A vég kezdete

Utálok ilyenkor vonatozni. Először is, péntek este van, ergo zsúfoltság, másodszor (bár lehet, hogy ez bosszant jobban) már két hete nem láttam a Kedvest. Egyébként szeretek utazni, de ilyenkor majd' megőrülök. A máskor kényelmes ülésen most zsibbadok, a lábaimat sem tudom hová rakni, két sorral hátrébb gyerekek egymással üvöltenek, az anyjuk meg velük. Jobb napjaimon fel sem tűnne, most a falra mászok tőle. Nézelődnék ki az ablakon, de persze így este már csak a tükörképem néz vissza rám. Az újság sem köt le, a szemem végigfut a sorokon, de az agyam semmit nem fog fel. Koncentrálhatnék, persze, de akkor nem is lenne már szórakozás.

Apropó, szórakozás. Már máson sem jár az eszem, csak ARRA tudok gondolni. Képzeletben már mindent kipróbáltam a párommal, azt is, amit a valóságban még nem.
Pedig sokat fejlődtünk a másfél év alatt, először még átöltözni sem akart előttem, mostmár lassan arról is lebeszélem, hogy álló nap otthon is melltartóban rohangáljon. Nem mintha nem lenne izgató ruhadarab, de szörnyen fel tud izgatni, ha látom, hogy a felsője alatt szabadon ugrálnak a mellei. Nem nagyok ugyan, de gyönyörűek és szörnyen érzékenyek. A fejlődés a szexben persze még nagyobb, de ez egy külön történetet érdemel.
Állomások, állomások után, a Kedves ugyan egyre közelebb, de én nem leszek nyugodtabb. Nemcsak a testi és lelki kiéhezettség, egyéb gondok is vannak, de így jön ki most rajtam minden, semmi mást nem akarok, csak Vele lenni, őrjöngve szeretkezni.

Végre megérkezek. Na nem Hozzá, a kis faluba nem vezetnek sínek, csak busz jár. De azért bejött elém a városba, már látom is, a vonat elejénél áll, a tömeget kémleli, engem keres. Mikor Ő is észrevesz, látható az öröme, mosolyogva, de azért kissé szégyenlős-zavartan közeledik hozzám. Először csak átölelem, fülébe súgom, hogy "szeretlek", csók csak azután jön. Az Ő ajka is éhes, szinte harapja a szám, nyelve nyelvemmel incselkedik. Olaj a tűzre, persze. Kézenfogom, leülünk a váróban, a busz még egy óra múlva indul. Addig beszélgetünk, elmeséli, mi újság a főiskolán, én is mondok pár szót, mi volt a cégnél, de érezzük a másikon, hogy most legszívesebben nem csak beszélgetne...

Lassan jön a busz, kimegyünk a megállóhoz, jól esik a hűvös, téli szél, lehűti a fejem, megnyugodok.