Szüleim 1. rész

Apám igen komoly férfiú volt, anyám az erkölcs élő letéteményese, maga az illemtudás – nem csoda hát, hogy roppantul tiszteltem őket, felnéztem rájuk... lassan már csak jelképesen, lelkiekben tehát, mert sudár testem igen szépen szökkent-növekedett. Megjegyzem, apám ajkát tréfás szó igen ritkán hagyta el, és ugyanígy volt fukar az édesanyám bármi gyengédség dolgában. Holott például mindketten igen szép emberpéldányok voltak, s lehetett akkoriban apám úgy negyven, anyám harmincnégyharmincöt éves.
Sose hittem volna, hogy e komoly küllemek mögött, a viselkedés kifogástalanságának "leplei" alatt annyi érzékiség, az élet élvezetének oly vad vágya rejtezhet, miként azt mindazonáltal egy különös alkalom kapcsán tapasztalnom kellett.

Tizennégy éves lettem, épp konfirmációs előkészítőre jártam egy lelkészhez, aki – megvallom első szerelmi rajongásom tárgya volt, és nem csupán az enyém, hanem megannyi társnőmé is... jóllehet nem volt ez a pap se fiatal, se különösebben szép. No, semmi újat nem mondok szerény megfigyelésemmel: hogy tudniillik tanítók és tanárok, ekképpen hittantanárok is igen gyakran lesznek iskolás lányok első "szerelmei". Elég, ha az "istenszolga" jó szónok, ha tekintélynek örvend a gyülekezetben, vagy mit tudom, hol, a faluban, kész a rajongás. Ő lesz az első nagy Ő. Erre a tárgyra, méghozzá épp az Ön konkrét kérdése folytán, később talán még vissza is térek.
Jó, hát tizennégy voltam, testem fejlettnek mondható épp csak a visszavonhatatlan nővé érés piros "virága" nem bomlott még. S akkor következett el apám esedékes születésnapja, és anyám ennek megfelelően minden kedves előkészületet megtett a nagy ünneplésre. Magam egy versikét faragtam – Ön tud parányi költői tehetségemről, mondanám inkább, erről a gyengémről –, s nem tagadom, az a vágy munkált bennem titkon, hogy művecskémmel elmehetek a lelkészhez, jó ürügy lesz, hogy megkérhetem, javítaná ki esetleges hibáit. Kötöttem szép virágcsokrot is, kertünkben szedve hozzá az ékességes szálakat, és kicsinosítottam magam, illőn, mert tudtam, apám sokat ad efféle külsőségekre.
Szüleim nem háltak egy szobában – lévén, hogy apám sokszor késő éjszakáig dolgozott, s anyám nem akarta zavarni; Megértettem aztán, hogy ebben inkább valami mély életbölcsesség rejlett.