Életem vihara

Az egész néhány napja történt, mikor iszonyú hóvihar tombolt nálunk. Köztudott, hogy hozzánk ilyenkor csak óriási kerülővel közlekednek a buszok, mert nem tudnak feljönni a faluba vezető meredek, jeges úton. Emiatt több mint egy órával később érek haza. Egyszer pár barátommal rájöttünk, hogy ha a falu bejáratánál a főúton leszállunk és hazagyalogolunk, körülbelül felére csökken ez az idő, és legalább nem egy koszos buszon zötykölődünk. Ennek már sok-sok éve. Azóta felnőttünk, szétszéledtünk.

Az idei tél sokkal hevesebb, mint akármelyik, amire én 22 éves fejjel emlékszem. Nesze neked globális felmelegedés... Aznap délelőtt a folyamatos havazás miatt meglógtam az egyetemről, viszont út közben szépen kisütött a nap, gondoltam, miért is ne mehetnék haza gyalog a hóban. Le is szálltam a buszról, ám mikor még csak pár perce gyalogolok, hirtelen elkezd esni, sőt szakadni a hó. Hihetetlen szél tombolt.

Szerencsémre arra jött egy falubéli autóval, bár elsőre nem jutott eszembe, ki az. Kinyújtottam átfagyott hüvelykujjamat, és kicsit beljebb mentem az úttestre. Az autó megáll mellettem, ahogy reméltem, s valaki kinyitja az ajtót. Benézek, és látom, hogy volt edzőm néz vissza rám, akivel már jó rég nem találkoztam, pedig nem messze lakunk egymástól. Gyorsan beszálltam a kocsiba, s hirtelen minden emlék felszínre tört. Ez a férfi segített nekem rájönni arra, hogy homoszexuális vagyok, és hosszú éveken keresztül vágytam rá, hogy egyik edzés után szerelmet vallhassunk egymásnak. Ez persze sosem következett be. Ő most 45 körül lehet, de semmit nem vesztett fiatalosságából, férfiasságából.

– Hello, köszi, hogy felvettél, nem tudom, mi lett volna nélküled, már teljesen átfagytam.
– Á, nincs mit, ez csak természetes.

Szerettem volna beszélgetni vele, de annyira zavarban voltam, hogy egy szó nem jött ki a torkomon. Szerencsére ő kezdeményezett:

– Mi újság felétek? Rég nem találkoztunk.
– Hát igen, sajnos leköt az egyetem – hebegtem gyorsan valamit.

Megint nem tudtam szólni, így csendben folytattuk a vihar és a fagy által lassított utunkat. Pár perc múlva valami olyasmit tett, amire legédesebb álmaimban sem gondoltam volna: a combomra tette óriási kezét. Felkaptam a fejem, mire ő mélyen a szemembe nézett. Láttam a szenvedélyt a szemében, nem szóltam semmit. Rögtön elmúlt minden zavarom.

– Még mindig egyedül vagy? – kérdeztem.