Az erdő sűrűjében sétálva

Az erdő sűrűjében sétálva, kulcsoltam a lány kezét.
Felnéztem a magas lombokra, majd le a bokorra.
Csupa friss és üde, embernek teremtve.
A természet illatát szívtam magamba, s éreztem a kezet a kezemre simulva.
Szemébe néztem, olyan szelíd akár a szökellő őzgida.
Mosolyogva lépdeltünk az avarba gyakran rugdosva.
Lépdeltünk tovább be a sűrűbe a város zaját száműzve.
Csak a madarak hangja szólt feltettem, s a kedvesem szuszogása a fülemben.
Átkaroltam a derekát, úgy simogattam meg a combját.
Sokat lépdeltünk csak mi ketten, együtt, s önfeledten.
Elfáradva feküdtem le a földre, mindenem az avarba lökve, a vastag tölgy tövébe dőlve.

A lány nekitámaszkodva nézett fel a magasba, s olyan volt, mint egy festmény.
Egy örök emlékű kép, a maga varázsával a természet minden bájával.
Levelek hulltak alá a magasból, akár a szitáló eső.
Felálltam, odaléptem szelíden öleltem. Kezeivel az arcomat érintette, ajkamat csókolta.
Valami elkapott, megfogott, simogatni kezdtem a derekát, majd puha hasát az inge alá nyúlva.
Kívántam, éreztem, őt is elragadta a pillanat, s a vad.
Ajkait szelíden fogtam át a fogammal, csillogó szemekkel rámeredve.
Az inget, is szinte a fogaimmal bontottam le róla, meztelen derekát simogatva.
Nyelvemmel érintettem a köldök vonalát, majd hasa körvonalát.
Csókjaim feljebb haladtak, kezeim melltartót bontottak.
Kezei a hátamon szaladtak, finoman karmoltak.
Szám a bal mellén ragadt, csókolva bókolt, majd a bimbókhoz szorult.
Aprókat szívva, néha megszorítva.

A jobb mellét kezembe fogva, térdeltem le a puha avarba.
Farmerét bal kezemmel gomboltam ki, s próbáltam letolni.
Kellet a másik kezem is, hogy lecsúsztassam a bokákra.