15 év

Elgondolkodott mielőtt beindította az autót. Ugyan nem tisztázták, de erős gyanúja volt, hogy több lesz ez a találkozás, egy egyszerű kávézásnál, és sétánál, abban a poros, vidéki kisvárosban. Valóban ezt akarja? Valóban oda kell most mennie? Aztán hirtelen mozdulattal elfordította a kulcsot, mintegy pontot téve a gondolataira. A motor felhörrent, majd duruzsolni kezdett. A keze egy pillanatra tétovázott a sebességváltó felett, mintegy utolsó lehetőséget adva annak, hogy meggondolja magát. De ez nem volt igazi megtorpanás. Tudta jól, hogy nincs visszaút.

Kifordult az útra, és szokásos automatizmusával beleolvadt a forgalomba. Sok százezer kilométert vezetett már, nem kellett teljes figyelmét az útra fordítania. Emlékezett. Emlékezett arra a 15 évvel ezelőtti nyárra, mikor friss házasként és apaként egyszercsak szembetalálta magát Verával. A lány szép volt. Nem az a kifejezetten vad "nőstény", inkább finom, mint egy porcelán. Ezután a pillanat után, már soha nem tudta kiverni a fejéből. Sokat beszélgettek telefonon, és személyesen is. Ismerte minden baját, bánatát. Ismerte örömeit, kudarcait a férfiaknál. Vera meg ismerte gondjait, örömeit a családjában. Szerelmes volt belé, de soha nem mondta neki. A lány persze tudta, nem bátorította, de nem is utasította el. Barátként kezelte. Persze az idő sok mindenre gyógyszer, egy idő után már ő is elhitte, hogy ez a dolog barátság. Aztán a lány találkozott valakivel. Az illető okos volt, szép volt, és ami nagyon bántotta őt, gazdag is volt. Keserűen elmosolyodott, miközben egy tétovázó FIAT-ot maga mögé utasított az úton. Gazdag! Ki nem volt akkor gazdag hozzá képest? És ki nem az most is! Nem tartotta magát hülyének. Mérnök volt – nem is rossz – de soha nem jutott oda, hogy a saját ura legyen. Sokkal jobban vonzották a problémák megoldásai, inkább összeolajozta a kezét, minthogy emberekkel küszködjön.

Tehát a férfi gazdag volt, és nagyon jól tudta, hogy semmilyen téren nem tudna versenyre kelni egy vele. Egyiptomi nyaralás, síelés Olaszországban. Nem az ő világa volt. Utoljára akkor hallott Veráról, mikor az elmondta neki, hogy gyereket vár. Nem hívta többé. Egyrészt nem akart semmiképpen útban lenni, másképp olyan fájdalmat érzett, és olyan visszavonhatatlan, átléphetetlen határt, hogy el kellett tűnnie.