Imi a parkból

Pár éve történt, amikor fiatal üzött vadként kóboroltam keresve a vágyaim enyhítéséhez vezető ösvényt, amikor pornoképek és átfúrt wc-kben fonnyadt örgurak enyhítették pillanatokra a vágyam, hogy azután még erősebben mozdúljon bennem, szégyenemtől átitatva. Ültem a parkban s jött felém a srác, Imi, szőke hajában mosolygó napsugár, kékeszöld szemében csillogott a vágy, s mire egymásra néztünk már tudtuk, hogy valami gyönyörü vár ránk.

Öleltük téptük egymást, bokrok tövében, s két bódé közt az éjszakai , buszmegállókban fáztunk, néha bőrig áztunk, porban zajban szabadban fogant kis szerelmünk.
Vágytól izzó testünk minden rezdülése fokozta vágyunk, bár soha nemlehetett közös ágyunk, félve bújkálva lassan felfedeztük egymás testét, alig várva az estét, amely jótékony homályba rejt két kis kóbor állatot. Mint kismacskák összebujtunk hüvös hajnalokon egy eldugott padon szabadon spriccelt ki a vágyunk.
Pár hétig lebegtünk ég és föld között rég vágyott kis szerelmesemmel, de egy napon nemjött többé. Vártam lestem Imit újra és újra jólismert helyeinken, néha kicsit odafagytam a padhoz, szörnyü volt a , hogy szó nélkül elment, hogy többé nemláthatom. Apránként haltam bele kicsit, naponta fájdalommal.
Hónapok múlva láttam meg újra, egy éltes úr oldalán csacsogva, arányláncok, brillektől szürkülő szemével félve jelzett: " robi, ne ismerj meg"
Írtam verset hozzá, ide a portálra, "Imi emlékezz! " cimmel, _ami elveszett a portál költözésnél_ fájó nyers valóság "luxus kocsid: magányverem"
Sokminden volt utána még, jó rossz, éltem ahogyan tudtam. Egyenesbe fordult és boldog lett életem. Megtaláltam Zoltán, igazzá érett hü szerelmemet. Megleltem az utat az igazi kéjt, a valóság mély emberi létét, boldog vagyok. Boldog és szabad, vágyaimat kontrollálja a tapasztalás, mindenem adom számolatlan, hogy többszöröst kapjak érte, s mindent kapok és nemvágyhatok többre. Nyugalomban oldódik a féktelen vágy.