Mások vagyunk

Április délután, a vonat a Déliből indul a Balatonra. A kora délutáni időpont na meg az, hogy hétköznap van és lehet hogy a borús, felhős szemerkélő esővel érkező front is közrejátszhatott abban, hogy szinte senki nem volt a pályaudvaron. A lány már a vonat indulása előtt kiért az állomásra, nem szeretett elkésni sehonnan, inkább odaért 5 perccel előbb, mint 1 perccel később. Mondjuk kicsit túlzásba vitte, hiszen az 5 perc helyett, majdnem félórával előbb már kint toporgott az állomáson. Természetesen a jegyét már két nappal ezelőtt megvette, esélyt sem adott annak, hogy esetleg ne férjen fel a vonatra. Annak ellenére tette mindezt, hogy tapasztalt utazó volt, és nagyon jól tudta, hogy ilyenkor alig lesznek a vonaton. De hát nem tudta leküzdeni saját természetét, ezért a biztosra ment.

Térdig érő világos szoknyája talán kicsit túlzás volt ilyen borongós időben, gondolhatná az ember, de szerencsére nem volt hűvös. A lány ezzel üzent a makacsul kitartó hidegnek, hogy nem érdekli, ő már felkészült a melegre, a tavaszra és a nyárra. A póló ugyancsak világos színe nagyon passzolt a szoknyájához, csak pár árnyalatnyival volt sötétebb. Feszes, kerek mellei lehettek, ahogy azt a pólón virító felirat hullámzása sejtette. A harisnyát nem szerette, most sem volt rajta, az enyhén magas sarkú, szintén világos bőr divatcipőben magabiztosan lépkedett a jegyén szereplő kocsi irányába. Nem volt sok csomagja, azt a bőröndöt ami nála volt, egy görgős kiskocsin húzta maga után. Tapasztalt vonatozónak nézett ki, bár most arcán a "de nagyon unom már ezt az utazgatást" kifejezés látszott. Mikor odaért a kocsihoz, letámasztotta a bőröndöt a földre és vékonyka karjával nekifeszült az ajtónak, amely szokatlanul könnyedén kinyílt. A lány felszállt, majd a kis kocsit is felemelte a vonatra.

Kinyitotta az ajtót és belépett a folyósóra. A vonat fülkés volt, ő pedig lassan elindult, hogy a sok üres fülke közül kiválassza magának azt, ahol az elkövetkező két órát szeretné eltölteni. Megtehette, hogy válogat, mert szinte senki nem volt a vonaton, csak az egyikben ült egy 60 év körüli öregúr, aki valószínűleg a telkére igyekezett, legalábbis erről árulkodott az a kis facsemete, amely bekötözve állt az öreggel szemközti ülésnek támasztva.