: Ez az kislány... Itt végem és ezt tudja ő is... A karjaimban fekszik, azt suttogja, szeret, de tudom csak a borítja el az agyát és tudom hazugság hogy sosem lehet már az enyém mert nem akar visszajönni hozzám...

Felébredek. Rágyújtok egy cigire, elszívom és közben az érzelmek sodornak magukkal. A fejem verem a falba a délután miatt és nem értem mi volt ez az egész a kávézóban... Mikor végre fel tudok állni, és a tükör jön velem szembe, haragszom... De inkább csak magamra, úgy érzem, én tehetek erről... Az arcomon könnyek folynak, a kezemen vér és szilánkok a törött tükör darabjai a mosdóban pihennek ... De nem érdekel. Inkább újra visszatérek az álmaimhoz...

És mintha kívülállóként csöppennék az egészbe, látom magam. Látom, ahogy a székén ül, előtte térdelek, magához húz és csókol. A nyelve lágyan simogatja az enyémet, kényezteti az ajkaim, a keze valahol a tarkómnál cirógat már most tűzforró a bőröm, de tudom még semmi sem kezdődött el. Lassan egyre inkább magára húz, ölel, a kezeim valahol a hátán karmolgatják, a tarkójánál simogatják, az illata megőrjít teljesen.