Hogy mit hoz az élet...

A fiú csalódott. Élete első szerelme faképnél hagyta, súlyos, tonnákat nyomó, gondolkodásra sarkalló érzelmi hullámai erősen döngölték méltóságát a földbe. Hitte, hogy magára maradt, hitte, hogy ennyit ér... elkedvetlenedett.

Közel fél év telt el, nagyjából talpraállt, összeszedte magát. Férfiúi vágyai mint a morajló vulkán úgy zúgtak agyában, fülében, és az internet buja "Vágy – negyed", és "Playboy – kalandok" enyhítették éhségét. De valami hiányzott, vagyis inkább valaki.

Egyik nap aktív internetes hullámában bekopogott valaki. Beszélgetés lett belőle...
– Szia
– Szia, van kedved beszélgetni?
– Persze, merről írsz?
– Tatabánya, és Te?
– Sopron... és már máris elindult valami a fiúban. Minden nap, mikor gépközelbe jutott már szemeivel fürkészte a végtelen net olykor – olykor sivár pusztáját, és minden nap megtalálta virtuális Kedvesét. De egyszer, egyszer eljött a találka. Vasútállomáson várta izgatottan és félénken. Látta fotón, postán repkedtek az olykor vágytól izzó levelek, amelyek a fiú kezében átázó tanga, a lány kezében kőkemény falloszt takaró bársonyos lepel hatását keltették. De itt a találka. Leszáll a vonatról. Vonatról? A fiú gondolatai annyira eljártak, hogy még akkor is csak távolból hallotta a vonat zakatolását mikor az dühösen fújtatva megállt mellette. Egy angyal, egy tündér szállt le a vonatról, kecses gazella testére szinte feszült a ruha. Vékony póló, melyen át domborodó keblei bármely férfi vágybotját puszta látványával izgatott állapotba helyezi, kecses combját, érzéki derekát térdig érő szoknya takarta, lába nemes egyszerűséggel szandálba bújtatott.