Illúzió 2. rész

Reggel előbb ébredek. Félálomban hallom szuszogását. Kinyitom a szemem, és megkönnyebbülök, látva Ő alszik mellettem. A hátán fekszik, arca a fal felé.
Kihasználom az alkalmat, és megnézem magamnak markáns vonásait. Állán borosta, kezdődő, kicsit még gyér. Bőre barna, látszik, hogy ideje nagy részét szabadban szereti tölteni. A takaró a csípőjénél kezdődik, így látni engedi lapos, kisportolt hasfalát.
Csendben felkelek mellőle és kiosonok. A fürdőszobába kacsázok, felfrissítem magam. Jóleső érzéssel folyatom magamra a vizet.

Zuhany alatt korszakalkotó ötletem támad. Meglepem kedvesem egy ágyba reggelivel.
Tervem rögtön cselekvésre váltom. Kint a konyhában Kerka tüsténkedik. Ha jól sejtem válla felett kukucskálva, tésztaféle lesz ebédre.
– Derelye. – mondja kimondatlan kérdésemre a választ, miközben a dagasztás nem éppen csuklókímélő műveletét végzi.
Eszembe jut, tán valamit mondanom kéne.
– Tegnap este... – kezdek bele, de félbeszakít. Szeme szomorú, ettől remegni kezdek.
– Nem akarok prédikálni, és az erkölcscsőszöd sem leszek. Azért szeretném tudni, elmondta neked?
– Mit? – suttogom szinte némán. Rosszat sejtek.
– Szóval nem. Tőle kérdezd.
– Ne tedd ezt, kérlek.

Hangom könyörgő, de Ő hajthatatlan. Elmegy a kedvem a meglepetés reggelitől. Újdonsült kedvesem füle mögött valami lészen, és ez nem hagy nyugodni.
Türelmetlenül állok meg az ágy mellett. Nézem a fiút, akit előző este még olya nagyon szerettem, aki reményt csalt sivár életembe. Nem. Ezt az illúziót nem törheti szét.
Megérintem a vállát. Lassan megfordul, és rám néz.
Mosolya szíven szúr.
– Jó reggelt! – nyúl kezemért és magához húz. Belecsókol a nyakamba, érzi ellenállásom, bennem a feszültséget. – Történt valami? Megbántad?
– Megbánni? – kérdezem, mintha nem tudnám. Bár tudnám mit is kéne... – Van rá okom?
Tán a hangsúlyomból, tán azért, mert van lelkiismerete, lesüti a szemét.
– Valaki elmondta? Sajnálom. Én akartam.
Sajnálod. – sikoltom belülről. Nem akarom hallani. Ő azonban folytatja kegyetlen.
– Igazából lényegtelen, de tény, barátnőm van.
Kirántom a kezem az övéből és felpattanok.
– Ne csinálj ebből az aprócska tényből ekkora problémát.
– Mondd csak! Ez az aprócska probléma mégis sejti mit művelsz vele? – hangom kezd hárpiásodni, ettől észhez térek. – Maradjunk annyiban, miattam nem lesz fejfájása.
– Ezt hogy érted?