Embertestlélek-gyakorlat

Lány

Dübörög a zene. Kinga, tömeg ide-oda, azzal a végzőssel tapiztatja magát a bukszusok alig takartában. A Lány kiszúrta magának Nagyhangút, amint Kingával megérkeztek. Kitárgyalták azért részletesen őt:
– Az?
– Ja.
– Ha nem lenne velem Balázs én is rámásznék. Húú tee, az egy isten.

Mivel Lány egy istent készül meghódítani, előtte a vécé törött tükrében betárazott mini sminkkészletét akcióztatja, elfedve amúgy bájos pofikáját színekkel, kellemes púderszappan szagát virághegy kölnivel, kicsit kihuzigálja testsimulós toppocskáját, a mellénél legyen lazább, a hasáról csússzon még jobban fel – hadművelet indulhat – búcsúpillanat a tükörnek.
Néhány perc múlva kérdezi: – Akarsz engem? – kuncogva rezegteti festéknehéz pilláit isten felé.
– Há ja.

Kifelé menet Lány kémleli mennyien látják kit is hódított meg, no meg Kinga látja e? Kinga nem.
A portásfülke levegője nehéz a hormonszagoktól. Portás úr már fel se röhög, mikor az újabb ezrest zsebre vágja. Az isten, aki csak a Fiú valójában és néha nem is akar isten lenni, ismeri viszont a lovagrendet, átkarolja Lányt egy nyelves puszira. Érzi a kutató kezet a nadrágján, csúszik a cipzár. Oppá, akkor tempóváltás! Lerántani szeretné a testcuccot Lányról, de az tapad piszkosul, végül együtt birkózzák lefelé. Az apró mellnövendékek eltűnnek bal-jobb egyensúllyal Fiú szájában.

Ágynak esnek, Fiú szerszáma izgatóan mered ki a farmerrésen. Lány úgy gondolja, ez izgatja is, a Fiút pedig most el fogja kápráztatni, mert hiszen mondta már a Sanyi is, hogy született tehetség. Kezével megmarkolja az ízlelni valót, és ahogy tanították, mintha kedvenc fagyiját nyalná, kezd a feladathoz. Fiú nyögdös közben és valami kapaszkodót keres, remeg a teste, ahogy alant az erőt nyalja, szívja ki belőle a váratlan, de csöppet sem ismeretlen érzéseket adó szeret-ő. Finom puha csók, mégis dörzsöl, szív, a farkát öleli, az ajkak közt csúszik be és ki, a nyelvecske pedig a makkját még külön ingerli, megrándul, beleszédül, a Lány fejét lefogja, szorítja, amíg ürít a szájába.
– Ez kurva jó volt. – osztja a dicst, pillanatnyilag elérzékenyülve.
Lány nagyot nyel, kétszer is.
– Nekem is. – mosolya ragacsos, tekintete fölényes elégedett.

Újra a zeneteremben nem érti, Fiú miért nem szól hozzá? Idétlen ácsorog mögötte, mellette, majd innivalót kutat fel, a kóla talán kimossa, amit a nyála még nem. Látja, hogy Fiú rá mutogat és valamiért társai harsogva röhögnek. Nem megy vissza.

Késő éjszaka a lányszobában nem húz bugyit a hálóinge alá. Felhalmozódott, kihasználatlan hormonok tömege követeli érintse, simogassa, élvezze magát. Nem aprózza el, hevesen mozognak az ujjai, fiút gondol, hogy ő csinálja ezt, nincs arca, ez nem az a Fiú, a gyönyört párnájába fuldokolja, és békésen elalszik.

Sanyi és Cicus

Sanyi unja az egészet. El se jöttek volna, ha Cicus nem nyafogja, aztán szószerint szopja ki belőle, hogy hozza el ide. Cicus élénk társadalmi életet él, fűnek-fának meséli életét: a sanyiésént. Akad irigye bőven. Sanyi tudja, neki is. Cicust bámuló suhancszemek követik jöttmentében. Ez persze fokozza étvágyát, mert mi lenne kívánatosabb, mint amit ennyien kívánnak és mégis ő fogyasztja. Pár órával később a kocsiban csicsergő lány dumája nem érdekli, a jutalomra gondol, a megígértre. Remeg a kormányon a keze.

A dohos szobakonyhában aztán tépik le egymásról a ruhát, Cicus el-el szalad, játszik.
– Eeezt akarod? – fekszik az ágyra széttárt lábakkal, hogy a férfi vetődésre kacagva odébb guruljon.
Sanyi hamar megunja, gondolataiban a járástól táncoló popsi látványa, a gúvadó szemek, és a meztelen valóság tulajdonának együttese. Elkapja Cicus lábát, magához rántja, és kőkemény farkát durván beletolja a ficánkoló punciba, mielőtt újra meglógna. Cicus felnevet ezen is és a benne vadul dolgozót még bíztatja, mintha kéne: – Ez az gőzmozdony, ez kell igaz, nyomjad... igen... teee.

A házasság – hézagság

Állnak az oltárnál hülye vigyorral kacsintva egymásra, mikor a pap szentesíti azt, amit már egy ideje megtettek maguk. Elhálják a nászt, sok-sok éjszaka, nappal, otthon és akárhol, sokszor. Szövi az idő az évgyűrűket. Csillapul a kedv, változik. Mást, máskor akar a Nej, megint másképp a Férj. Ha sikerül is a régi tűz hamujából parazsat csiholni (többnyire Férjnek), akkor sír a gyerek, a másik megy – hallani – az utcán verekednek, a tévébe valami hihetetlent mondtak be...

Férj sértődik, a képdoboz elé telepszik. Feleség egy bánomisénnel nyugtázza, hogy végre alhat, egyedül uralva az ágyat. Embere pedig kapcsolgat. Meztelen szereplők szövegelnek, teljesen mindegy mit. Na mi lesz már, elég a dumából! A forgatókönyvíró is tudja ezt, hamarosan hatalmas farkú férfi, gyönyörű testű nő szőrtelen szép vágását huzigálja szét, 82 centis punci kitárva a nappali falán.

– Milyen pici az a rés – nyúl a gatyájába a férj, finoman csak, mert tanulni akar. Háát, amit csinálnak, fekve, állva, ülve, nem hat az újdonság varázsával, inkább azt juttatja eszébe, hogy jéézusom, ezek lassan őskori emlékek számára. Ráadásul a nőszereplő sikkantásai sem valami meggyőzőek. No de mikor valami flakonból a popsi vágásába csurgat valamit a nagyfarkú, azt úgy tűnik élvezi nőlény. És mikor a hihetetlen méret elmerül a popólukban, már hevesen sikongat és rángatózik a kéjtől (? ). EZAZ! – mert ezt még nem csinálta ő a Nejjel. A zizegő micsodát közben még a másik lukba is betolja az a szerelemkirály a tévében... és ekkor Férj a pocakjára élvez.

Másnap felkutatja hol kapható olyan farokpótló. Lefoglal egy asztalt valami menő helyen. Az anyjához hurcolja a kölköket és a Nej elé megy. Nej olvad a virágtól, a gesztustól, a vacsorától.
– Szeretem Férjet – gondolja elérzékenyülve a boros pohár felett – nagyon.

Otthon matat a fürdőben. Színházba nem készült olyan alaposan, mint most az egyágyalásra. Nézi a hajdan szép, lógócskásra szelidült melleit, megvastagodott derekát, a hasa sem az a filmes szép feszes már, mint azoké a nőké, akikre a férje a tévében (strandon, mindenhol) sóhajtozik. Felkap tehát egy mellet tartó, hasat takaró, fekete, szexre tervezett pántrucit. Évekkel korábban kapott drága parfümből cseppent ide-oda picit, festett haját dögösre kócolja és a bor szédítő erejével lendül akcióba.

Eleinte minden rendben megy. Nej néha olyanokra gondol – mert szeretne úgy szeretni, mint húszévesen – jaj csak a hasam ne fogja meg, jaj ne fordítson arra, mert a cicim így lóg a legjobban... mi a fene folyik rám?
– Testápoló szivem – susogja a fülébe a Férj és ezzel együtt az ujját a hüvelyéből a fenekébe dugja, aztán a farka is feszül a szokatlannak. Nej zavarában nem tiltakozik, inkább kérdi : – Mit csinálsz?
– Jó lesz – duruzsolja a párja.

De nem az. A próbálkozósdi hosszúra sikerül, Férj nem is érti neki miért nem megy, ami a filmen olyan könnyen, miért mondja egyre dühösebben Nej, hogy neki ez fáj! Na ne szórakozzon már! Nej végül meggyőzve, Férj mostmár csakazértis akarja mindezt, asszonya a lepedőbe kapaszkodva hagyja. Félresikerült művelet lesz ugyan, olyan se kint, se bent, asszony nem élvezi, ember se így akarta az igaz, de orgazmusa földrengéses. Talán ettől, talán, mert leszámítva az önkezét, hetek óta nem élt át ilyet.
– Legközelebb jobb lesz. – ígéri.
Nej pedig a válás következményein tűnődik.

Pár nappal később, mikor a srácok elaludtak, mielőtt Férjnek újabb ötletei támadnának, (a vibrátorral a frászt hozta rá), támad a nej. Kézzel, szájjal, pucsító popsival kényezteti emberét finoman, vadul, ember olvad, a mennyekben jár és alszik el, ezekután.
Nej okosnak hiszi magát és szunnyad boldog álomba.

Eljön a nap azonban, mikor Férj, eltolja a fejét, minden közeledését. Nem akar többé tehetlen tárgy lenni, sőt, már a nejétől sem semmit. Hátat fordítanak egymásnak, felsóhajtva bánatot, megkönnyebbülést egyaránt és mint test, elválnak abban az egy ágyban. A tévé képei Férjnek, a sejtelmesen mosolygó új kolléga a Nejnek... sokkal izgalmasabbak ennél.

A MűVilág pedig szórja ránk újabb és újabb követendőnek elhintetendő Műporát, mely itt-ott termékeny talajra talál és befedi azt, amiért élni érdemes, a valóságot, amit elfogadni kellene és ami Mű helyett igazán boldoggá tenne.