Egy csodálatos karácsony

Egy zord, téli este. Az utcán egy lélek sincs. Csak egyedül bolyongok. Várom, hogy a telefon. Éjjel tizenegy. Most már haza megyek, mert fázom és fáradt vagyok.
Hazaérve álmos, lomha léptekkel megközelítem a fürdőszobát. Igyekszem nem zörögni, mert családom egésze mélyen szundizik. Csak én vagyok az egyetlen, aki még járkálok. Megeresztem a forrót, ám hirtelen eszembe jut, hogy minden tisztálkodási szerem a saját birodalmamban van. Ezért elindultam halk léptekkel a szobám felé. Nagy nehezen a pizsamám és egyéb kiegészítőim kíséretében elindultam vissza a fürdő felé. Elfelejtettem hidegvizet engedni, ezért ahogy belenyúltam a kádba, hogy megkavarjam a vizet azonnal feljajdultam, mert megégettem a kezem. Azonnal magamhoz tértem. Hidegvizet eresztettem rá, így csillapítottam a fájdalmat. Majd belemásztam a már normál hőmérsékletű vízbe. Sírtam. Nem tudtam mi bajom. Először azért sírtam, mert fájt a kezem, aztán már azért, mert egyedül éreztem magam, majd a barátom hiánya fakasztott könnyeket barna szemeimben. Aztán elaludtam.
Éjfélkor felriadtam. Valami szörnyű álmom volt. A víz is kihűlt. Gyorsan rendbe tettem magam, majd becsattogtam a szobámba. Ruháimat a fotelba dobtam. Majd ezután belevetettem magam a nem éppen meleg ágyamba.

Reggel 5:30-kor kezdett el nyekergőzni a telefonom ébresztője. Abban a pillanatban úgy éreztem menten a mennybe szállok. Lenyomtam, aztán befordultam a fal felé. Éppenhogy elaludtam volna drága anyukám berontott és kiparancsolt meleg fészkemből.
Némi életet leheltem magamba, megreggeliztem, fogat mostam és az utolsó pillanatban elindultam a buszhoz. Szaladnom kellett, mert 5percem volt, hogy elérjem. Nincs szerencsém a busz bent áll. Az ajtó csukódik. Kalimpáltam, hogy álljon meg. Rendes volt a sofőr. Elnézést kértem, majd jó reggelt kívántam, és elbattyogtam hátra a megszokott helyemre.

Most egy ismerős sem volt a buszon. Nem mindig vagyok így, de most igazán jól esett a nyugalom. Elaludtam.
Arra ébredtem a végállomáson, hogy valaki ráz, mert le kell szállni. A sofőr volt. Megint elnézést kértem és egy "További jó napot" után lecsoszogtam a buszról. Utam elég kacifántosan vezetett az iskola felé. Nem volt kedvem bemenni, de muszáj volt.

Barátnőim azonnal kérdésekkel halmoztak, hogy mi történt velem. Most undok módon nem voltam hajlandó csak Ritával beszélni.

– Elhagyott...
– Mi?
– Megcsalt, elhagyott... Nem jelentek neki semmit.