Selyem és fiú 1. rész

A szerelmem. Alszik. Lassan veszi a levegőt, és én nagyon szépnek látom. Egy órája sincs annak, hogy a hajamba markolt, belém hatolt, simogatott, szeretgetett. Mégis messze jár tőlem, egy másik világban, abban, amit én nem láthatok, amiben nem vagyok ott... talán Párizsban jár, talán egy másik nővel...

Zsombor huszonhárom volt, mikor először járt Franciaországban. Párizst választotta úti célul, maga sem igazán értette miért, talán erről a helyről hallott a legtöbbet.
Egész addigi életét annak szentelte, hogy megfeleljen az anyai elvárásoknak, szorgalmasan tanult, bár szinte minden tantárgy untatta, versenyszerűen sportolt, ahogyan anyja kívánta, és felvételizett az egyemre. Kevéske szabadidejében pedig egy álmot dédelgetett: elszökni otthonról, világot látni, szerelembe esni, nagy kalandokat átélni, valamit, ami maradandó. Igen, valami különlegeset, amitől boldognak érezheti magát, hogy átélte! Amire majd, öregen egy ház verandáján visszagondolhat, emlékezetében felidézheti a legvarázslatosabb élményeket, és ettől majd elégedettség tölti el... hogy jól élt.

Látta a szüleit, nagyszüleit, később a tanárait és az idegeneket a buszon, villamoson, és nyomorultul érezte magát. Mindenki fásult arccal bámult maga elé, kergették a pénzt egész nap és folyton valami elkövetkezendő dologra gondoltak, hogy mi lesz... ha végre előléptetik, ha megszületik végre a gyerek, ha végre kifizetik a hiteleket, ha vesz egy autót, lakást, vagy később: ha majd kirepülnek a gyerekek, majd ha már nem kell ennyit dolgoznia. Legvégül pedig csak a meggyötörten, lemondóan legyintenek és tudják, már semmi sem vár rájuk ezen a világon abból, amit valaha egyszer megálmodtak. Mindig csak várnak az álmaik megvalósításával, de sosem jön el az ideje? Talán nem olyan fontos nekik? Miért fontosabb minden más? A munka, pénz, kollégák, anyagiak, számlák, hát ennyi volna? Este inni egy kis a tévé előtt, reggel bevenni egy xanax-ot, ahogyan az anyja csinálja? Ennyi lenne az öröm? "Előbb a kötelesség és utána a szórakozás! ", ezt már a kisiskolások is tudják, előbb a házi, utána foci! És ennyi az élet? Egyszer hallott egy bölcs mondást: "Dolgozz úgy, mintha örökké élnél és élj úgy, mintha holnap kéne meghalnod! " Gondosan felírta egy rajzlapra, nehogy elfelejtse. Majd nézegette a lapot és félt, hogy a tanácsot nem lehet megfogadni, mert lehetetlenség.