Titkok

Nézte a lány könnyeit, hallgatta gyötrelmes sóhajait.
– Próbáljuk meg újra!

Az első igazi szerelme. Mosolya, lénye, teste, minden rezdülése izgalmas, finom, őrjítő. És nem megy. Most először nem megy. Még szűz és óráknak tűnő percek óta erőlködnek.

Éjfél elmúlt, a születésnapi buli kezdett párától megtelni, a hangulat csúcsosodott. Haverjainak harsogó röhögése, elcsépelt poénok, a lányok olvadó festékes arca kiábrándító. Gergő idegennek érezte magát a saját otthonában köztük. Nem kimondottan a kertbe akart menni, tétován járkált csak a kialakult klikkek közt, megcsapta a friss levegő és egyszer csak kint állt a teraszon, a sötétségbe takarózó kert agyának kihunyt fénytelenje. 22 éves lett, nagy ügy. Dóri a volt barátnője, immár odabent, más ölében. Dóri élvezte a szexet, persze ő is vele, de a lány már az elején kijelentette, sajnos nem egy hűséges típus. Ha megkíván valakit, ő bizony nem gondolkodik.
– De azért szeretlek!
Egy mondat és egy forró puszi jeges helye. Azt hitte, ez amolyan női huncutság, és hogy Dórinak mellette nem lesz szüksége másra. Okos, higgadt, simulékony teremtés, soha nem vitatkoztak, sokat szeretkeztek. Minden férfi álma. Minden férfi meg is kaphatta, ha Dórinak is kedve szottyant. Őszintén elmondta, nem direkt, csak ha Gergő rákérdezett merre járt tegnap... fog holnap. Próbálta megérteni. Hamburgeres, kólán átpislogó nevetős szakítás és barátság lett belőle.

Megbotlott a kiálló kockakőben, egyensúlyát vesztve a pohár kiesett a kezéből. Hangosan káromkodott. 10 éve tudja, hogy itt ez a nyamvadt kő! Gurgulázó női kacajra tápászkodott.
A lépcső korláton ült az angyal. Fehér ruhája világított a sötétben, szelíd, csupa mosoly arca a házból jövő villogó fényektől misztikus.
– Ne haragudj, olyan vicces voltál – szabadkozott a lány, a kezét kapaszkodó gyanánt – Fájt?
Gergőt megszédítette az illat, a puha meleg kéz, az angyal hangja.

A nap színt és életet lehelt a kertre, mikor még mindig kint beszélgettek és ahogy ébredezett a világ, úgy tört ki kettejükből az egész éjszakás ismerkedés izgalmának fáradtsága. Timi a fiú vállára hajtotta a fejét, ő átölelte.
– Hm, mindjárt elájulok – simogatta a halk női hang és Gergő tudta, hogy szerelmes lett.
A nyár megtelt belsőt remegtető, ingerekkel teli, vad-szelíd lobogással. A fiúnak tetszett Timi durcás pofija, ha egy másik lány után fordult, és szándékosan csinálta, hogy kiengesztelje egy csókkal, egy szóval, bárhogy, hisz a féltékenységre utaló grimasz számára azt jelentette, ő maga milyen fontos. Dóritól ilyesmit soha nem kapott. Ahogy neki is görcsbe rándult a gyomra, ha idegen-ismerős férfi szemek vetkőztették megtalált kincsét.
Gyakran vetkőztette ő maga. Amikor először simogatták vágyra egymást nappali fényben, és meglátta a lány gyönyörvágyán átsugárzó szégyenlősségét, kis híján összeroppantotta lelkét a szerelem . Akkor árulta el, testének-lelkének tündére, szinte az utolsó orgazmust lihegve, hogy szűz.

Nevetések, vidám képek, csiviteléssel töltött kilométer faló séták és sóhajtásokkal teli éjszakák kettejük történelmébe csillagfénnyel örökre megjelölt hónapok.
Az ősz ridegen kopogott. Sok esőt, hirtelen hideget hozott, egyre gyakrabban bújtak össze, a kinti zordra ügyet sem vetve, társaságot, világot kerülve.
Inkább a fiú otthonában töltötték az időt, az időt, ami elvesztette jelentőségét. Gergőék háza nagy, a szülők amúgy is alig jártak haza, míg Timiéknél, a panel látszólag osztott, valójában áttetsző falai közt egymásba, párnába kellett suttogni a szerelmet.
A fiú anyja kedvelte Timit, olyannyira, hogy az ételre, bevásárlásra, egyéb feladatokra vonatkozó rövid szöveges levélkéket már neki írta.
Ittak egy kevés a vacsora mellé, eljátszották milyen a házasság, birtokolták az otthont. Nekiültek valami filmnek, több lett a csók, kevés a figyelem. egymástól, sem mint a harapták, simogatták a szerelmet az ágyig. Becézgette test a testet, Gergő a sok újra és újra felfedező csók után a széttáruló combok közt megállapodva, azokat átkarolva, szorítva egyre, nyelvével élvezte a lány lüktető szenvedélyét.
– Legyél bennem... akarom – zihálta önkívületben tekergőzve Timi és eltolta a fiú fejét.
Gergő józanodni akart. Felült, keze játszott dombon-völgyön, agya a hogyant mérlegelte. Hogy jó legyen és mindehhez ő észnél.
– Nem kell vigyázod – mosolyogta a lány – gyere – suttogta mohón.

Összetapadt a szájuk, a fiú kezének tétovasága megszűnt, középső ujját finoman betolta kedvese forró hüvelyébe, a többivel ingerelte körülötte, ennek ritmusára a borsónyi mellbimbók hol hozzá dörzsölődtek, hol távolodtak, a tenger hullámzik így, mint a szerető. Gergő olykor csókot szakított, nézte mindez milyen gyönyörű. Egyikük sem bírta már tovább.
Nekifeszült a kívánkozóan táruló ajkaknak, kivárt, látni akarta, emlékeibe zárni a pillanatot. Aztán óvatosan próbált beljebb hatolni. Timi felsikkantott, Gergőnek fogalma sem volt róla, milyen lehet az érzés, tudta, hogy fájdalmat okoz, hogy megtört a szokásos varázs, de a lány húzta magába és ezért tovább próbálkozott gyengéden. A sokadikra sem szűnt a . Timi összeszorított fogakkal küzdött, de olykor ezek közül is kiszakadt belőle egy-egy önkéntelen jajszót helyettesítő hang. Mindketten verítékben úsztak Gergő, a lány arcáról sós könnyeket ízlelt és képtelen volt folytatni. Felkattintotta a tompa fényű lámpát. A döbbenet elemi erővel csapta fejbe. A lepedő, ágyéka, a lány combjai, minden .
– Fejezd be – könyörgött ezek mellé Timi zokogva.
Magához szorította, saját könnyeivel küzdve, nyugtatva mindkettőjüket, és a mondat: – Majd máskor. – nyögte és fogalma sem volt róla képes lesz – e a máskorra.
Timi lefürdött, azalatt ő ágyneműt cserélt, álomba duruzsolta a lányt, aztán a konyhában megitta a maradék , és őrült mód szexre vágyott, őrölt mód törölni az este történteket. Vad, buja szexre, érzelem nélkülire, kitombolni magából a rettenetet.
A telefonért nyúlt.

Dóri próbálta komolyan hallgatni a fiút, ajkán azért megrebbent néha egy-egy mosoly.
– Túl szerelmes vagy. – zárta le a dolgot, a mese felszította benne a vágyat. Rá jellemző természetességgel bújt ki a pólójából, tolta le falatnyi bugyiját és először nadrágon át, majd lecsupaszítva dajkálta a meggyötört ember keményedő szerszámát. Gergő behunyta a szemét, átadta magát az élvezetnek, kezével, szájával ő is belement a játékba. Markolta harapta a nőt, hogy aztán magára rántsa és minden mozdulatát kiélvezze a rajta táncoló örömöt hozó mesteri boszorkánynak. A lelkét sóhajtotta ki ürülő magjával, hogy ezt az ürességet felváltsa egy borzalmas felismerés, és az undor saját magától.

Remélem nem ébredt fel, jaj remélem nem – padlóig nyomta a gázpedált, a kanyarokban csikorgó kerekekkel sodródott ki a kocsi.
Timi, a hajdan kedvenc, kinőtt pólójában aludt, hason, ahogy szeret, arcán az álmok ártatlansága, és Gergő másodszor sírta el magát azon az éjszakán.

Napokig kerülték egymást. Vizsgák, családi ügyek, mindig akadt valami indok. Ha együtt voltak, köztük fal, rettenetes. Gergő önmagával küzdött, a lány pedig megérezve ezt próbált vidám maradni, próbálta a fiút bátorítani, de nem volt tapasztalata hogyan csinálja és félt is, mert szerette, félt attól tovább rontja a helyzetet, és szégyellte is, hogy miatta lett mindez így. És félt, ha újra megpróbálnák újra elrontana mindent.

Timiék telente, a csúcsszezon előtt, mert akkor olcsóbb, elutaztak síelni. A lány egyszer ment ki a pályára, akkor is csak azért, mert apja olyannyira unszolta. Sétálgatott inkább magányosan, járatlan, hóropogtató utakat keresve, és keserű gondolatokba merülten. El fogja veszíteni a fiút, hiába tesz bármit, amit tennie kéne, ahhoz nincs mersze. Az ágytéma egy ideje kerülendő, az érintések hidegek, mert visszafogottak, mert biztos undorodik tőle Ő, a vérmocskos éjszaka után és a gondolat megölte egyre a pillanatok szépségét.
A haza utazás előtti napon élő zenés mulatságot rendeztek. Timi nővére, Kinga itatgatta húgát facsart édes narancslével, bíztatva, hagyja már ezt a búskomort, és firtatta az okot sokadszor, de húga hallgatott. Majd pont a testvérének, aki hamarosan férjhez megy, aki az élet fintorain és persze rajta is folyton nevet, fogja elmondani azt, amin aztán gúnyolódhat. Nem.
A srác tekintetét jó ideje kerülte. Az hatásaként végül fejest ugrott vele a szomorú, és hogy ennek a végére pontot tesz. Ő kezdeményezett azzal, hogy intett és kibetűzött a távolba egy sziá-t.
Hamarosan dumálgatni kezdtek. Timiben feléledt az ösztönös nő, aki tudja mit akar. Elveszíteni végre azt, amit szerelme akadályának gondolt. Rácsúsztatta a kezét a férfi sliccére, akinek erre torkán akadt a szó és elvigyorodott.

A szállodai szoba kopottas bútorzata, a nyomasztó fények, az öreg, elhasznált ágy nyikorgása, az érintések érzéketlensége mellett, Timi úgy fogta fel az események általa kiprovokált voltál, mint aki csatába megy. Sürgetően tárta szét a lábát és vonta magára nevesincs partnerét. A srác zavartan röhögve kért egy kis türelmet, hogy magára simítson rutinosan egy óvszert.
– Gyerünk – parancsolta a lány és partnere megvadulva a szótól, cselekedett.
Sem érzelmileg, sem fizikailag nem hangolódott rá, de az esze, ami cseppet sem volt józan, az akarta igen, hogy itt és most vége legyen a gátaknak. Az ész uralma kevés, hatalmas metsző tőrként érzékelte a férfit magában és egy párnát rántott az arcára, abba fojtva gyötrelmét. Csillapodott. Az ütemesen benne mozgó testrész tágította a hüvelyét, ezzel együtt szűnt az égető, zsibbasztó és lüktető fájdalom, minden mozdulatra jobban, és már csak egy maradt a fontos, legyen vége.
A srác még hörögve a kéjt, nyúlt utána, de ő kapkodva a ruháit menekült.

Ismét kettesben uralva a házat beszélgettek, ezúttal a filmet is végignézték, borból is többet ittak. A játék elmaradt. Timi hiába várta, ó mennyire várta pedig, hogy a csókokat finomból éhesre váltó érintések kísérjék.
A nő, aki tudja mit akar! Azzá változott. Gergőnek felocsudni sem volt ideje, szerelme, az angyal, a tiszta, akit olyannyira tisztelve szeretett, kezével, szájával támadt rá és férfiként első döbbenetét felváltotta a kéjvágy. Mire eszmélt, leállítani sem ereje, sem kedve nem maradt. Timi olykor szünetet tartott, fürkészve kicsit a fiút, jól csinálja, jó hogy csinálja? Igen. És egy ilyen szünetben, Gergő feloldódva a hormonok özönében, messze tolva a régóta tartó vívódást, magához húzta a lányt, végig járta a már ismert és mindig újat. Édes hangokat kapott, természetesen nyíló utakat talált és nem várt szóra, nem gondolkodott mit és hogyan, a tekergő érzékek csodájában úszva hatolt bele a lányba. A pillanat tört részeként elsuhant agyában a " benne vagyok" tudata, azonnal elmosta az ösztön diktálta folytatás, és hogy örömhangokat hallott a karjába zárt másik felétől, semmi mást. Lent forró lüktetés, fent kedvese melleinek ruganyos szépsége, becéző szavak, elfúlóak. A gyönyör hangjaira elhúzta a bódult függönyt, nézte a boldogságban fürdőt maga alatt, hogy ő tette, miatta az, és vége volt. Rángva, remegve, nyögve szorította a végtelent.
A megnyugvás, a csend percei. Ki nem mondott szavak, szeretlek és a mennyire. És mindezekbe fájó titkok, melyet igyekeztek elnyomni, mely mégis velük marad majd örökre, tudták és egyáltalán nem számított akkor.

Timi nyugalmat erőltet magára, nyolc hónapos fia ötödször köpi szemen a főzelékkel, a tűzhelyen fő a vacsora, a mosógépre vár még két adag ruha, Gergőnek már két órája itthon kellene lennie. Mostanában gyakran késik, de eddig legalább hazatelefonált. Most hiába . " Nem kapcsolható... nem kapcsolható" Mi ez az egész? Idejét nem tudja mikor szeretkeztek utoljára, az itthonlét, a bezártság megőrjíti, hajáról csepeg a répapép. Dühösen kikapja kis Gerit az etetőszékből, a gyerek riadtan felsír anyja hangulatának megfelelően. Megbánja és nyugtatgatni kezdi. Magát is. Biztos valami üzlet, hiszen élni is kell, az élethez pénz kell.
Fásultan pakolja a ruhákat a gépbe. Tekintete megpihen a tükörben. Karikás szemek, nyúzott, fakó arc. Ki ez a nő? És a kádnak dőlve zokogni kezd. Megtalálja férje nadrág zsebében a levelet. Téblábol, Geri üvöltését nem is hallja.

A végső veszekedés.
– Te olyan voltál, mint egy márvány szobor! Hideg és érinthetetlen! – üvölti Gergő. – Már akkor is Dórit dugtam, mert téged nem lehetett! És igen, őt szeretem!
– Hogy tehetted, miért? Miért mondtad, hogy szeretsz? Miért? És most miért csinálod ezt velem? – próbál a síráson át beszélni Timi.
– Mert tényleg azt hittem szeretlek. – gondol vissza Gergő – De amit szerettem benned, az elmúlt! Tőled sosem kaptam meg azt, ami kellett, érted? Soha!
– Mert én igen, azt hiszed? Még a szüzességemet se te vetted el, ahhoz is béna voltál! – őrjöngi a nő, a veszteségtől, az igazságtalanság súlyától őrülten.

Mert a titkok számítanak. A titkok így, vagy úgy, egyszer áradásként zúdulnak ki rejtekükből.